Álomjárók árnyai

XV.

Lee Seult végük eljuttattuk a határra, míg Taemin és Jongin tárgyaltak a tündérekkel, én az idegen fiúval ültem bent a kocsiban. Millió meg egy kérdésem lett volna hozzá, de még túlságosan meg voltam szeppenve. Végül a fiú törte meg a csendet.

- Tudod mi vagyok, igaz?

- Az árnyam? - Pillantottam arcára lopva, mire bólogatott.

- Mikor egy démon reinkarnálódik, a kiválasztott testnek négyszer kell meghalnia. Mikor túl voltál a második halálodon, kirendeltek melléd, hogy ismerjelek meg mielőtt teljes erejű démonná válnál, hogy majd tudjam mire lesz szükséged. De még nem vagy kész a démonod erejére, és túl sokszor keveredtél bajba, veszélybe. Meg kellett jelennem, hogy biztonságban tudhassalak.

- Ezért közbeléptél mielőtt megint meghalok.

- Így igaz. - Mosolyodott el a komor tekintetű fiú.

- Köszönöm. - Pirultam el.

- Ez a dolgom. - Simogatta meg fejem tetejét kedveskedő mozdulattal.

- A neved pedig..?

- Sehun, Oh Sehun. - Bólintott nekem. - Megtiszteltetés, hogy az árnyad lehetek, Kim Dashimin. - Ragyogott fel az arca. Ezt most nem értettem, de inkább úgy döntöttem, hogy majd Taemint kérdezem meg. Vagyis Jongint.

A másik két fiú hamarosan visszaindult a kocsihoz és az első két ülésre beülve elindulhattunk vissza, Szöul fele. A hosszú út alatt csend volt köztünk és Taemin nem állt meg éjszakára, csupán egy tíz perces pihenőre, onnantól kezdve Jongin vezetett. Tekintetem találkozott a démonéval a visszapillantó tükörben, de hamarosan félre kellett néznem, ugyanis szemeiben hihetetlen intenzív érzések fénylettek. Tudtam, hogy vezeklésemnek még nincs vége, hiszen Taeminnel történt valami, amit még helyre kellett hoznom. Csak reménykedtem, hogy Kai majd segít. Végül a sok gondolkodásban elfáradtam a hosszú éjszakai út alatt és fejem lassan Sehun vállára hanyatlott, majd elnyomott az álom.

Mikor felébredtem az ágyamban feküdtem, az ablakon pedig a csillagok hideg nyája hunyorgott be. Sehun az ablakpárkányon ült, más nem volt a szobában. Felpattantam és a vérfoltokat ösztönösen kikerülve a leláncolt ajtóhoz rohantam, Olyan volt, mint mikor először láttam. Távoli, elérhetetlen, horrorisztikus. A láncok pedig lezárva pihentek, szinte érintetlenül. Az árny csendesen lépett mellém és vállamra tette a kezét.

- Jól vagy?

- Igen.. - motyogtam kissé fájó szívvel. - Taemin és Jongin?

- Minden bizonnyal nemsokára megint veled lesznek. - Igyekezett megnyugtatni kedves hangon. - Viszont rossz hír, hogy mostantól ismét iskolába fogsz járni. Egy hónapot kihagytál. Úgy tudják kórházban voltál. Fent kell tartanunk a rend látszatát. Bőven elég egy látó melletted.

- Látó?

- Park Chanyeol. A látók néha bepillantást nyerhetnek az árnyvilág egy kis szeletébe. - Csak bólintottam.

- A jó hír, hogy veled megyek. - Nevetett halkan, muszáj volt elmosolyodnom, olyan rendes és aranyos volt. - Kérsz valamit reggelire? Nemsokára amúgy is kelned kellene. - Nézett fel az órára. Követtem tekintetét, igaza volt. Mindössze fél órával keltem fel hamarabb a kelleténél.  - Azt hiszem jól esne pár falat.

- Rendben. Addig készülődj nyugodtan. - Lépett el mellőlem és kisétált az ajtón. Lassan a szekrényemhez léptem és bizonytalanul körbepillantva a tükör fele fordultam, majd vetkőzni kezdtem. A seb eltűnt az arcomról, de hajam sajnos ugyanolyan rövid maradt. Már megbántam, hogy levágtam. Hiányzott a hosszú, hollófekete tincsek simogatása. Felvettem egy fekete térdzoknit és az egyenruhámat, majd hajam felcopfozva belekötöttem egy sötét szalagot  és lesiettem a lépcsőn.

