Álomjárók árnyai

XVI.

Másnap Jongin mellett ébredtem. Meleg tekintete volt a első,  amit észrevettem, engem figyelt. 

- Jól aludtál? - Ért finoman arcomhoz, mire csak bólogattam. Halvány mosollyal hajolt ajkaimra csókért, amit készséggel meg is adtam neki. - Ma nem kell iskolába menned, szeretném, ha pihennél! - Csak halvány mosollyal lehunytam a szememet, majd kíváncsian körbenéztem. Sehun az ablakpárkányon ült, de biztos voltam benne, az előbb még nem volt ott. Most, bár nem mosolygott, vidám tekintettel intett nekem, amit a takaró alól kinyúlva viszonoztam is. Nem volt még kedvem megszólalni, csak félálomban nézelődtem.

- Hiányzik Taemin. - Néztem végül panaszosan Jongin szemeibe, mire megsimogatta arcomat. Olyan gyengédséggel és figyelemmel, mint még soha senki.

- Próbálj nem rá gondolni! Igyekszem kitalálni mit is tehetnénk, de nem akarok vakon belerohanni a dolgokba. Most Hayanara kell várnunk. Nála van minden és akar valamit. Lépni fog. - Bólogatott mindent tudóan és én hittem neki. Elhittem minden szavát és elhittem, Hayanatól igenis visszaszerezhetem azt, ami az enyém és engem illet. Azok az emlékek rólam szóltak, nem veheti el senki sem őket. Senki. Haragosan néztem magam elé, mire Kai megérintette arcomat. - Kire haragszol ennyire?

- Hayanara. - Szusszantam nagyot bosszúsan.

- Az jó. - bólogatott - Szükséged lesz még rá, viszont nem most. Mit szólnál.. ha ma elmennénk valahová? - Értetlenül pislogtam rá, mire dadogni kezdett és tarkóját vakargatta. - Mármint..az, az emberek szoktak ilyeneket csinálni, nem? - Pirult el, mire kezdtem megérteni mit is szeretne. És hihetetlenül aranyos volt a pici pírral arcán. Soha nem hittem volna, hogy a "hatalmas és kegyetlen démon" majd randizni megy egy csütörtöki délelőttön. 

Végül mikor már egy ideje csak csendben figyeltem, rámosolyogtam. 

- Elmehetünk. Ha itthon maradnék, úgyis csak fásulttá válnék. Hova szeretnél menni?

- Én nem ismerek ilyen helyeket. Bár gondolom ez érthető. Még soha nem csináltam ilyesmit. Gondoltam neked tetszene. Én pedig szeretek időt tölteni veled. - Sütötte le szemét, majd kíváncsian lesett fel rám sötét tincsei alól.

- Igen tetszik. Édes vagy. - Hajoltam hozzá és némi hezitálás után lágyan megcsókoltam. Azt hiszem így kell csinálni. Nagy hiba nem lehetett benne, mert arcom megfogva viszonozta a csókot. - Akkor hamarosan elmehetünk. - Néztem szemeibe, mire boldog mosollyal bólogatott.

- De most enned kell. Meg vízhez sem ártana jutnod. - Simogatta arcom. Még talán megcsókolt volna, mert közelebb billent hozzám, de kinyílt az ajtó, én pedig odakaptam a fejemet. Taemin lépett ki rajta, csendes volt és közel sem festett olyan felszabadultnak, mint mikor megismertem.

- Jó reggelt! - Nézett rám, viszonoztam a pillantást és halványan elmosolyodtam, mire elpirult és elkapta rólam a tekintetét.

- Neked is jó reggelt! - Mondtam halkan.

- Hogy érzed magad? - Nézett rám ismételten, mikor "szóra méltattam." És ekkor kezdett világossá válni. Taemin elfelejtett engem. Elfelejtette mennyit segített életben maradnom, elfelejtette mennyire szeretem őt, az együttlétünket, a gondolatba halványan bele is pirultam. Ő most egy démonmesternek, egy nála feljebbvalónak, látott. Ezért volt ennyire zavarban és ezért tart ennyire tőlem. Nem én taszítom, ez megnyugvás volt.

- Jól vagyok Taemin. De neked a szemed nem a legszebb. - Néztem rá, mire még inkább elpirult, Jongin pedig a fülembe kuncogott és suttogott.

