IX.
Mikor magamhoz tértem, egy véres vízzel teli kádból bukkantam fel, Taemin pedig a csempe peremre borulva aludt, Jonginnal azonos pózban, akinek a kezében egy törülköző volt. Finoman kihúztam ujjai közül az érdes anyagot és magamra csavartam azt. Az órára pillantottam, fél ötöt mutatott, hagytam a fiúkat ahol voltak, kisétáltam a szobámba és a törülközőt ledobva a földre kinyitottam a szekrényemet.
- Gyönyörű vagy. - Hátrakaptam a fejemet, Taemin állt az ajtófélfának dőlve, elpirultam bókjára és gyorsan magamra húztam egy hosszú pólót, majd egy bugyit.
- Pontosan mi történt? Nem emlékszem sok mindenre. Apa megint feljött, de azután?
- Kai elvesztette a fejét, amiért megtámadott téged. Kicsit kiborult és egy lánccal szétkaszabolta. - Kezdtek felsejleni az emlékek Jongin eszelős vigyoráról, a lövésről és Taemin ütéséről.
- Engem lőtt le. Apa engem akart megölni. - Sírtam el magamat.
- Nem érdemli meg, hogy az apádnak szólítsd, vagy, hogy ilyen keserű könnyeket ejts miatta. - Jelent meg Kai is egy kedves kis mosollyal.
- Egyébként érthető. Azt hitte megbomlott, és hogy te vagy az oka.
- Eleve őrült volt. - Akadékoskodtam Taemin mondanivalója hallatán.
- De ő nem olyan "dolgokat lát", mint te. Míg te sírsz, könyörögsz a semmihez az ő szemében, addig őt testetlen parancsok irányítják, akik most hirtelen megjelentek. Érthető, hogy téged okolt, de attól nem lesz megbocsátható. - Lépett hozzám az árny, majd végre megölelt, úgy vágytam már a közelségére. Hosszú percekig álltunk így, nekem mégis kevés volt, majd mosolyogva elengedett. Jongin egy vérfoltot bámult, kicsit kínos volt ez a helyzet. Hallottam, ahogy odalent kicsapódik az ajtó, mind felkaptuk a fejünket.
- Dashimin? - Kiabált anya hisztérikus hangon, azonnal kiszaladtam a szobából.
- Itt vagyok anyukám. - Álltam meg a lépcső tetején, anya vérfoltokat kerülgetve sietett fel hozzám és magához szorított.
- Ne haragudj szívem, édesapád minden gondolatom elterelte rólad!
- Semmi baj anya.
- Ugye jól vagy?
- Teljesen, csak megijedtem. - Mosolyogtam megnyugtatóan és visszaléptem a szobámba, anyukám is jött velem.
- Jaj Taemin, te vagy itt? És...
- Jongin vagyok.
- Igen, tényleg. Elfelejtettem. Olyan kedves tőletek, hogy átjöttetek Dashiminhez. De pontosan honnan is ismered?
- Taemin az ikertestvérem. - Meglepetten pislogtam, Kai olyan természetességgel mondta ezt, hogy az ember akaratlan is elhitte neki. Persze anya semmit tudott, ő elhitte tétovázás nélkül.
- Pihenj még szívem, majd szólok, ha kelned kell. - Csókolt homlokon, majd becsukta maga után az ajtót. Természetes mozdulattal másztam be az ágyba és bekapcsoltam a tv-t. Taemin ugyanolyan mindennapos mozdulattal mászott mellém, de Kai nem tudta mit tegyen.
- Gyere nyugodtan! - Mosolyogtam rá bizonytalanul, hasonlóan viszonozta és a takarót rám terítve ő is mellém heveredett. Fejemet szokásosan Taemin mellkasán nyugtattam, az idő elteltével pedig Jongin is kezdett felengedni és fejét nagyon óvatosan a vállamra hajtotta, mintha elijeszthetne. Pedig már nem féltem tőle, kezdtem neki adni a bizalmamat.
Így telt az idő, egymáshoz bújva és meglepő módon Kai békés szuszogása megnyugtatott, biztonságban éreztem magamat kettejük között, hiszen éjjel is foggal- körömmel védtek, csak azt nem tudtam, hogy miért.
Teltek a hetek és Kai ügyesen kialakította a napirendjét. Már az ötödik napon kitárult az ajtó és amíg Dashimin bizalmát élvezte, addig szabadon járhatott- kelhetett a két világ közt, akárcsak Taemin.
Amikor Dashimin otthon volt, vele töltötte minden percét és lassan kialakult a kölcsönös kapcsolatuk, de a nemrég felbukkant Dayoung is ismét felkereste. Amíg Taemin és Dash az iskolában voltak, ő egykori szerelmével tölthette az időt. Minden nap így telt hosszú heteken át, aztán, mint minden rossz lelkiismeretű ember, Kai is lebukott.