Nem tudom Sehun mit készített pontosan nekem, de nagyon finom reggeli volt. Együtt indultunk az iskolába, egyenlőre még nem beszélgettünk sokat, de biztos voltam benne, a jég majd idővel megtörik és igazán jóban leszünk.

Baekhyun kitörő örömmel fogadott, de Sehunra elég bizalmatlanul pislogott.

- Oh Sehun. Dashimin unokatestvére vagyok. nemrég költöztem hozzájuk családi okok miatt. - Sehun annyira kedves, közvetlen és meggyőző volt, hogy nemsokára mindenki mosollyal fogadta ha megjelent. Persze ő egész nap a sarkamban volt. - Örülök, hogy ilyen izgalmas az életed. - Ült le mellém egy napsütötte padra az udvaron, mikor lyukas óránk volt és a kezembe adott egy üveg ásványvizet. Szavaira halkan kuncogni kezdtem.

- Ennél unalmasabbat el sem tudnék képzelni.

- Évtizedek óta halott voltam. Nekem ez a nap egy csoda.

- Pontosan mióta vagy halott? - Tettem fel a szerintem indiszkrét kérdést.

- A második világháború alatt vesztettem el az életem. Azóta azt vártam Hayana birodalmában, hogy legyen egy hozzám illő démon. És most végre.. - mutatott végig rajtam mosolygó tekintettel. - Örülök, hogy te lettél a gazdám.

- Nekem a megtiszteltetés. - Mosolyogtam rá, mire elpirult kicsit. Minden perccel jobban kedveltem ezt a fiút.

Ezalatt Baekhyun és Chanyeol is csatlakozott hozzánk. A közben vörösből fekete hajra váltó fiú is megbékélt a visszatérésem furcsa körülményeivel és Sehunnal. Sőt egészen jól elbeszélgettek egymással, én pedig csodáló tekintettel vizsgáltam Baekki fakó szőke tincseit, mosolyogva tűrte, majd a telefonján játszottunk. Kellemes nap volt összességében.

Este, miután lezuhanyoztam, fáradtan bújtam az ágyba, Sehun pedig hozott nekem mézes tejet. Boldogan fogadtam el. - Szerinted mikor jönnek vissza? - Pillantottam szomorú kiskutyaszemekkel a mozdulatlan ajtóra. Még a láncok sem rezzentek meg. Nekem pedig annyi kérdésem lett volna Jonginhoz.

- Nem tudom. De ha tényleg szeret téged, nem kell sok idő, hogy visszajöjjön hozzád. - Simított végig homlokomon finom kézzel, közben kerek szemekkel iszogattam a tejet. Tetszett, hogy így törődött velem.

- És nem tudod miért zárkóztak el? - Tettem le kiürült bögrémet.

- Talán a Legfőbb parancsára. Nem tudom miért parancsolna ilyet, kiszámíthatatlan egy démon.

- Tudom..találkoztam vele. - Fintorodtam el, mire megpiszkálta a hajamat, majd megint megsimogatta a homlokomat. - Biztosan minden rendben lesz. - Olyan kegyességgel hazudott nekem, ahogy én tettem magamnak a mindennapokon.

Végül így aludtam el, hogy  homlokom cirógatta az én igazi árnyam. Mégis úgy vágyakoztam Taemin közelsége, csókjai után, hogy alig bírtam nyugton aludni ma éjjel. Többször felriadtam, mintha hiányozna valami mellőlem, ébren töltött perceimben pedig letaglózva feküdtem és nem tudtam megmozdulni, mintha nem lenne erőm.

Így reggel nyúzottan keltem fel, Sehun aggodalmas orr ráncolással figyelt.

- Jól érzed magad?

- Csak rosszul aludtam. - Igyekeztem megnyugtatni, mire bólintott és kilépve az ajtón a konyhába indult. Mikor felöltöztem, kíváncsian követtem le, ahol ananász várt karikákra szelve. Hálás voltam mindezért neki, még ha ez is volt a feladata, hogy támogasson, nem hiszem, hogy reggeli képében kellett tennie eredetileg.

Ma is együtt indultunk a suliba, két legjobb barátom nevetve várt minket, Baekhyun pedig boldogan ölelt magához. A második óra után indultunk az uszodába, a gyomrom máris görcsben ült, pedig csak felültünk a buszra. Sehun kezem fogva nyújtott támaszt, megérezve idegességem, közben a két fiúval beszélgetett. Örültem, hogy így sikerült beilleszkednie.