- Ha látnád a gondolatait.. Legutóbb is olyan szépen rendbe hoztad, én csinálok neked reggelit, addig tégy amit szeretnél. - Mászott ki mellőlem és a meglepett Taemint velem hagyta, Sehunnal a sarkában.

- Én nem akarok felesleges munkát. - Motyogta a fiú és nagyon óvatosan az ágy tőlem legtávolabbi sarkába ült, mire megpaskoltam Jongin helyét magam mellett. Némi tétovázás és ajtó felé tekintgetés után odamászott mellém és törökülésbe húzta hosszú lábait.

Az éjjeliszekrényemen volt még szemcseppje, de mikor felültem volna, eszembe jutott, hogy anyaszült meztelen ülök az ágyban. Mintha velem egyszerre ütött volna szöget a fejében a gondolat, meglepett tekintettel mérte végig a takaró alatt pihenő alakomat.

Aztán megpillantottam egy inget az ágy végében, elérhető távolságban és a takarót mellkasomhoz fogva előrehajoltam érte, majd magammal húztam a puha anyagot, ami ontotta magából Taemin imádott illatát. Pillanatok alatt belebújtam. Végül elvettem a szemcseppet és elé térdeltem.

- Hajolj majd hátra és engem nézz, közben pedig ne pislogj, míg meg nem érzel egy pici hideget a szemedben! - Másztam mögé és mikor engedelmeskedett, belecseppentettem sérült szemébe. Soha sehol nem láttam még annyi hálát senki tekintetében, mint ami az övében volt.

Amikor a lány végzett a munkával, nem zavarta Kai után, hanem keresett magának rendes ruhát. Taemin igazán nem értette, hogy kerülhetett a lány ágyába a felsője. És nem emlékezett a nevére, amiért nagyon szégyellte magát. Megköszönte volna a gyengéd törődést, de mivel nem jutott eszébe a név, inkább csendben szégyenkezett. Nem akarta magára haragítani ezt a tüneményt. Főleg azért, mert annyira tetszett neki. Jongin biztosan darabokra szaggatná korbácsával ezekért a gondolatokért. De egyszerűen és állandóan rajongva tudott, és csak a lányra gondolni, nézni. 

Mikor kész lett, együtt indultak reggelizni, Taemin izgatottan,  szinte lélegzési rendellenességekkel igyekezett a lány sarkában és nem győzte nyelni finom illatát, már ha eszébe jutott lélegezni.

A reggeli kellemes hangulatban telt, Jongin boldog mosollyal pakolta a másik három elé a reggelit, meglepte Dashimint egy csókkal és ült is le enni. Sosem érzett még  ilyen intenzív érzéseket, mint amik máris a lányhoz fűzték, de semmi pénzért sem cserélte volna el őket. Végre boldog volt. Minden amitől megfosztotta a Leviathan lányának halálával járó büntetés és Hayana átka, amit akkor kapott, mikor elcsábította és átverte a nőt, aki beleszeretett, az mind, mind visszatért hozzá Dashiminnel. Dayoung iránt is érzett valamit, de az inkább csak kapaszkodás volt egy megszokott dologba, már ő maga is látta. 

Reggeli után pedig Dashimin összekészült és boldog egyetértésben hagyták el a házat.

Taemin kissé letörve figyelte, ahogy gazdája és a gyönyörűséges lány kéz a kézben távoztak a városba. Fájt a mellkasa és nehéz volt a gyomra, mintha millió kavicsot varrtak volna bele. És emlékezni akart. Tudta, hogy emlékeznie kellene valami igazán nagyon fontos dologra, ami valahogy a gyönyörű lányhoz köthető, akinek millió fájdalom ült a szemében. Éppen ezért egész délután gyötörte magát, igyekezett emlékezni, de csak szörnyű fejfájást kapott, hát inkább visszavonult a birodalomba. Nem akarta látni kettejük szerelmét, mert valamiért borzasztó rosszul esett neki. És nem értette miért, mikor rá hatással a szerelem soha nem volt.

Mikor Jonginnal kézen fogva elindultunk a városba, egyikünk arcáról sem lehetett levakarni a boldog mosolyt.

- Szeretném, ha nem hívnál többet Kainak! - Fordult hirtelen felém, megilletődve néztem fel tökéletes arcára.

- Miért?

