Álomjárók árnyai

XIV.

Másnap mellékutakon indultunk észak fele és Jongin gyógyítási kényszere miatt fel kellett kaparnom a varrt a sebemről, miután pár hosszas, finom reggeli csók után  magamra hagyott.  Jobban fájt, mint elvágni.
Kifárasztott az egész napos út, alig vártam az estét. Sajgott a szívem, mikor megálltunk, Kai láthatóan közel került Seulhöz, én pedig magamnak maradtam. Hiányzott Taemin. A hangja, az illata, finom érintése. Hihetetlen bűntudattal gondoltam az árnyra, a hibám tüzes vasként égette a szívemet.
Csak addig volt némi megnyugvásom, míg gördült alattam az út, a szél tépte hajam és sikoltott a fülembe, mint szótlan könyörgés, könnybe lábasztva a szemem. Addig nem gondolkodtam, addig nem volt bűntudat. Nem mart, nem kínzott. Igyekeztem üres testként cselekedni, hogy könnyebb legyen nekem. De nehéz volt a felszínen élőt a föld alá vetni.
Napnyugtára értünk egy rozsdás drótkerítéshez, Jongin fürgén nyitotta ki azt és intett, hogy majd csukjam vissza. A motorról lekecmeregve visszaügyetlenkedtem a magas kaput a helyére, tekintetem egy percre elidőzött a tájon. Ebben a pillanatban olyan volt, mintha nem is menekülnénk semmi elől, nem kellene versenyt futni az idővel. A lenyugvó nap narancs sugarai megcsillantak a fiatal faleveleken és feltámadt a hűvös esti szél. Tekintetem a megnyúló árnyékokra esett, az enyém természetellenesen nyurga és magas volt hozzám képest, ráadásul nem is abban a pózban állt, mint én magam. Riadtan ráztam meg a fejem, a csend és a magány émelyítően tört rám, inkább sietve indultam Kai és a tündérek után.
Egy több emeletes, hatalmas épület árnyékában vártak rám, kórháznak tippeltem messziről. a homlokzaton hatalmas betűk jelezték: Asylum. Azonnal görcsbe állt a gyomrom. Voltam már elmegyógyintézetben.
- Miért jöttünk.. ide? - Hangom keserű ízére a démon is felkapta a fejét és aggodalom csillant meg a szemében.
- Elhagyott. - Intett nemet Jongin a fejével, majd fogott egy ponyvát és betakarta a járműveket. - Induljunk befele! - Pillantott körbe, majd hátamra téve kezét beterelt mindannyiunkat. Nem akartam bemenni, de ha azt mondta volna, hogy kint is maradhatok, biztos utánuk mentem volna.
A hely tényleg elhagyatott volt, üres, és tiszta. Már-már taszítóan tiszta. A folyosók nyugati ablakain meleg fény ömlött be, majd ahogy felfele haladtunk, a nap pedig le, árnyékok és a közeledő éjszaka vonta homályba a fehérre meszelt falakat. - A tetőn fogunk aludni. - Lépdelt határozottan vezetőnk. Tizenhat emelet magasba másztunk fel, mire elértük a nagy vasajtót. A kinti levegő megnyugtatóan hatott rám, felpillantottam a sötétedő égre.
- Hamar térj vissza kérlek! - Leheltem halkan, majd a többiekhez és a tüzet csiholó Jonginhoz telepedtem.
- Miért nem bűvölöd? - Kíváncsiskodott Seul, mire Kai megingatta a fejét.
- Ha varázsolok jóval hamarabb megtalálnak. - Ült szorosan mellém a démon és megsimogatta karomat. - Ugye jól vagy? - Kérdezte halkan, mire bólogattam párat. A vigasztalás apró puszik képében érkezett. - Ma te őrködsz, de itt leszek melletted végig, - Fektette fejét egy párnává hajtogatott pulóverre, úgy, hogy láthassa arcomat. Csak biccentettem, úgysem lett volna választásom.
Unalmas éjszakám volt, csak bámultam tűzben bonyolult táncot járó lángokat és vártam. Vártam a reggeli áldó napfényt, a megnyugvást, amit ígért. Figyeltem a szorosan mellett összekuporodva melegedő Seult. A tündér arca nyugtalanságról árulkodott, de vakon bízott Jonginban.

Taemin figyelt. Sajgó lélekkel és rettegve figyelte a tűzbe bámuló lányt, kissé oldalról látta őt. A lány nem csinált semmit sem, mégis érdekes volt minden félelme ellenére. Értékesnek talált minden percet, amit a figyeléssel tölthetett. Élete végéig el tudta volna nézni ezt a furcsa, titkos feszültségről árulkodó képet. Éjszaka volt, védelmezője is aludt, csak ő figyelte éberen a különös lányt. Furcsa volt, hogy valahol legbelül már most ment volna vissza, vissza őhozzá, de még nem igazán fogadta el ezt a szinte beteges vágyakozást. Egyáltalán hogy vágyhat ő ennyire valami után? Inkább elnyomta. De tudta, hogy Hayananak igaza van, egyszer vissza kell mennie. Csak ne lett volna ennyi kétsége.
Reggel nyúzottan kelt, mert majdnem egész éjjel a lányt figyelte. Ez a keserű boldogság igazi gyógyír volt testi és lelki sebeinek egyaránt és láthatóan új gazdája is elégedett volt a javulással. Taeminnek itt nem kellett semmit se csinálnia, csak az ágyban pihennie és ez már az első itt töltött nap után frusztrálta az árnyat.
- Miért látom őt? - Nézett fel reggel a démonra. - Miért figyelhetem.
- Mert azt látod, amit a másik feled lát.
- Jongin. Jongin miért nézi őt?! - Háborodott fel Taemin és valami furcsa, eddig idegen érzés mart a gyomrába. A ma vérvörös ajkak elégedett mosolyra húzódtak.
- Erre úgy hiszem te magad is tudod a választ. De ha nem, - simított végig vállain fázósan és lesütötte szemét. Az árny nagyon jól tudta mit akar a nő. - a válaszok a te Dashiminednél vannak. Azonban minden más nővel folytatott tiszteletlen, érzelemmentes testi kapcsolat elpusztít egy emléket. Ami akár létfontosságú is lehet. - Rakta fel egyik térdét az ágyra és lebontotta ruháját. Fedetlen testtel, szinte dorombolva indult a kissé kába árny fele, mágia bűze terjedt el a szobában és a fiú nem tudott tisztán gondolkodni, csak testi vágyakat követni. Nem volt gondolat, nem voltak érzelem, nem dobbant szív kettejük közt égető pulzussal és egy emlék fekete árnyakká bomlott szét a semmiben.

Jongin korán kelt fel, én éppen az elalvás határán álltam. Gyengéden ébresztgetett fel arcom simogatásával, tekintete a sebet vizsgálta mikor kitisztult látásom.
- Sokkal szebb, mint tegnap. - Simogatta arcom a heg mellett, tekintetében melegség ült, ő volt az, akinél ilyesmit még sosem láttam. - Gyere mennünk kell valami élelmet keresni! - Segített fel a földről. - Szükségük van az élelemre. És neked is vízre. - Még homály uralta az eget, mi pedig hangtalanul osontunk az erdő fele, most nyitva hagyva a vaskaput. Kai egy patak partján hagyott magamra, hogy keressek valamit, amit meg lehet enni. Letérdeltem a jeges vízhez és megbabonázva simogattam felszínét, mikor valami ezüstösen csillant meg a mélyben. Halak. Tekintetem ugrálva követte a csillanásokat, majd villámsebesen vágtam kezem a vízbe és egy csapkodó kis halat rántottam ki, ugrált párat felfele, majd nagy nehezen sikerült elkapnom a pici, síkos testet és a fűbe dobni. Ismerős hang kuncogott fel mögöttem, mire hátrakaptam a fejem. Jongin egy fának dőlve, mellkasán lazán keresztbe font karokkal figyelt. - Olyan vagy, mint egy macska. - Lépett mellém és ő is letérdelt kezét a vízbe engedve hamarosan egy hatalmas halat emelt ki onnan. Aztán még egyet.