Taeminék hamar értek haza és mivel nem találták Jongint, az árny utána ment, meg is találta. Meztelenül, Dayoung felett.
- Taemini! - Ragyogott fel a lány arca, az árnynak hányingere támadt tőle. Dashimin ugyanis megtanította pár dologra a puszta létezésével, például a szerelem megbecsülésére. Taemin tehát majd átdöfte Jongint a tekintetével, de a démon nem vett róla tudomást. - Segítesz nekem elmenni? - Öltözött fel Dayoung, az árny csak mereven bólintott.
- Az ablakon át távozol?
- Ez természetes. - Taemin feszült mosollyal ment vissza Dashiminhez, nem akart hazudni a lánynak.
- Kai mindjárt jön, de addig együnk valamit, éhen halok.
- Megmondtam, hogy ezzel ne viccelj! - Korholta a lány, majd lesétált a konyhába.
Eközben Dayoung kecsesen kilibbent Dashimin szobája ablakán és némán ért földet. Ravasz mosollyal pillantott még vissza az öreg házra.
- Úgyis megint az ágyamba csábítalak, Lee Taemin.
- Megmondanád, hogy mit keresett ez itt? - Esett Taemin Kainak, persze nem Dashimin előtt.
- Talán baj?
- Igen, baj. Mintha azt mondtam volna, hogy csak akkor lehetsz Dashiminnel, ha lemondasz Dayoungról. Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint annak idején!
- Mit tudsz te arról? Halott voltál, egy senki. Nem léteztél, most sem létezel. - Az árny megbántottan nézett öccsére, fájtak neki a szavak, mégha tudta is, ezek csak múló dolgok. Hevesen fordított hátat Jonginnak és bevágta maga mögött az átjáró ajtaját, a láncok pedig csörögve csúsztak a helyükre, bezárva a szörnyeteget. - Taemin! - Üvöltötte Kai dühösen a túlvilágról, de az árny rá se hederített.
Félve néztem a fel- le járkáló Taemint, nagyon idegesnek tűnt.
- Összevesztetek Kaijal? - Mély sóhajjal állt meg, bólogatott párat, majd folytatta a járkálást, mint egy bezárt vadmacska.
Minden nagyon gyorsan történt, Taemin egyszer csak előttem termett és két keze közé fogva az arcomat, a számra tapadt. Heves és vad volt, de ugyanakkor forró és puha, lágy a maga módján, tetszett a dolog. Hallottam Kai dühöngését az ajtón túlról, megrémisztett, de az árny leheletnyi érintései és csókja végül teljesen elterelte a figyelmemet.
Lassan ledöntött az ágyra és a lábaim közé fekve csókolt tovább, derekamat és a melleimet simogatta. Puha ajkai mohón tapadtak a nyakamra, megszédültem, ahogy erőteljesen kezdte szívni a kiugró ereket és lassanként benedvesedtem odalent, életemben először kívántam csillapíthatatlanul egy testet és úgy tűnt Taemin is akarja, ugyanis lábaim közt élesedni kezdett férfiassága és apró nyomásokkal kezdett felállni.
A fiú lassan mozgatni kezdte a csípőjét, és ahogy dudorodó nadrágja nekinyomódott az ülepemnek, az egész testem feszültséggel telve remegett meg. Egyre fürgébben mozgott, olykor sikerült elkapnom a ritmust, majd lassan elöntött egyfajta megkönnyebbülés, de nőiességem lüktetése nem szűnt meg, magamban akartam érezni az árnyat.
- Folytassam? - Szakadt el az ajkaimtól, pirulva bólogattam, perverz mosoly terült el az arcán. Lehúzta a felsőmet és a hasam alját kezdte érzékien csókolgatni, lassan haladt felfele, mélyen belenyalt a köldökömbe, mire összerándultam odalent. A melltartómhoz érve lecsatolta azt, mintha ott se lett volna és a melleimet kezdte kényeztetni, egyiket, majd a másikat, folyamatosan váltogatva. Nyelve minden alkalommal fürgébb és erőteljesebb volt a kemény mellbimbóimon, majd mutatóujjait beleakasztotta a nadrágomba és lehúzta rólam, combom belső oldalát kezdte nedves csókokkal befedni, egészen az ülepemig, majd a tangámon keresztül kezdte simogatni nedves nyílásomat, aztán azt is lehúzta rólam, feltolta az egyik lábamat és forró nyelvével mélyen végigszántotta az egész nőiességemet. Beférkőzött hüvelyembe és hüvelykujjával masszírozni kezdte a csiklómat. Hátamat megfeszítve szenvedtem tőle, forróság uralkodott a testemben és furcsa bizsergés kezdett növekedni a hüvelyemben és az alhasamban és csak emelkedett, emelkedett, egyre többet akartam belőle, megfeszítette a lábujjaimat is, de Taemin elhúzódott tőlem az ajkait megtörölve. Lassú, macskaszerű mozdulatokkal húzta le fekete felsőjét, az izmoktól finoman domborodó test tárult elém. Nadrágját lazán lerúgta magáról, közben pedig a számra hajolt és megízlelhettem magamat, ismerős íze volt és sós érzés gyűlt a számba.