- Mert nem ő vagyok. Kai egy démon, aki Dayoung kegyelméből születhetett meg és aki által életben lehetek most, itt melletted. De én, a lelkem Kim Jongin vagyok. Aki csak egy fiú volt. Aki most igazán lehetetlenül beléd szeretett. - Nézett rám, elpirulva pislogtam fel, de nem volt mi miatt aggódnom, ugyanolyan zavart volt, mint én.

- Ha ilyeneket mondasz, egész nap piros leszek. - Motyogtam zavartan, mire felnevetett.

- Kérlek ne haragudj! - Szorította meg a kezem, közben elértük a belvárost. - Nos.. mutass nekem valami újat! - Nézett körbe, követtem példáját, tekintetem pedig hamarosan megakadt valamin. Rámosolyogtam és vezettem be egy boltba, vettem mindkettőnknek bubble teat. Nagyon aranyos volt az, ahogyan az italt vizsgálgatta, majd kóstolgatta. Nem győztem mosolyogni rajta.

Az egész napunk ilyen édes vidámsággal és lopott romantikus pillanatokkal telt, olykor egy-egy pihenőnél lopott tőlem egy hosszas csókot, este boldogan, álmodozva léptem be az ódon, kísérteties ház ajtaján, nyomomban a démonnal. - Remélem jól érezted magad. - Nézett szemeimbe halvány mosollyal a verandán. 

- Igen.. nagyon köszönöm Jongin. - Tekintete felragyogott, majd halk szusszanással magához húzott és ajkaimra tapasztotta a sajátját. Hajába futtatva ujjaim viszonoztam kissé hevesebb csókját, majd visszaengedett a földre és beléptünk a csendes házba. Azonnal megláttam Sehun árnyát a falon, aki karba font kézzel állt és nem létező órájára mutogatott. - Ne haragudj Sehun, de este a legszebb a város! - Kuncogtam, majd felszaladtam az emeletre és összeszedtem a fürdéshez szükséges dolgaim, majd átsiettem a fürdőbe.

Hosszasan áztam a kádban, sötétben, a hatalmas teliholdat lesve, mikor a víz dermedni kezdett körülöttem, a levegő pedig egyre csak hűlt, hamarosan leheletem is látszott. Szólásra nyitottam a szám, de hideg tenyér simult arcomra és csendre intett.

- Tudod ki vagyok? - Szólalt meg egy rideg hang a fülem mellett, lehelete azonban forró volt. A pánik határán ráztam a fejem, valami ugyanis a lábamra tekeredett és egyre inkább gúzsban tartott. - Az én nevem Hayana. Így már mond valamit? - Bólintás. - Nos..apró kis Dashimin.. elrabolhatnálak és követelhetném a te.. Jonginodtól, a szívét érted cserébe, de az nem lenne vicces. - Kuncogott fel. - Hát üzletet ajánlok. Visszakapod a te Taemined minden nyomorult és szánalmas kis emlékét és érzését rólad, cserébe megitatod ezt a te Jonginoddal - tartott elém egy világoskék fiolát - és ismét megfagy a szíve. Ismét csak a gyilkolás és a nők alázása lesz értelem számára érzelemmentes kis világában, te pedig boldog lehetsz a te mocskos árnyaddal. Mit szólsz? - Könnyek gyűltek a szemembe. Tudtam, ha el is fogadnám, Jonginban megmaradna valami érzelem, hiszen a változása előtt is mindig gyengéd volt hozzám tisztább pillanataiban. Reszkettem és nem tudtam mit tegyek. - Csak hogy tisztázzuk, ha nem választasz, mégis az elrablósat fogom választani és egyikük sem fog szeretni téged, soha többé. - Annyira megrettentem, hogy bólintottam, - Kiváló! - Kuncogott és elengedett, a hideg pedig fokozatosan múlt el. akárcsak az engem fogva tartó bűbáj. - Amint megfagy a te szépséges démonod mit sem érő, satnya kis szíve, az árnyad mindenre emlékezni fog. - Ejtette a kezembe a fiolát, én pedig kimásztam a vízből és a hideg padlón egy sarokban összegömbölyödve keserves sírásba kezdtem.