- Minden rendben? - Simogatta meg karjaimat fülemhez hajolva, miközben feszengve, magam köré fonva karjaim álltam a medence szélén. - Az árnyak miatt van? - Nézett aggódva a medencébe, mire hevesen bólogattam párat.

- Minden alkalommal egyre és egyre többen lesznek. Mi ez a hely?

- Árny temető. Minden árny ide kerül aki másodjára is meghalt. Valamiért pedig túl gyorsan sokasodnak.

- Árthatnak igaz?

- Neked nem hiszem. A víz az otthonod. Sokkal erősebb vagy benne. De ha nem akarsz, nem kell bemenned. - Ölelt magához.

- Dashimin kérlek gyere! - Szólt rám a tanár. - Elég sok felmérésről lemaradtál.

- Ne haragudj Sehun! Mennem kell. - Bontakoztam ki a szerető ölelésből és a medence széléhez léptem. Remegő lélekkel fújtam ki a tüdőmben szorongatott levegőt, még sosem féltem vízbe menni. Még a fejesem is elrontottam, de a víz simogatása azonnal megnyugtatott, csak azzal nem számoltam, hogy hideg ujjak fonódnak a végtagjaimra és rángatnak le, a lefolyó fele. Erőm pedig cserbenhagyott a pánik elkeserítő ízének hatására, nem tudtam szabadulni, az ujjak pedig torkon ragadtak, és elsötétült a világ.

Taeminnek millió kérdése volt Jonginhoz, mikor hazaértek és becsukódott mögöttük az ajtó, de a démon csak a zárral foglalatoskodott, mindhiába.

- Kai.. alig emlékszem. Ki ez a lány? Miért mondtad neki hogy szereted?

- Vigyáznunk kell rá. Hayana magának akarja, akárcsak Dayoung.

- Dayoung.. itt járt? Nem emlékszem. - Jongin sóhajtva engedte le a vállát. 

- Nem sokat mondhatok mert felborítanám az egész árnyvilágot vele. Dash bántott téged. Nem szándékosan, születő démon, nincs tisztában az erejével, Hayana pedig magával vitt téged, hogy meggyógyulhass. De elvett tőled pár dolgot. Ezért nem emlékszel semmire Dashiminnel kapcsolatban. - Járkált idegesen, akár egy bezárt oroszlán.

- Miért félted így? Ott van vele az árnya.

- Taemin.. ő a kulcs ehhez az kihalt birodalomhoz. Ez a világ még megformálva sincs. Nélküle nem érhetek hozzá. Ez az ő birodalma, ő a királynőm. - Taemin meglepve pislogott a hirtelen érkezett információk miatt.

- Ekkora hatalma volna? - Vakarta meg tarkóját.

- Vigyáznod kell rá! - Nézett rá Jongin könyörgően. - Én csak végső esetben léphetem át a két világ határát, de te ott lehetsz vele. Én pedig igyekszem visszaszerezni azt, amit Hayana elvett.. még ha érte ismét meg is fagyasztja a szívem. Szüksége van rád. 

- Rendben. Elmegyek és vigyázok rá. - Sóhajtott Taemin, pár fogalma sem volt mi van gazdájával. A démon ugyanis olyan elvarázsoltan járt kelt, ha nem épp kezeit tördelte, még mint senki az árnyvilágban az álommanókon kívül. Ezért indult el árnyalakban. Mert Kai roppant furcsa volt. Sőt.

Elég hosszú időbe telt meglelnie a víztündért, árnyékként majd bejárta a fél várost, mire az uszodába ért. Árnya éppen magához ölelte a lányt, Taemin pedig felfedezett gyomrában egy furcsa érzést. Olyat amilyet még sosem érzett ezelőtt. És csak az ölelkezőket tudta nézni, haragudott. Haragudott a másik árnyra, holott nem is ismerte a fiút. Itt minden furcsa lett, mialatt Hayananal volt, még ő maga is.

Aztán a lány eltolta a fiút és a rajtkőhöz lépett, kecses volt a mozgása, de furcsán esetlen. Oda nem illő. Hangtalanul siklott bele a vízbe, de nem bukkant fel. Az árnya rohant először a vízhez, Taemin maga is meglepve lépdelt a medence peremére, elborzadva figyelte ahogy a halott árnyak magukkal rángatják a démont. Fogalma sem volt mit kellene tennie most. Idegesen topogott a víz szélén.