Egy darabig mindketten bámultuk a vizet, majd ő mozdult meg és felém fordulva megragadta arcom és gyengéden, mégis határozottan csókolt meg. Kissé meglepődtem, majd vállaira fektetve karjaim, viszonoztam csókját. Derekam karolva magasodott egyre fölém, majd fektetett a sűrű, kissé hideg fűbe. Fogalmam sincs mennyi idő telt el így, mikor végül elszakadt tőlem, majd halványan elmosolyodott. Szívem hevesen kalapált attól a mosolytól. - Nem ártana néha arcot mosnod. Ilyen gyűrött ábrázattal senkinek sem fogsz tetszeni. - Fröcskölt az arcomba egy kevés vizet, mire ösztönösen löktem el, bele a patakba. Riadtan ültem fel, rosszalló tekintettel bukkant fel a víz alól. Aztán elmosolyodott és nyújtotta a kezét, hogy segítsek neki. Balga módon meg is fogtam a felém nyújtózkodó kezet, ami nagy lendülettel rántott magával. Egy mellkasnak csapódva érkeztem és mikor felpillantottam, egy nagyon is mély, koromfekete, játékos szempárral találtam magam szemben. Mennyivel élénkebb volt, mint Taemin álmatag tekintete. Még levegőt venni is elfelejtettem. Jongin óvatosan ültetett ki a partra egy rövid csók után, majd ő is kimászott és a halakat párszor egy fához csapva indultunk vissza. Picit dideregtem vizesen, de elfogadható volt.
Már az épületben róttuk a lépcsőket, mikor megszólaltam.
 - Miért vagy ennyire más Taemin nélkül? Sokkal kiszámíthatatlanabb.
- Taeminnek is nagy hatalma van. És mikor fájdalmat okoztál neki, akaratlan is elzárta magától a rólad szóló emlékeit. Hogy óvja magát. Ameddig pedig nem érez elég késztetést arra, hogy visszalépjen a valóságba, minden ilyen..  más marad. Én kiszámíthatatlan, te pedig önmarcangoló és hideg leszel. Majd ha visszatér, te ismét az a Dash és én ismét az a Kai leszek aki voltam. - Láthatóan mondani akart még valamit, de gurgulázásba fulladó sikoly szakította félbe. Egyszerre pillantottunk plafonra, majd kezdtünk rohanni. Az eddig oly nyugodt cellákból , vagy nevezzük kórteremnek, furcsa kis lények özönlöttek és akaszkodtak ránk. - Átkozott púkák. - Káromkodott és Jongin és morogva hagyott maga mögött, a lényeket lerugdalva magáról. A felsőmbe akaszkodó millió kis ujj rángatott le a föld fele, belenyúltak a számba, orromba, tapogatták a bőröm meg akartak fojtani. Szinte pánikszerűen verekedtem magam felfele, majdhogynem hasztalan. - Lee Seul! - Hallottam a kiáltást fentről. Eszembe jutott, hogy Jongin hátra sem pillantva hagyott magamra, azok után, ami az erdőben történt és ez útjára indította bennem annak a démonnak a sértett haragját, akit ez a fiú nem először hagyott hátra. Pokoli sikollyal vágtam le magamról a lényeket és haraptam, karmoltam, amerre csak láttam. Az intézettől való rettegés és az elmei épségem miatt folytatott kegyetlen vizsgálatok táplálták ezt a féktelen, hisztérikus dühöt. Sípolás hangzott a hátam mögött és kinyílt a lift rozsdamentes ajtaja és a sápadt, pániktól kerek szemű Seul vergődött ki belőle púkák kutakodó ujjaival kísérve. Láncok, acél korbácsok hátborzongató hangja siklott végig felettem a plafonon át. Tudtam, Jongin boldogulni fog. Az apró lényeket kegyetlenül a falhoz vágva, vagy körmeimmel széthasítva, vérben fürödve verekedtem magam Seulhöz és megragadva a lány törékeny csuklóját, magam után rántottam a lépcsőkre. Repültem a fordulókban, lábam nem is nagyon érte a fokokat, csak néha talajt fogott, akkor ismét rugaszkodtam, egyik kezemmel Seult, a másikkal a korlátot fogva.