Mivel Dashimin idővel sem tért vissza a fürdésből, Jongin utána indult. Bár tudta, a lánynak lételeme a víz, azt is megtapasztalta már, ha nem érkezik emberi időn belül, akkor akár valami történhetett is vele. A fürdőszoba egy sarkában sírt vacogva, keservesen. Jongin megtorpant egy pillanatra a tükörnél, még mindig szokatlan volt számára, hogy láthatja önmagát, majd felnyalábolta a reszkető kis testet és a szobába sietve vele alaposan betakargatta, levette felsőjét, majd mellé bújt, hogy bőre fűthesse. 

- Mi a baj? - Suttogta Dashimin fülébe és arcocskáját kezdte cirógatni a legnagyobb odaadással. A lány egy darabig nem válaszolt, majd nagyon halkan beszélni kezdett.

- Nem akarok hazudni neked...

- Nem kell hazudnod nekem. Bármi történt, arra találunk megoldást. - Csókolta halántékon a csöppséget.

- Hayana..volt itt. Beszélt velem. Üzletet ajánlott.

- És te elfogadtad. - Suttogta Kai. Valami fájón mart bele szívébe.

- Sajnálom. Nem akartam, nem akarlak bántani. Megijedtem. - Sírta el magát ismét a lány, tehát ő is hallotta az élt a démon hangjában, Jongin kétségbeesésében azonnal jobban ölelte magához. A tudat, hogy miatta sírt..

- Mire kért téged?

- Hogy adjam be neked ezt. - mutatta fel pici öklét, de nem nyitotta szét - és akkor te ismét megfagysz, Taemin pedig visszakap mindent. - Jongin elszomorodott. Szóval Taemin ennyivel fontosabb neki. - Ellenben engem magával vitt volna, hogy kivágassa veled a szíved az életemért.

- Kérem azt a fiolát! 

- Nem! - Tartotta el Dashimin azonnal a kezét. 

- Kérlek add ide! - Nyúlt utána Jongin és megpróbálta kifeszíteni a lány kezéből, de az egyre csak szorította, mintha az élete múlna rajta, mígnem az üvegcse halk roppanással eltört, a lány pedig felszisszent, bizonyára megvágta a kezét. Jongin azonnal magához húzta a kis kezet és figyelte, ahogy a folyadék beszivárog a lány testébe a sebeken át, majd felnézett a lány medvecukor szemeibe, az egyikben megjelent egy kis jégkék szelet, furcsa volt a fekete örvénylésben. - Hogy érzed magad?

- Fáj a kezem. 

- És hideg. - Cirógatta a démon a lány bal kezét. - Semmi baj, megoldjuk. Tudod használni? - Vett magához egy pohár vizet. Dashimin oda tartotta a kezét, de pár pillanat múlva szomorúan rázta fejét.

- Még csak nem is érzem vele a vizet. - Suttogta letörten.

- Minden rendben lesz. Találunk ellenszert rá, akármit is adott neked az a démon. - Hajolt hozzá egy csókra, amit azonnal meg is kapott, ám a következő pillanatban összerezzenve el is húzódott, mert kivágódott egy ajtó és egy nagyon feldúlt Taemin jelent meg.

Taemin ugyan estére sem emlékezett, de hirtelen érzelmek milliói jelentek meg lelkében és ezt áttörésnek vette. Szerelem, ez fogta meg a leginkább, őrült szerelmet érzett a gyönyörű lány iránt, és féltést, mindennél jobban féltette, főként Jongintól. A gondolat megrémítette, hogy talán oka van rá és azonnal látni akarta a kis tüneményt. Szinte dühvel rontott ki a szobába, ahol Jongin, a lány és a belépő árny is meglepetten pislogott rá.

- Csak...zajt hallottam. - Húzta ki magát, de tekintete csak a lányt figyelte, nem úgy festett mint aki jól van és érzelmei hajtották, azonnal odasietett hozzá és megnézte a sérült kezet. - Mi ez?

- Nem tudom. - Rázta Jongin a fejét kétségbeesetten. - Nekem szánta Hayana, gondolom ezt használta legutóbb is, mikor átvertem. - Taemin csak bólintott, majd ösztönösen belecsókolt a lány tenyerébe, forró bőre helyett azonban csak hideget kapott. Ajkait letört sóhajjal húzta egészen csuklójáig, bőre puhasága mit sem változott, és mikor elért hozzá egy gondolat, meglepetten fedezte fel. A lány volna a kulcs? Felnézett arcára, a puha ajkakra. És az a gyönyörű száj a zár.