Az árny már majdnem két lábam közé nehezedett, mikor mellkasára fektettem a tenyeremet, így megállítva. - Mi a baj? - Suttogta és az arcomat kezdte cirógatni vékony ujjaival.
- Fé - félek. - Csuklott el a hangom és lesütöttem a szememet.
- Emiatt nem kell szégyenkezned. Van egy ötletem. Kapaszkodj! - Mosolyodott el és lágyan a karjaiba emelt, derekára csavartam, olyan könnyedén tartott, mintha nem lenne súlyom. A derekamnál a csípőjéhez szorítva nyitotta ki az ajtót és átsétált a zuhanyzóba. Halkan kattant mögötte a zár és a földre téve melegre állította a vizet. Udvariasan engedett előre a kabinba, a nyakamba ömlő víz azonnal letisztította gondolataim és vágyaim örvényét. Csodálva mértem végig az előttem álló árnyat, majd Taemin finoman a falhoz préselt és a combomba markolva ismét felkapott, lassan hatolt belém, mégis elakadt a lélegzetem és megannyi fájdalom akart előtörni belőlem. - Nem kell félned! Vigyázok rád minden percben. - Lehelte a fülembe és mozogni kezdett.
A víz minden fájdalmat elmosott, csak Ő volt és én, egyként szenvedve és örülve a csillapíthatatlan vágytól.
Jongin feszülten hallgatott, de nem sokára csend telepedett a kinti szobára, dühös acsargással vágott az ajtóra, ökle nyomot a fában, legszívesebb lúgot itatott volna Taeminnel, neki nem lehetett volna köze Dashiminhez, a lány mindenhol őt illette. A múltban, jelenben és jövőben. A teste, a mosolya, az ölelése, a szerelme, Kai mindet akarta, csak a sajátjának. Önző gondolatok voltak ezek, de az álomjáró érzéseire még semmi sem gyakorolt ekkora hatást. Ha a lány parancsolta volna, azonnal öl, és amit az apja tett, halált kívánt maga után, véres halált.
Az ajtó láncainak csörgése zökkentette ki, kinyílt az az átkozott, Jongin fürgén ugrott oda, nem várta ott senki sem, a szándéka késztette az ajtót, neki pedig jelenleg a bosszú volt minden vágya, de nem Taeminen, az árny sajnos a tenyerén hordozta Dashimint.
Hangtalanul osont ki a szobából, a rozsdás hajóláncok ott suttogtak mögötte a múltról, mint sziszegő kígyók, akik csak vért ontani vágytak, Jongin ölni akart.
Hallotta Taemin és Dashimin hangjait a folyó víz mögül, elszorult a torka, de céljában nem ingatta meg. Ledübörgött a lépcsőn és az ajtót gondosan becsukva lépett az emberek poros, mocskos földjére.
Vére hajtotta a megfelelő irányba, sötét borult már a világra, könnyedén kacskaringózott a szűk kis sikátorokon át, ahol nem járt ember nappal sem. Tekintete égett, céltudatosan húzta maga után egykori rabláncait, fémkorbácsait, abból az időből maradtak meg, mikor ő még nem volt démonmester, csak egy zendülő és láncon lógott tömlöcében, akár egy neveletlen kutya.
A kórház fotocellás ajtaja készségesen nyílt ki előtte, rideg, bábszerű arccal sétált oda a recepcióhoz, de senki sem fogadta, hát a liftek felé fordult. Egy nővér szállt be mellé a második emeleten, Kai ellenállhatatlan mosollyal fogadva ejtette bűvkörébe, egymás mellett állva, néma csendben utaztak felfele. A fülke egy apró rántással érkezett meg, mire a lánc megcsörrent, Jongin ugyanolyan merev tartással sétált tovább. A folyosó végén volt az ajtó, alig égett lámpa, hideg mosollyal nyitott be, a férfi már aludt, de a démon halk neszezésére felriadt.
- Emlékszel rám? - Vigyorgott a beteg arcába, mire az riadtan kezdte keresni a vészjelzőt, de Kai ellökte előle. - Beszélgessünk! Éreztél már bűntudatot, amiért megerőszakoltad a lányodat?
- Takarodj a pokolba, démon!
- Szóval nem? Majd én teszek róla, hogy neked is annyira fájjon, mint Dashiminnek. Ugyanis ő a bátyámé és az enyém. Senki másé. - Köpte Kai a szavakat, majd felemelte korbácsait és lesújtott egyszer, kétszer, háromszor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése