XIII.
Az elkövetkezendő héten Taemin gondoskodott rólam, soha nem éreztem magam ilyen boldognak, mint akkor. Minden este együtt bújtunk ágyba és reggelente étellel várt odalent. Olykor nem maradtak el a szerelmes testi érintkezések sem, de Taemin óvatos volt és valami aggasztotta. Ezért kezdtem el félni én is.
Egyik reggel nem bírtam tovább és a fiút csókokkal sarokba szorítva szegeztem neki egy ezüst villát. Felesleges fegyver volt, az árny könnyen elbánhatott volna velem, de engem megnyugtatott az izzadt tenyerembe simuló evőeszköz.
- Mi történik? - Suttogtam reszketeg hangon. - Taemin, mi folyik itt? Hol van Jongin és miért félsz ennyire?
- Dash... - Suttogta Taemin és lenyomta a kezemet. - Ha nem tudsz bánni az indulataiddal, mindketten megsérülhetünk. Ígérd meg, hogy nem hagyod uralkodni az érzelmeidet! - Csak bólintottam párat, túl feszült voltam beszélni. - Jongin érted üzletel. Te is tudod, hogy nem ez a te otthonod, messziről kerültél ide. De.... én nem veszíthetlek el. Te vagy ez egyetlen boldogságom. Kai most ezért küzd és hatalmas veszélyben van. Az életével játszik, ezért ne keresd, ne szólítsd!
- Jongin meg is halhat.. miattad? - Taemin összezavarodva nézett rám, rajtam pedig eluralkodott a démon iránt érzett rajongásom egy pillanat alatt. - A te nyomorúságos szerelmed miatt most halálos veszélyben van?
- Dashimin... - Hűlt el az árny, de az én dühöm túllángolt most mindenen. Elvesztettem az önuralmamat. Valahol mélyen tényleg őrült voltam kissé. Kezemet az övéből kitépve, sérült szemébe döftem a villát. Hangtalanul rogyott a földre, előttem nem tartotta magát, mint Jongin előtt. Vér csepegett ki az árny remegő ujjai közül és ez csak még jobban feltüzelt. Most ébredt fel bennem az évszázadok óta szunnyadó démon és a sértett dühe. Vakon zúdítottam rá mindent. A hátán gyógyuló sok száz sebet is felszántotta a nagy villa, mélyen és akár halálosan, én pedig izzadtan, parázsló dühve magasodtam a mozdulatlan fiú felett.
Léptek, női léptek koppantak az ajtó felől és egy fehér hajú nő rohant felénk kétségbeesetten. Az árny mellé térdelt és ölébe vette fejét.
- Én csodaszép árnyam. - Nyüszögte sírósan, majd rám emelte a tekintetét. Féltés és vad düh ült benne. - Nem bánthatod többé Taemint! Elveszem tőletek, ti alvilág mocskai. Nem érdemeltek meg egy ilyen árnyat. Se te, se Jongin. - Suttogta és Taeminnel együtt köddé vált. Megrökönyödve ejtettem a véres villát, lassan tudatosult bennem mit tettem. Elveszítettem mindenkit. Egyedül maradtam a sakktáblán.
A villa csilingelve csúszott arrébb az utamból a vértől csatakos, fényes padlón, meztelen talpam pedig árulkodó nyomokat hagytak a hátsó ajtóig. A kiszáradt kert sárga fűszálai hangosan zizegtek a tavaszi szélben. Lassú léptekkel haladtam a medence felé, úgy éreztem a víz számomra az egyetlen vigasz. Csobbanás nélkül zárult össze fejem felett a felszín és szememet résnyire hunyva süllyedtem a mélybe, hogy önsajnálatba burkolózzak.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor kő csobbant a vízbe és lesüllyedt mellém. Egy papírdarab volt rá rögzítve, de nem ázott el. Cirkalmas betűkkel írt mondat állt a lapon: "Gyere fel!" Tudtam, Jongin az. Hazaért és én nem mertem szembenézni vele. Mégis felúsztam és kiléptem a szárazra.
- Mi történt Taeminnel?
- Veszekedtünk és bántottam. Ezért egy fehér hajú lány elragadta.
- Hayana... - Mormolta a fiú, igazán aggodalmasnak tűnt. - Ostoba némber. - Ragadott Kai torkon és felemelt a levegőbe. Nyakcsigolyáim pattogtak, éreztem a forró fájdalmat, tüdőmből pillanatok alatt kifogyott a levegő és fulladni kezdtem egyre szoruló markában. - Kellett nekem valaha is rád gondolni. - Hajított a vízbe, kavicsként süllyedtem el és könnytelen, hangtalan zokogással behúzódtam a fenék legsötétebb árnyékába. Úgy határoztam, itt halok meg.
Egyik reggel nem bírtam tovább és a fiút csókokkal sarokba szorítva szegeztem neki egy ezüst villát. Felesleges fegyver volt, az árny könnyen elbánhatott volna velem, de engem megnyugtatott az izzadt tenyerembe simuló evőeszköz.