Kaira Taemin enyhén kétségbeesett aggodalma hihetetlen hatást gyakorolt, a démon majd felrobbant dühében.

- Mentsd ki te idióta! - Nyögött fel és az ajtóhoz lépett. Hatalmas, földöntúli ütéseket mért rá, míg a deszkák ki nem szakadtak. Kai öklein sötét vér folyt lefele, de nem érdekelte, kirúgta a deszkákat, míg ki nem fért rajta, többé-kevésbé. A deszkák összevagdalták a hátát, miközben magát igyekezett kipréselni a résen, majd villámsebesen indult meg a városban. Embereket lökött félre az utcán, sajnos emberi alakban csak az emberi erők maximumát tudta használni, remélte, hogy minden rendben lesz mire odaér.

Idegőrlően sokáig tartott odaérnie, Taemin még mindig ugyanott állt mikor Jongin odaért, a démon csak megforgatta a szemét és a víz alá vetette magát. Szinte hallotta Hayana dühödt sikolyát, de elszántan evezett Dashimin felé. Levegője vészesen fogyott de nem adta fel. Nem adhatta fel, Dash ahhoz túl fontos volt neki. Azt hitte sosem éri el a lány apró kis kezét, majd szorosan ragadta meg, mikor sikerült neki és durván rántotta magához a testet, ragaszkodva zárta a karjaiba és felrúgta magát a felszínre az eszméletlen lánnyal. Mindenki a medence peremére gyűlt, Sehun odatérdelt, hogy elvegye a lányt, Kai óvatosan adta az árny kezébe a törékeny kis testet.

Taemin szeretett volna anyagivá válni, hogy ő is segíthessen, mert nagyon aggódott a lány épségéért, de nagyon nehezen ment neki. Mintha teste tiltakozna a létezés ellen. Végül mégis sikerült neki, hihetetlen kínok árán, nehezen szedte a levegőt és nyilallt a feje az első percekben, majd odasietett a többiekhez. Chanyeol és Baekhyun kétségbeesetten topogtak a tömeg szélén.

- Hé, te nem a busani cserediák vagy? - Taemin csak megingatta a fejét és ösztöneire hallgatva átverekedte magát a tömegen, majd Jongin és Sehun mellé lépett.

- Víz kell neki. - Mondta halkan ,mire démonja rákapta tekintetét. - Jongin majd hazahozza. Addigra elő kell készíteni neki az ágyat is. Vidd a borvíz forráshoz! - Mordult fel és mikor Sehun kelletlenül átadta Kainak az eszméletlen Dashimint, Taemin magával húzta a fiút és mikor senki sem látta őket, árnnyá válva suhantak el.

Jongin pedig végtelen gyengédséggel magához ölelve a hűvös kis testet, hazafele indult.

Mikor magamhoz tértem, az ágyamban feküdtem, kellemes melegben. Szemem dörzsölve pillantottam körbe, az első amin megakadt a tekintetem, karomat borító lila foltok voltak. Máris eszembe jutott minden, elkeseredetten szusszantam egyet.

- Hogy érzed magad? - A félős, aggódó hangra felpillantottam, Jongin ült az ágyam végében, kezében egy plüssfigurával, ártatlan tekintettel figyelve engem. Amiben még mindig annyi érzelem ült.

- Csak nem értek semmit. - Pislogtam rá. Azonnal odamászott mellém és magához vont. Készségesen bújtam hozzá.

- Mit nem értesz?

- Taemin.. mi van vele? - Tettem fel azonnal a legfontosabb kérdést.

- Hayana.. akinél Taemin gyógyult miután bántottad, elvett tőle egy fontos emléket, ami magával rántotta minden emlékét rólad.

- Miért akarta ezt? - Csuklott el a hangom.