Odalent egyetlen mozdulattal rántottam le a ponyvát a motorról és elülve rá bevártam Seult, majd felbőgettem a motort és a jármű kilőtt velünk, murva tengerét reptetve szanaszét a hátunk mögött. Hátra sem pillantva száguldottam át erdei utakon, míg ki nem értem egy betonos ó
útra, egy autópályára.
- Ott hagytad Kait. - Sírt a fülembe Seul.
- Ő is gondolkodás nélkül ott hagyott volna engem meghalni. - Morogtam még mindig tomboló lélekkel és felkanyarodtam a megfelelő autópályára. A határ, melyet nem emberek húztak, már csak pár órányira volt. A tündérek birodalma fele tartottam rendületlenül. Seult már várta férje és a család. Csak oda kellett érnem.
A nap felkelőben volt, friss fénye megcsillant az út menti tócsákon, autót pedig sehol sem lehetett látni. Rövid tincseim csapkodtak az arcom körül, egy púka felkarmolta az arcomon a sebet, a szél kellemesen hűtötte a még vérző sérülést. Kezeim könyökig véresek voltak, fehér bőrömön horrorisztikus volt. De az nem az én vérem volt. Seul csendesen sírdogált a hátamba Jongin után, akibe elvileg beleszeretett, naiv kislány. Vihar előtti csend volt ez. Ebben a csendben kegyetlenül ért a fejembe hasító fájdalom. Kezemben megremegett a kormány, mintha egy darabot kitéptek volna a gondolataimból. Egy idegen autó motorjának a hangja ütötte meg a fülemet. - Seul..te is át tudsz változni aprócska tündérré, vagy ez csak városi legenda?
- Tanár nélkül még sosem csináltam. - Sipákolt ijedten.
- Akkor ideje lesz, ha nem akarsz meghalni. - Mordultam fel, mire összerezzent és pár kínkeserves próbálkozás és hisztis ,,nem megy" után a lány kezei eltűntek körülem és egy apró teremtmény kapaszkodott a hajamba, majd ugrott bele kabátom egyik cipzáros zsebébe. Ekkor dördültek a lövések. A tündérvadászok hamarabb utolértek bennünket, mint Jongin. És én tisztavérű voltam. Nagyobb veszély fenyegetett, mint Seult, ezt még én is leszűrtem. A második lövés a felkarom súrolta, mire felszisszentem. Egy pillanatig lebegő vércseppeket hagytam hátra, amik végül egy szélvédőn végezték.
Fülemet ekkora káoszban is megütötte Jongin kocsijának hangja és minden sértettségem ellenére némi megnyugvást éreztem a démon jelenlétének hála. Remegő karral kapcsoltam még nagyobb sebességre. Nem messze feltűnt egy lehajtó, ott akartam időt nyerni. Tartva a nyaktörő tempót, levágtam jobb lábam és akörül fordítva a száguldó motort élesen felkanyarodtam vele a lehajtóra, de a vadászokkal szemben csak pillanatnyi előnyt nyertem. Még a híd harmadánál sem jártam, mikor a kocsi mellénk húzódott és oldalra pillantva egy fegyver csillogó csövével néztem farkasszemet. Pillanatig csend volt, majd eldördült az első lövés és golyók szaggatták a testemet. Azonnal cselekednem kellett. Vérbe öltözött a világ és vörösre festette a látásom, valahonnan vér cseppent a szemembe, én pedig látásom elvesztve elrántottam a kormányt, behúztam a féket és elvágódtam a betonon, nekicsapódva a korlátnak. A motor részben nekem, részben fülsértő hanggal a mögöttem levő fémnek csapódott, fájt a bal lábamnak. Egy kép villant lehunyt szemeim előtt, mint valami adu ász. Egy dühtől parázsló, máskor oly álmatag szempár, ahogy darabokra cincálja két finom kéz apámat. A hangok akaratlanul törtek ki belőlem.
Taemin, a sikoly fülsértően a csendült a hideg reggelben és a felhőtlen, napkeltétől halvány rózsás ég messzire vitte.