- Mi történik? - Suttogtam reszketeg hangon. - Taemin, mi folyik itt? Hol van Jongin és miért félsz ennyire?
- Dash... - Suttogta Taemin és lenyomta a kezemet. - Ha nem tudsz bánni az indulataiddal, mindketten megsérülhetünk. Ígérd meg, hogy nem hagyod uralkodni az érzelmeidet! - Csak bólintottam párat, túl feszült voltam beszélni. - Jongin érted üzletel. Te is tudod, hogy nem ez a te otthonod, messziről kerültél ide. De.... én nem veszíthetlek el. Te vagy ez egyetlen boldogságom. Kai most ezért küzd és hatalmas veszélyben van. Az életével játszik, ezért ne keresd, ne szólítsd!
- Jongin meg is halhat.. miattad? - Taemin összezavarodva nézett rám, rajtam pedig eluralkodott a démon iránt érzett rajongásom egy pillanat alatt. - A te nyomorúságos szerelmed miatt most halálos veszélyben van?
- Dashimin... - Hűlt el az árny, de az én dühöm túllángolt most mindenen. Elvesztettem az önuralmamat. Valahol mélyen tényleg őrült voltam kissé. Kezemet az övéből kitépve, sérült szemébe döftem a villát. Hangtalanul rogyott a földre, előttem nem tartotta magát, mint Jongin előtt. Vér csepegett ki az árny remegő ujjai közül és ez csak még jobban feltüzelt. Most ébredt fel bennem az évszázadok óta szunnyadó démon és a sértett dühe. Vakon zúdítottam rá mindent. A hátán gyógyuló sok száz sebet is felszántotta a nagy villa, mélyen és akár halálosan, én pedig izzadtan, parázsló dühve magasodtam a mozdulatlan fiú felett.
Léptek, női léptek koppantak az ajtó felől és egy fehér hajú nő rohant felénk kétségbeesetten. Az árny mellé térdelt és ölébe vette fejét.
- Én csodaszép árnyam. - Nyüszögte sírósan, majd rám emelte a tekintetét. Féltés és vad düh ült benne. - Nem bánthatod többé Taemint! Elveszem tőletek, ti alvilág mocskai. Nem érdemeltek meg egy ilyen árnyat. Se te, se Jongin. - Suttogta és Taeminnel együtt köddé vált. Megrökönyödve ejtettem a véres villát, lassan tudatosult bennem mit tettem. Elveszítettem mindenkit. Egyedül maradtam a sakktáblán.
A villa csilingelve csúszott arrébb az utamból a vértől csatakos, fényes padlón, meztelen talpam pedig árulkodó nyomokat hagytak a hátsó ajtóig. A kiszáradt kert sárga fűszálai hangosan zizegtek a tavaszi szélben. Lassú léptekkel haladtam a medence felé, úgy éreztem a víz számomra az egyetlen vigasz. Csobbanás nélkül zárult össze fejem felett a felszín és szememet résnyire hunyva süllyedtem a mélybe, hogy önsajnálatba burkolózzak.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor kő csobbant a vízbe és lesüllyedt mellém. Egy papírdarab volt rá rögzítve, de nem ázott el. Cirkalmas betűkkel írt mondat állt a lapon: "Gyere fel!" Tudtam, Jongin az. Hazaért és én nem mertem szembenézni vele. Mégis felúsztam és kiléptem a szárazra.
- Mi történt Taeminnel?
- Veszekedtünk és bántottam. Ezért egy fehér hajú lány elragadta.
- Hayana... - Mormolta a fiú, igazán aggodalmasnak tűnt. - Ostoba némber. - Ragadott Kai torkon és felemelt a levegőbe. Nyakcsigolyáim pattogtak, éreztem a forró fájdalmat, tüdőmből pillanatok alatt kifogyott a levegő és fulladni kezdtem egyre szoruló markában. - Kellett nekem valaha is rád gondolni. - Hajított a vízbe, kavicsként süllyedtem el és könnytelen, hangtalan zokogással behúzódtam a fenék legsötétebb árnyékába. Úgy határoztam, itt halok meg.
Jongin dühe már akkor elcsillapodott, mikor Dashimint a vízbe hajította és bűntudatában letelepedett a medence peremére, hogy bevárja a lányt. De Dashimin nem jött fel.
- Te bolond lány. Odalent akarsz meghalni? - Morogta dühösen, de nem mozdult, tovább figyelte a vizet és várta Dashimint.
Órák teltek el a hátsó kert külsőleg nyugodtnak festő képében, Kai figyelme egy idő után lankadni kezdett. Több fele figyelt, tekintetével követett egy komótos katicát, vagy kövér legyet a kellemes melegben, de növekvő aggodalmát nem tudta félretenni. A naplementével, vagyis az idő előrehaladtával pedig megint a sötétülő vizet kezdte figyelni. - Kérlek gyere fel! - Suttogta őszinte féltéssel. - Kérlek ne haragudj rám! - De Dashimin nem jött fel. Hát Jongin úgy határozott, ő megy el a lányért. A víz habot verve csobbant mögötte és tágra nyílt szemmel kezdett energikusan tempózni a víz mélye felé. Viszont akármilyen mélyre is ment, nyomát sem látta a keresett lánynak. Pedig tudta, ha Dashimin meghal, Taemin azt nem éli túl és azt még maga Kai sem akarta. De számára a levegő létfontosságú volt, nem bírta sokáig és el kellett indulnia felfele, a visszaút mégis hosszabb volt mint az oda. A tüdejébe szoruló levegő pattanásig feszítette, majd ezüst buborékokként a semmibe veszett. Karok ragadták meg a bordáinal és felfele repítették, a levegő pedig pár pillanaton belül édes, csípős áldásként töltötte meg tüdejét. Arra eszmélt fel, hogy a medence széles peremdeszkáin fekszik és az éjjeli eget bámulja. Dashimint viszont nem látta. Szédelegve, fejét fogva ült fel és akkor került a szeme elé a lány alakja. Dash a kert végében állt, vízfallal választotta el a külvilágtól magát. Árnyéka furcsa, nyurga volt hozzá a képest, de a füvön nem lehetett rendesen kivenni. Jongin határozottan indult meg felé, de nem ért el odáig, mikor megérezte valaki jelenlétét a háta mögött.
A legfőbb démon átható tekintettel vizslatta a zendülő hátát, tudta, hogy az érzi őt.
- Hol hagytad azt a semmirekellő árnyadat?
- Hayana magával ragadta. - Rosszmájúan nevetett fel a másik nyomorán, majd tekintete megakadt a lányon.
- Ő ki? - Hangja mohó volt és Dashimin fele lépett.
- Semmi közöd hozzá. - Állta Jongin azonnal az útját, akár egy öleb.
- Áh, az egykori vízdémonod. Nem hittem, hogy valaha megleled. Haragszik még rád amiért a halálba taszítottad? - Jongin neki akart rontani a férfinak, de vízfal állta az útját és a zöldülő fűben Dashimin közeledett.
- Tündér, nem démon. - Hangja nyugodt volt, arisztokratikus, de Kaira rá se nézett és ez zavarta a démont. Érezte, hogy Dashimin neheztel rá.
- Elnézést. - Hajolt meg a legfőbb színpadiasan és kezet csókolt. - Bár a tisztavérű tündér démon. Csak félvér tündér a tündér.
- Miért jöttél? - Vakkantotta Jongin.
- Feladatod van. És mivel Taemin nincs itt, ez a hölgy fog segíteni neked. - Lépett Dashiminhez és megsimogatta arcát. Jongin tűrte a látványt de gondolatai már rabláncai körül forogtak. - El kell vinnetek egy gyermeket váró lányt az északi határhoz. Nemesi sorból származik, holnap érkezik a szolgálójával. Fejvadászok üldözik. - Fordult a legfőbb most felé. - A lány pedig félig tündér. Feltételezem ez okot ad arra hogy együttműködj. - Vigyorgott rongyos pofájával Dashiminre, majd köddé vált. A vízfal pedig úgy tűnt el, mintha ott se lett volna.
- Te ne akarj vigyázni rám! - Szorította tenyerébe Dashimin állát. A lány tekintetében csak végtelen szomorúság ült és Kai máris megbánta tettét. - Megértetted? - Lazított a fogáson majd elengedte az állát, mire a lány elcsapta a fejét. Jongin nem értette mi van vele, sosem volt még erőszakos számára egykor fontos nővel. Bár Dashimint tette még Dayoungnál is mélyebbre temette szemében. Nem hitte, hogy valaha is megbocsát a lánynak.
- Te bolond lány. Odalent akarsz meghalni? - Morogta dühösen, de nem mozdult, tovább figyelte a vizet és várta Dashimint.
Órák teltek el a hátsó kert külsőleg nyugodtnak festő képében, Kai figyelme egy idő után lankadni kezdett. Több fele figyelt, tekintetével követett egy komótos katicát, vagy kövér legyet a kellemes melegben, de növekvő aggodalmát nem tudta félretenni. A naplementével, vagyis az idő előrehaladtával pedig megint a sötétülő vizet kezdte figyelni. - Kérlek gyere fel! - Suttogta őszinte féltéssel. - Kérlek ne haragudj rám! - De Dashimin nem jött fel. Hát Jongin úgy határozott, ő megy el a lányért. A víz habot verve csobbant mögötte és tágra nyílt szemmel kezdett energikusan tempózni a víz mélye felé. Viszont akármilyen mélyre is ment, nyomát sem látta a keresett lánynak. Pedig tudta, ha Dashimin meghal, Taemin azt nem éli túl és azt még maga Kai sem akarta. De számára a levegő létfontosságú volt, nem bírta sokáig és el kellett indulnia felfele, a visszaút mégis hosszabb volt mint az oda. A tüdejébe szoruló levegő pattanásig feszítette, majd ezüst buborékokként a semmibe veszett. Karok ragadták meg a bordáinal és felfele repítették, a levegő pedig pár pillanaton belül édes, csípős áldásként töltötte meg tüdejét. Arra eszmélt fel, hogy a medence széles peremdeszkáin fekszik és az éjjeli eget bámulja. Dashimint viszont nem látta. Szédelegve, fejét fogva ült fel és akkor került a szeme elé a lány alakja. Dash a kert végében állt, vízfallal választotta el a külvilágtól magát. Árnyéka furcsa, nyurga volt hozzá a képest, de a füvön nem lehetett rendesen kivenni. Jongin határozottan indult meg felé, de nem ért el odáig, mikor megérezte valaki jelenlétét a háta mögött.