- Kulcsfontosságú hatalmad van a démonvilágban. Vagyis az én birodalmamban. Hogy magyarázzam el? - vakarta nyakát - Hat nagy démonbirodalom volt. Hat mesterrel. Dayoung, Hayana, a Legfőbb, és te. Ezek a jelenleg ismert mesterek. És mindenkihez tartozik egy birodalom. Gondolom azt már tudod, hogy a démonodat eredetileg én öltem meg. - Motyogta a takarót bámulva. - De rettentően sajnálom. Én tényleg szeretlek, és őt is szerettem, csak nem szerelemmel. Dayoung, akkor még Belphegorként ismerték, kérte hogy tegyem meg.. és neki köszönhetően lettem démon, mikor meghaltál és belerántottál a tengerbe. De amikor ismét megjelentél itt.. nem mint a Leviathan első lánya, hanem mint Dashimin. Tényleg beléd szerettem. Dayoung nekem adta a birodalmadat, de nélküled semmit sem tudok kezdeni vele. Szükségem van rád. És ha..ha nem akarsz démon lenni, akkor Dashiminként van szükségem rád.

- Dashiminként? - Pislogtam fel rá meglepve. Csak bólintott, majd lassan ajkaimra hajolt és leheletnyit érintve kezdte ízlelgetni. Viszonoztam a finom csókot és közelebb bújtam hozzá, keze oldalamra simult, ott kezdett simogatni, készségesen simultam hozzá, felébresztett bennem egy idegen vágyat, valami sokkal finomabbat, mint Taemin.

Fölém kerekedett, úgy simogatott tovább, ajkaival mindvégig szinte csak simogatta az enyéimet, keze pedig felfedezte testemet. Oldalam, combjaim, majd mellem kezdte simogatni, finoman masszírozni. Néha ajkai közé sóhajtottam, mire egyre jobban simult rám, majd félig mellém csúszott. Elmélyítette a csókunkat és combom simogatva simított lábaim közé, majd kezdett izgatni. Gyengédségének hála ismét elfeledkeztem róla, hogy Taemint tartottam az egyetlen tiszta testnek.

- Szeretlek. - Suttogta ajkaimra, mikor hosszú percek után lassan belém hatolt, halk sóhajjal fogadtam magamba, bár a rossz emlékek azonnal a felszínre törtek. Lassú, hosszú mozdulatokkal kezdett mozogni bennem, továbbra is becézgetve ajkaimat, én pedig fokozatosan ellazultam alatta.

Olyan mérhetetlen gyengédséggel érintett, mint még soha senki ezen a világon. Derekára kulcsolt lábbal tartottam közel magamhoz, és mikor teljesen ellazultam alatta, egyik kézzel oldalam mellett megtámaszkodva kezdett igazán mozogni bennem, de addigra az emlékeknek már nyoma sem volt.

Halk nyögésekkel biztattam a démont, mikor pedig megfeszült alhasam és erőtlen sóhajjal hagytam magamon végigseperni az orgazmust, nyögve borult rám és megéreztem magamban ondóját. Picit belepirultam az érzésbe, majd megsimogattam bronz barna hátát.

- Szeretlek. - Suttogtam neki halkan, és így is gondoltam. Igenis szeretem őt, akármennyit is bántott engem.

- Tudtam! - Nevetett fel boldogan és felemelkedve rólam mellém feküdt, tekintetében pedig millió érzelem ragyogott. Csodálatos volt az a szeretettel teli élénk szempár. Nem győztem betelni vele, akárcsak vékony, de izmos testével.

Ekkor nyílt ki az ajtó, mire mindketten odanéztünk. Taemin lépett be, lefagyva nézett ránk, egy ideig néztük egymást, majd elkapta a tekintetét rólunk.

- Már itt se vagyok. - Sietett át a szobán és árnyékként siklott be a leláncolt ajtón. De láttam a rideg tekintete mögött a fájdalmat, és hangjában a keserűséget, mire könnybe lábadt a szemem. Szerettem Taemint. Közben felpillantottam Jonginra, aki ugyan vidám már nem volt, de a tekintetében megmaradt a szeretet. De szerelmes vagyok Kaiba is.

Most éreztem először, hogy bármikor elveszíthetem bármelyiküket.

- Szeretem.. - Nyögtem ki.

- Tudom, akárcsak ő téged. - Sóhajtott fel Jongin és felült, majd öltözni kezdett.

- Kérlek ne hagyj itt! - Néztem rá, hezitált.

- De..szereted.

- Ahogy téged is. Már akkor beléd szerettem mikor először láttalak, akkor még hidrogén szőke hajjal.

- Igazán? - Csillant remény a tekintetében, mire bólogattam párat. Lelkesen csókolt meg, nyakát karolva viszonoztam a csókot.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - Nézett szemembe nagyon közelről, mikor elszakadt ajkaimtól. - És vissza fogom szerezni neked Taemint.