Csodás hajnala után mikor Kai meghallotta a sikolyt, ösztönösen cselekedett és minden elé helyezte a rá kiszabott feladatot. Védelmezni Seult az átadásig. Rohanvást érkezett a tetőre, Seul feléje rohant, szájára tapasztott kézzel, sírva. Nem állt meg Jongin mellett, berohant az ajtón. Szolgálója vérbe fagyva hevert, kitekert tagokkal, testén apró ujjainak millió lenyomata hagyott sötét zúzódásokat. Arcán torz rémület ült. Jongin visszaindult volna, de a sok apró púka mind útját állta. De őt nem bántották, csak tartóztatták. Bezzeg a folyosó végén a liftbe zuhanó Seulre csak úgy akaszkodtak. Ekkor hallotta meg a másik sikolyt. Hangos, földöntúli, elborult.
- Hisztéria? - Kapta a fel a fejét és a Dashimin iránt érzett aggodalma akaratlan kerekedett felül minden gondolatán. Dashimint senki sem bánthatja. Láncai fenyegető csörgéssel ereszkedtek a földre, és megemelte kezét, hogy lesújtson. Eszébe jutott, hogy a lánynak is így okozott fájdalmat, a gondalatra megremegett és kétszer akkora hévvel seperte félre útjából a púkákat. Nem volt kegyelem.
Nem sokkal később hallotta, ahogy Dashimin motorja felbőg. Kissé lehiggadva nyugtázta, hogy a lány biztonságban elindult, majd a kijárat fele kezdte vágni magát.
Emeleteken át küzdött a púkákkal, majd mikor megelégelte a játékot, egyszerűen kivetette magát egy lépcsőforduló ablakán. Tíz emeletet zuhant le, de macskaügyességel, hangtalanul landolt a talpán, majd feltépve a kocsi ajtaját azonnal gyújtást adott rá és kipörgetve a kerekeket felbőgette a motort, majd elszáguldott. Aggodalmát pedig egy percre sem tudta félretenni.
Az autópályán még nagyobb sebességre kapcsolt és a felkelő nap miatt hunyorogva száguldott észak és a határ fele. Míg tekintetével a távolt kutatta, ismét elöntötték aggályai, vívódásai. Féltette Dashimint, féltette Taemin miatt, hiszen igéretet tett neki. Nem mint démon, hanem mint testvér.

Flasback
- Ígérd meg, hogy mindennél jobban vigyázni fogsz rá, mikor én nem lehetek majd vele! Ígérd meg, hogy szeretni fogod helyettem, hiszen szeret téged!
- Én nem tudok szeretni. - Nézett Taemin könyörgő szemeibe. - Te is tudod, hogy Hayana befagyasztotta a szívemet. És ha mellette, darabokra tép majd egy nap.
- Tudom. - Szegte fel Taemin dacosan az állát. - És tudom, hogy el fogom veszíteni. Nem is olyan sokára. - tekintete lágyan vizslatta az eszméletlen lány arcát - Dayoungnak most majdnem sikerült. De még van egy kis időm. Vissza fogok jönni és visszaszerzem őt. De addig is szeresd. - Kai csak a fejét rázta.
- Nem tudom szeretni.
- Akkor hazudd azt neki!
- Fogadom..mint öcséd, hogy vigyázni és óvni fogom. Abban a hitben ringatva, hogy szeretem.
End of flashback

Jonginnak pedig fogalma sem volt, hogy hogyan védhetné meg most Dasht. Taemin most messze volt és ő nem felelt meg a kérésnek. De a legelkeserítőbb az volt, hogy ezt mind másodlagosnak érezte. Valami ott mélyen benne görcsbe vonta a gyomrát, és arra ösztönözte, hogy rohanjon Dash után. Akár a halálba is.
Lassanként beérte az üldözöttjeit egy lehajtóra felkanyarodva. Ideges izgalma a magasba a csapott és egyre a vadászok mellé húzta a járművet. A lövés a kocsiban is szívszorítóan hatott. Jongin látta, ahogy a golyó Dashimin vállába fúródik, beékelődve a csontok, inak, porcok közé. Bűntudat és vak düh mart szét belülről és az eljövendő fájdalomra gondolt. Belegondolt milyen lenne elveszíteni Dashimint, nem látni többé mosolyát. Összeszorult a szíve, amire azt hitte, már sosem fog érezni, vagy dobbanni. A jég lassan olvadt benne és érezte, hogy ismét ver a szíve. És érezte azt a mérhetetlen szeretetet ami a lányhoz fűzte.
Azokban a szűk pillanatokban Jongin a poklot járta meg. A felrobbanó érzések kavalkádja, amiket oly régóta hűen, fagyottan őrzött a szíve, elemi erővel tört rá most mind, akár a hányinger miattuk. Jongin megszédült, el kellett rántania a kormányt, mire a szalagkorlátnak csapódott, de nem szakította át azt. Idegesen pillantott a vadászok lefékező járművére és a betonon Dashiminnel együtt csúszó motorra. Nem volt ereje közbelépni.
Valami huppant a kocsi tetején, majd lábak érkeztek biztos tartással a motorháztetejére, majd átívelve a távot rákapaszkodott a vadászok kocsijára és mohón benyúlt az ablakon. 
Taeminre másnap reggel egy negédesen mosolygó mesternő várt az ágyán ülve, Éva kosztümben. A fiú amint ülőhelyzetbe tolta magát, megindult felé Hayana. Elnyílt ajkakkal, vágyakozva, de nem érhette el a fiút, az árny ugyanis önkívületi állapotban ugrott talpra. Látta ahogy a golyó a lány vállába fúródott, szinte neki magának is fájt.
- Maradj velem! - Nézett rá Hayana. És Taemin nem látott indokot, hogy nemet mondjon. Nem érzett ez iránt a lány iránt semmit. Nem talált olyan emléket, ami arra utalt volna, hogy Dashimin mellett a helye. Igen, már emlékezett a nevére. Tehát visszaindult a nőhöz, mikor meghallott a sikolyt.
- Hisztéria? - Kapta fel a fejét. A hang neki szólt, könyörgött hozzá. A nevén szólította. Ő pedig tudta jól, ígéretet tett ennek az összetört lánynak. Valami...valami fontos kötötte hozzá és neki vissza kellett szereznie azt a fontosat. Most mennie kellett és menni akart. Félt, de nem a lánytól, hanem, hogy nem ér oda időben.
Árnyként könnyedén utazott az emberek világába, talpai hangtalanul érkeztek egy görbe szalagkorlátra, alig bírta kivárni, hogy anyagi lehessen, remegett a feszültségtől. Eközben egy nyurga fiú, egy árny ellendült mellette és átugorva a vadászok kocsiját, kitépte a Dashiminre lövőt az ablakon. Taemin nem tétovázva lendült a sofőrhöz és darabokra cincálta két puszta kezével és fogaival. Tekintete zordan lángolt a dühtől.
Jongin eközben feleszmélt és kocsija ajtaját kirúgva rohant a motorhoz. Azt lehajította Dashiminről, a lány szinte összetörve, de elszánt tekintettel nézett rá. Mire Jongin felsegítette, az idegen alak a háta mögé állt és unott, szinte jeges pillantással figyelt.
Dashimin Jonginba kapaszkodva figyelte a melléjük lépő Taemint, aki tanakodva figyelte a lányt. Valami nagyon hiányzott. Nem tudta mi, de égető szüksége volt rá.
- Szállj ki a fejemből! - Mordult a gondolataiban kutató Kaira, aki csak bólintott és homlokon csókolta Dashimint. - Miért nem hívtál hamarabb? - Nézett most a lányra.
- Mert bántottalak és féltem, hogy nem jössz.
- És most félsz? -  Dashimin hangtalanul rázta a fejét, mire Taemin gyengéden simított végig arcán, önmagát is meglepve a mozdulattal.
- Nekem mondanom kell valami nagyon fontosat. - Törte meg Kai az érzékeny jelenetet. Rettegett, hogy Hayana rájön, átka megtört és újraéleszti azt. Nem volt ideje várni. Remegő lélekkel nézett Dashimin szemeibe, majd letérdelt a lány elé és megfogta kezeit. - Szeretlek.