A legfőbb démon átható tekintettel vizslatta a zendülő hátát, tudta, hogy az érzi őt.
- Hol hagytad azt a semmirekellő árnyadat?
- Hayana magával ragadta. - Rosszmájúan nevetett fel a másik nyomorán, majd tekintete megakadt a lányon.
- Ő ki? - Hangja mohó volt és Dashimin fele lépett.
- Semmi közöd hozzá. - Állta Jongin azonnal az útját, akár egy öleb.
- Áh, az egykori vízdémonod. Nem hittem, hogy valaha megleled. Haragszik még rád amiért a halálba taszítottad? - Jongin neki akart rontani a férfinak, de vízfal állta az útját és a zöldülő fűben Dashimin közeledett.
- Tündér, nem démon. - Hangja nyugodt volt, arisztokratikus, de Kaira rá se nézett és ez zavarta a démont. Érezte, hogy Dashimin neheztel rá.
- Elnézést. - Hajolt meg a legfőbb színpadiasan és kezet csókolt. - Bár a tisztavérű tündér démon. Csak félvér tündér a tündér.
- Miért jöttél? - Vakkantotta Jongin.
- Feladatod van. És mivel Taemin nincs itt, ez a hölgy fog segíteni neked. - Lépett Dashiminhez és megsimogatta arcát. Jongin tűrte a látványt de gondolatai már rabláncai körül forogtak. - El kell vinnetek egy gyermeket váró lányt az északi határhoz. Nemesi sorból származik, holnap érkezik a szolgálójával. Fejvadászok üldözik. - Fordult a legfőbb most felé. - A lány pedig félig tündér. Feltételezem ez okot ad arra hogy együttműködj. - Vigyorgott rongyos pofájával Dashiminre, majd köddé vált. A vízfal pedig úgy tűnt el, mintha ott se lett volna.
- Te ne akarj vigyázni rám! - Szorította tenyerébe Dashimin állát. A lány tekintetében csak végtelen szomorúság ült és Kai máris megbánta tettét. - Megértetted? - Lazított a fogáson majd elengedte az állát, mire a lány elcsapta a fejét. Jongin nem értette mi van vele, sosem volt még erőszakos számára egykor fontos nővel. Bár Dashimint tette még Dayoungnál is mélyebbre temette szemében. Nem hitte, hogy valaha is megbocsát a lánynak.
Nem foglalkoztam Jongin parancsaival, akármit is mondott. Fájt, hogy ennyire rondán bánt velem, nem tudtam neki elnézni ezt. Még ha hibát is követtem el, ő a halálomat kívánta.
Kora reggel már nem volt otthon, majd hamarosan visszaért, először egy sportkocsival, majd egy nagy motorral. Csak figyeltem, nem kérdeztem. Némasági fogadalmat tettem.
- Pakolj össze néhány ruhadarabot! - Vakkantotta nekem és én kivételesen szót fogadtam. - Úgy készülj, hogy testőr leszel! Nem ismerhetnek fel, nem tudhatják ki vagy. - A szobámba érve is a démon szavain gondolkodtam. A tükrömből csinos, finom arc nézett vissza rám, nem méltó egy harcoshoz, nem méltó a lelkemhez. Felkaptam a fésülködőasztalon nyugvó kis törött végű szikét és felhasítottam vele az arcomat. Égetően vágott a testembe a hideg fém, de a meleg vér ami kibugyogott, azonnal hűsítette. Arcom bal felét keresztbe metsztette egy rongyos szélű vágás. Akkor felkaptam az ollót, derékig érő tincseim némán hullottak a halálba, addig vagdaltam a puha hajat, míg a vállam fölé nem ért. Könnyűnek éreztem a fejem, a haj pedig szőnyegként terítette be a padlót. Vérem közben megalvadt a seben, így letakaríthattam azt, ami kicsurgott a bőrömre. Fekete tussal vastagon húztam ki a szemem, más formát adva neki, majd felnyitottam a fülbevalós dobozom és beleraktam egy karikát a jobb fülembe, a többi tízet pedig zsebembe rejtettem. Fekete felsőt kerestem a fekete farmerhoz, babakék pólóm pedig a hajkupacba ejtettem. Kim Dashimin ott maradt a földön, mozdulatlan. Csak fekete ruhadarabok kerültek hátizsákomba, telefonom pedig az asztalra helyeztem. Helyette elraktam az ipodom, a szemhéjtust, egy kis tükröt és a szikémet, majd napszemüveget toltam az orromra. Fájón nyomódott bele a sebembe, de már semmi sem érdekelt. Addig vezeklek és szolgálom Jongint, míg annyit nem szenvedek, mint Taemin általam. Belebújtam egy fekete bakancsba és fél vállamra dobva a hátizsákot, ledübörögtem a lépcsőn. Kai két felettébb csinos nővel beszélgetett. Azok meglepetten figyeltek engem, Jongin pedig megfordult, hogy leteremtsen, de nem jöttek szavak félig elnyílt ajkaira.
- Érzékeny kislány.. igaz Kai? - Kuncogott egyikük, csodaszép volt. - Lee Seul vagyok. - Nyújtotta nekem kezét, némán, tiszteletteljesen fogadtam el a baráti gesztust. Ezek után a lány szó nélkül szállt be a kocsiba, szóval máris indultunk.
- A hajad... - Suttogta Jongin elkeseredetten, mikor kettesben maradtunk. - Miért vágtad le?
- Mert nekem nem tetszett. - Vágtam rá határozottan, teljes testemmel felé fordulva.
- És az a vágás?
- Egy emlék.
- Gondoskodni kellene róla. El fog fertőződni.
- Amikor véresre szabdaltad a hátamat, nem izgatott ennyire. - Löktem el kezét, mikor hozzám akart érni. - Indulni kell, mielőtt a vadászok ideérnek! Gondolom, te fogod a kocsit vezetni. - Csak meglepetten bólintott, mire én ismét hideg némaságba burkolózva léptem a motorhoz. Majd csak boldogulok valahogy. Tündér vagyok.
- Csak gyere utánam! És kérlek nagyon vigyázz magadra! - Lépett hozzám. Feltételezem meg akart csókolni, de felé se fordultam. Csak bámultam magam elé. Megadóan sóhajtott, majd ujjbegyeit végighúzta a megmaradt hajamon.
- Remélem még látlak valaha. - Suttogtam a házra pillantva, Taeminre gondolva, majd berúgtam a motort, ahogy azt Kai mutatta reggel.
Eleinte bizonytalanul haladtam a nagy fekete szörnyeteggel, de mire kiértünk Szöul belvárosából, egészen ügyesen lavíroztam az autók között.
Elsőnek ebédelni álltunk meg, de csak a többieknek háttal, a motornak dőlve vártam az indulást.
- Jongin le sem veszi a szemét rólad. - Szólított meg Seul egy kedves mosollyal. - Talán enned kellene valamit, hogy ne aggódjon ennyire. Egyre feszültebb. - Nyújtott nekem egy szendvicset.
- Köszönöm, de nekem csak vízre van szükségem. - Nem firtatta a dolgot csak odanyújtott nekem egy üveg ásványvizet. Telhetetlen kortyokkal nyeltem az éltető folyadékot, majd elhajítottam a kiürült üveget.
- Lassan indulunk. - Jongin félős, kedves hangja egy pillanatra fellobbantotta az iránta táplált szeretetemet, majd eszembe jutott mit mondott nekem és tett velem. - Ettél, ugye?
- Majd eszek, ha éhes leszek.
- Rendben. - Motyogta visszavonulót fújva és beindította a fekete sportkocsit. Kényelmesen indultam utánuk, autópályák sokaságán kanyarogtunk át sötétedésig, estére pedig egy út menti motelban szálltunk meg. Két szobát kaptunk, így kénytelen kelletlen Jonginnal kellett aludnom. A kezembe adta a kulcsot, ő maga pedig még kisietett a parkolóba.
A szobánkba érve a tükörhöz léptem és kivettem egy karikát a zsebemből, majd átdöftem vele a fülem. Könnyek gyűltek a szemembe és ömlött a vér a tenyerembe abból a kis lyukból is, de elszántan meredtem a képmásomra. Az első nap emlékére. Mire Kai felért elállt a vérzés és már nem is fájt, csak zsibbadt. Én pedig törökülésbe helyezkedtem az ágyon. A démon négykézláb mászott hozzám, mintha attól tartana, hogy elijeszt, majd ajkait óvatosan nyomta ép bőrömre. – Kérlek, ne haragudj rám! Nem akartalak bántani. Olyan rossz, hogy mindig hátat fordítasz nekem és nem nézel rám. Ha nem is most, - folytatta kis hallgatás után - de egyszer megbocsátasz majd nekem, ugye?
- Én... nem akarok haragudni rád, Kai. De fájdalmat okoztál nekem. Nem a tetteiddel, a szavaiddal sebeztél meg. Tudom, hogy amit Taeminnel tettem az megbocsáthatatlan, tudom mi a bűnöm. - Finoman megtámasztotta az államat, majd a szemeim kezdte tanulmányozni.
- Sokkal jobban szeretem, ha nem vagy kisminkelve. Így annyira emberinek tűnsz.
- Te mondtad, hogy nem hagyhatunk nyomokat. - Halványan elmosolyodott és kisujjával leheletnyit megérintette a sebemet. Tudtam mire céloz vele.
- Inkább pihenj most! - Emelte fel a kezemet és belecsókolt tenyerembe. Lehajolt a táskámért, aztán beletúrt, de csalódottan ejtette le a vállát. - Miért csak fekete ruhákat hoztál? Hol az a kék pólód, ami reggel volt rajtad? - Olyan szomorú és esdeklő volt a hangja, hogy megesett rajta a szívem. Végül felderült az arca, mikor talált egy barackszín hálóinget és ragyogó tekintettel adta a kezembe. - Ha tündér vagy, legyél is az! - Mosolygott és hagyta, hogy elvegyem a kezéből a puha anyagot.
A meleg víz ellazított és míg folyt rám, elképzeltem, hogy Taemin velem van. Hogy majd Jongin helyett hozzá bújhatok éjjel, de mikor elzártam a csapot, vágyálmaim a párával együtt szöktek ki a fürdőszobaablakon. Csalódottan léptem be a szobába, Kai türelmesen várt rám, kezében vattával és fertőtlenítővel.
- Muszáj ezt? - Húztam el a számat, de nem esett túl jól az arcomnak.
- Nem fog csípni, ígérem. - Egy ideig hezitálva figyeltem, majd ráébredtem, most is megbízom benne. Amíg Jongin a sebeim tisztogatta, a kezembe adott egy nagy kókusz kockát vacsora gyanánt. Édes volt az igyekezete, jó étvággyal csipegettem. - Csípett? - Nézett szemembe ragyogó tekintettel. Csak a fejem ráztam. - Dashimin...én.. én szeretnék kérni valamit. Már elég idő eltelt és nagyon rossz érzésem van itt. - mutatott mellkasára - Én.. szeretnélek megcsókolni. Szabad? - Sokat gondolkoztam a válaszon és már épp visszakozásra nyitotta volna száját, mikor bólogattam párat. Nagyon gyengéden csókolt meg, ajkai szó szerint becézgették az enyéimet. Nyála édes ízét éreztem csak és a biztonságérzetet, amit nyújtott. - Aludj csak! Ma éjjel én őrködöm. - Suttogta ajkaimra, majd kilépett az ajtón. De láttam azt a boldog mosolyt, ami nekem is örömet okozott.
Kora reggel már nem volt otthon, majd hamarosan visszaért, először egy sportkocsival, majd egy nagy motorral. Csak figyeltem, nem kérdeztem. Némasági fogadalmat tettem.
- Pakolj össze néhány ruhadarabot! - Vakkantotta nekem és én kivételesen szót fogadtam. - Úgy készülj, hogy testőr leszel! Nem ismerhetnek fel, nem tudhatják ki vagy. - A szobámba érve is a démon szavain gondolkodtam. A tükrömből csinos, finom arc nézett vissza rám, nem méltó egy harcoshoz, nem méltó a lelkemhez. Felkaptam a fésülködőasztalon nyugvó kis törött végű szikét és felhasítottam vele az arcomat. Égetően vágott a testembe a hideg fém, de a meleg vér ami kibugyogott, azonnal hűsítette. Arcom bal felét keresztbe metsztette egy rongyos szélű vágás. Akkor felkaptam az ollót, derékig érő tincseim némán hullottak a halálba, addig vagdaltam a puha hajat, míg a vállam fölé nem ért. Könnyűnek éreztem a fejem, a haj pedig szőnyegként terítette be a padlót. Vérem közben megalvadt a seben, így letakaríthattam azt, ami kicsurgott a bőrömre. Fekete tussal vastagon húztam ki a szemem, más formát adva neki, majd felnyitottam a fülbevalós dobozom és beleraktam egy karikát a jobb fülembe, a többi tízet pedig zsebembe rejtettem. Fekete felsőt kerestem a fekete farmerhoz, babakék pólóm pedig a hajkupacba ejtettem. Kim Dashimin ott maradt a földön, mozdulatlan. Csak fekete ruhadarabok kerültek hátizsákomba, telefonom pedig az asztalra helyeztem. Helyette elraktam az ipodom, a szemhéjtust, egy kis tükröt és a szikémet, majd napszemüveget toltam az orromra. Fájón nyomódott bele a sebembe, de már semmi sem érdekelt. Addig vezeklek és szolgálom Jongint, míg annyit nem szenvedek, mint Taemin általam. Belebújtam egy fekete bakancsba és fél vállamra dobva a hátizsákot, ledübörögtem a lépcsőn. Kai két felettébb csinos nővel beszélgetett. Azok meglepetten figyeltek engem, Jongin pedig megfordult, hogy leteremtsen, de nem jöttek szavak félig elnyílt ajkaira.
- Érzékeny kislány.. igaz Kai? - Kuncogott egyikük, csodaszép volt. - Lee Seul vagyok. - Nyújtotta nekem kezét, némán, tiszteletteljesen fogadtam el a baráti gesztust. Ezek után a lány szó nélkül szállt be a kocsiba, szóval máris indultunk.
- A hajad... - Suttogta Jongin elkeseredetten, mikor kettesben maradtunk. - Miért vágtad le?
- Mert nekem nem tetszett. - Vágtam rá határozottan, teljes testemmel felé fordulva.
- És az a vágás?
- Egy emlék.
- Gondoskodni kellene róla. El fog fertőződni.
- Amikor véresre szabdaltad a hátamat, nem izgatott ennyire. - Löktem el kezét, mikor hozzám akart érni. - Indulni kell, mielőtt a vadászok ideérnek! Gondolom, te fogod a kocsit vezetni. - Csak meglepetten bólintott, mire én ismét hideg némaságba burkolózva léptem a motorhoz. Majd csak boldogulok valahogy. Tündér vagyok.
- Csak gyere utánam! És kérlek nagyon vigyázz magadra! - Lépett hozzám. Feltételezem meg akart csókolni, de felé se fordultam. Csak bámultam magam elé. Megadóan sóhajtott, majd ujjbegyeit végighúzta a megmaradt hajamon.
- Remélem még látlak valaha. - Suttogtam a házra pillantva, Taeminre gondolva, majd berúgtam a motort, ahogy azt Kai mutatta reggel.
Eleinte bizonytalanul haladtam a nagy fekete szörnyeteggel, de mire kiértünk Szöul belvárosából, egészen ügyesen lavíroztam az autók között.
Elsőnek ebédelni álltunk meg, de csak a többieknek háttal, a motornak dőlve vártam az indulást.
- Jongin le sem veszi a szemét rólad. - Szólított meg Seul egy kedves mosollyal. - Talán enned kellene valamit, hogy ne aggódjon ennyire. Egyre feszültebb. - Nyújtott nekem egy szendvicset.
- Köszönöm, de nekem csak vízre van szükségem. - Nem firtatta a dolgot csak odanyújtott nekem egy üveg ásványvizet. Telhetetlen kortyokkal nyeltem az éltető folyadékot, majd elhajítottam a kiürült üveget.
- Lassan indulunk. - Jongin félős, kedves hangja egy pillanatra fellobbantotta az iránta táplált szeretetemet, majd eszembe jutott mit mondott nekem és tett velem. - Ettél, ugye?
- Majd eszek, ha éhes leszek.
- Rendben. - Motyogta visszavonulót fújva és beindította a fekete sportkocsit. Kényelmesen indultam utánuk, autópályák sokaságán kanyarogtunk át sötétedésig, estére pedig egy út menti motelban szálltunk meg. Két szobát kaptunk, így kénytelen kelletlen Jonginnal kellett aludnom. A kezembe adta a kulcsot, ő maga pedig még kisietett a parkolóba.
A szobánkba érve a tükörhöz léptem és kivettem egy karikát a zsebemből, majd átdöftem vele a fülem. Könnyek gyűltek a szemembe és ömlött a vér a tenyerembe abból a kis lyukból is, de elszántan meredtem a képmásomra. Az első nap emlékére. Mire Kai felért elállt a vérzés és már nem is fájt, csak zsibbadt. Én pedig törökülésbe helyezkedtem az ágyon. A démon négykézláb mászott hozzám, mintha attól tartana, hogy elijeszt, majd ajkait óvatosan nyomta ép bőrömre. – Kérlek, ne haragudj rám! Nem akartalak bántani. Olyan rossz, hogy mindig hátat fordítasz nekem és nem nézel rám. Ha nem is most, - folytatta kis hallgatás után - de egyszer megbocsátasz majd nekem, ugye?
- Én... nem akarok haragudni rád, Kai. De fájdalmat okoztál nekem. Nem a tetteiddel, a szavaiddal sebeztél meg. Tudom, hogy amit Taeminnel tettem az megbocsáthatatlan, tudom mi a bűnöm. - Finoman megtámasztotta az államat, majd a szemeim kezdte tanulmányozni.
- Sokkal jobban szeretem, ha nem vagy kisminkelve. Így annyira emberinek tűnsz.
- Te mondtad, hogy nem hagyhatunk nyomokat. - Halványan elmosolyodott és kisujjával leheletnyit megérintette a sebemet. Tudtam mire céloz vele.
- Inkább pihenj most! - Emelte fel a kezemet és belecsókolt tenyerembe. Lehajolt a táskámért, aztán beletúrt, de csalódottan ejtette le a vállát. - Miért csak fekete ruhákat hoztál? Hol az a kék pólód, ami reggel volt rajtad? - Olyan szomorú és esdeklő volt a hangja, hogy megesett rajta a szívem. Végül felderült az arca, mikor talált egy barackszín hálóinget és ragyogó tekintettel adta a kezembe. - Ha tündér vagy, legyél is az! - Mosolygott és hagyta, hogy elvegyem a kezéből a puha anyagot.
A meleg víz ellazított és míg folyt rám, elképzeltem, hogy Taemin velem van. Hogy majd Jongin helyett hozzá bújhatok éjjel, de mikor elzártam a csapot, vágyálmaim a párával együtt szöktek ki a fürdőszobaablakon. Csalódottan léptem be a szobába, Kai türelmesen várt rám, kezében vattával és fertőtlenítővel.
- Muszáj ezt? - Húztam el a számat, de nem esett túl jól az arcomnak.
- Nem fog csípni, ígérem. - Egy ideig hezitálva figyeltem, majd ráébredtem, most is megbízom benne. Amíg Jongin a sebeim tisztogatta, a kezembe adott egy nagy kókusz kockát vacsora gyanánt. Édes volt az igyekezete, jó étvággyal csipegettem. - Csípett? - Nézett szemembe ragyogó tekintettel. Csak a fejem ráztam. - Dashimin...én.. én szeretnék kérni valamit. Már elég idő eltelt és nagyon rossz érzésem van itt. - mutatott mellkasára - Én.. szeretnélek megcsókolni. Szabad? - Sokat gondolkoztam a válaszon és már épp visszakozásra nyitotta volna száját, mikor bólogattam párat. Nagyon gyengéden csókolt meg, ajkai szó szerint becézgették az enyéimet. Nyála édes ízét éreztem csak és a biztonságérzetet, amit nyújtott. - Aludj csak! Ma éjjel én őrködöm. - Suttogta ajkaimra, majd kilépett az ajtón. De láttam azt a boldog mosolyt, ami nekem is örömet okozott.
Taemin riadtan ült fel az ágyban, tekintete fürgén pásztázta körbe a szobát. Látta a nőt, aki még Jongin előtt volt vele, aki gondját viselte halottként és látta a lila falakat. Kérdőn vonta fel szemöldökét.
- Hogy érzed magad? - Billentette félre a nagyhatalmú démonnő a fejét.
- Hogy kellene... - Nem fejezhette be a mondatot, mert idegen gondolatok törtek be a fejébe. Egy lányról. A lány éppen zuhanyzott. Rövid, fekete tincsei rakoncátlanul röpködtek, arcát egy vágás torzította el. Taemin mégis felismerte. Ez a lány bántotta őt. Riadtan ugrott fel, elkergetve a gondolatokat.
- A víztündért láttad?
- Ez egy démon. Nem tündér.
- Vissza kell majd menned hozzá.
- Nem kényszeríthetsz. - Tiltakozott az árny sziszegve.
- Nem foglak kényszeríteni, felőlem addig maradsz, ameddig csak akarsz. Te fogod magad kényszeríteni. - Taemin csendben várta a folytatást, de a nő látszólag befejezte mondandóját.
- Miért fogom kényszeríteni magamat?
- Ó, a miértek! - Mosolyodott el a démon. - Erre neked kell majd válaszolnod édes Taeminem. És figyelmeztetlek, nincs sok időd felkészülni a viszontlátásra. Akármennyire is fájni fog majd, engedned kell és enyhül a szenvedésed. - Biccentett a nő és az ajtó fele indult.
- Miért teszed ezt?
- Mert minden halott lélek az enyém. És én döntöm el kinek miből mennyi jár ki. - Kuncogott és fűzőjét megigazítva a mellei alatt, kilépett egy sötét folyosóra. Fekete csipke uszálya a porban csúszott utána és dallamos kacaja hosszan elkísérte. Hallhatóan jól szórakozott. - Ne feledd ifjú árny, Lee Taemin! Csak néhány napod van megbarátkozni a félelemmel és a fájdalommal, mind testileg, mind lelkileg. Ez a lány ismeri ezeket. Jó barátai. Amíg nem rettegsz úgy, mint ő, nem lehet a tiéd. Addig rab maradsz.
- Hogy érzed magad? - Billentette félre a nagyhatalmú démonnő a fejét.
- Hogy kellene... - Nem fejezhette be a mondatot, mert idegen gondolatok törtek be a fejébe. Egy lányról. A lány éppen zuhanyzott. Rövid, fekete tincsei rakoncátlanul röpködtek, arcát egy vágás torzította el. Taemin mégis felismerte. Ez a lány bántotta őt. Riadtan ugrott fel, elkergetve a gondolatokat.
- A víztündért láttad?
- Ez egy démon. Nem tündér.
- Vissza kell majd menned hozzá.
- Nem kényszeríthetsz. - Tiltakozott az árny sziszegve.
- Nem foglak kényszeríteni, felőlem addig maradsz, ameddig csak akarsz. Te fogod magad kényszeríteni. - Taemin csendben várta a folytatást, de a nő látszólag befejezte mondandóját.
- Miért fogom kényszeríteni magamat?
- Ó, a miértek! - Mosolyodott el a démon. - Erre neked kell majd válaszolnod édes Taeminem. És figyelmeztetlek, nincs sok időd felkészülni a viszontlátásra. Akármennyire is fájni fog majd, engedned kell és enyhül a szenvedésed. - Biccentett a nő és az ajtó fele indult.
- Miért teszed ezt?
- Mert minden halott lélek az enyém. És én döntöm el kinek miből mennyi jár ki. - Kuncogott és fűzőjét megigazítva a mellei alatt, kilépett egy sötét folyosóra. Fekete csipke uszálya a porban csúszott utána és dallamos kacaja hosszan elkísérte. Hallhatóan jól szórakozott. - Ne feledd ifjú árny, Lee Taemin! Csak néhány napod van megbarátkozni a félelemmel és a fájdalommal, mind testileg, mind lelkileg. Ez a lány ismeri ezeket. Jó barátai. Amíg nem rettegsz úgy, mint ő, nem lehet a tiéd. Addig rab maradsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése