VII.
Boldogan keltem fel egy szép, napos reggelen, alig egy hét telt el Taemin csókja óta, mégsem tudtam elfeledni, olykor szinte vágytam rá és azon kaptam magamat, hogy titkon azokat a hatalmas, telt ajkakat bámulom rezzenéstelen arccal. Ilyenkor mindig zavarba jöttem, hiszen Chanyeolt szerettem, legalábbis ezt állítottam, de szinte biztos voltam benne, úgy nyolcvan százalékig. Tíz Taemin miatt volt, tíz viszont Kai miatt, aki minden ellenem irányuló tette ellenére tiltott gyümölcsként lebegett lelki szemeim előtt.
Jonginnak ezután nem volt kiút. Minden éjjel Dashimin álmait bújta, fáradhatatlanul csak a lányt figyelte és fájt neki, ha az azzal a vörös sráccal álmodott. Taemint szinte Dashimin mellé rendelte és minden pillanatról tudni akart, meg akarta ismerni Dayoung szobájának új lakosát.
Taemin viszont nem rajongott a dologért. Részben féltékeny volt a démonjára, aki mellett sokkal több szabadsága volt, mint máshol és mégsem tanúsított tiszteletet Jongin felé. Másrészről pedig féltette Dashimint, hiszen Kai hirtelen nyugalma ellenére ismerte gazdája forró vérét és temperamentumát.
Mikor Taemin béklyói levedlettek apámról, betegebb módon jelent meg a szobám ajtajában, mint valaha. Azonnal kivert a hideg veríték és mindent elfelejtettem, pedig csak hívnom kellett volna Taeminit.
Kegyetlen büntetésben volt részem aznap éjjel, pedig nem csináltam semmi rosszat, mégis elviselte a fájdalmat a testem és a lelkem is.
Újra magába húzott a feketeség, ebből a betegségből nem volt kiút, akármennyire is akartam. Egy hétig minden alkalommal megbüntetett az apám, keze nyoma pedig vérrel nyomott pecsétként égett a bőrömön, nem tudtam eltitkolni őket. Minden este álomba sírtam magamat, vagy nem is aludtam, csak rettegve forgolódtam, de Taemin minden reggel ott várt engem az ágyam végében, arcán azzal a szeretnivaló mosollyal és szorosan ölelt magához. Minden nap cseppentettem a szemébe, ugyanis felirattam neki az orvossal egy szemcseppet és sérült szeme gyönyörűen javult, ilyenkor hálásan bújt hozzám, kicsit olyan volt, mintha ha a háziállatom lenne, csak mégsem. Hűségesen követett, bárhová mentem és mindent elmondhattam neki. Boldog voltam, hogy rábukkantam.
A Chanyeollal való kapcsolatom viszont megfenekleni látszott, míg egy nap a fiú félre nem hívott.
- Nagyon kedvellek, te is tudod. De valamiért furcsa a barátnőmként gondolni rád, kérlek, ne üss meg! - Elmosolyodtam rajta, olyan aranyos volt. Igaziból nem haragudtam rá, nekem is furcsa volt a kapcsolat vele. Szorosan öleltem magamhoz.
- Ígérd meg, hogy továbbra is mellettem fogsz ülni!
- Ez természetes. - Fonta körém a karjait, mire a hátamon húzódó hegek nyilallni kezdtek, de nem tettem ellene semmit, könnyekkel a szememben tűrtem. Aznap nem történt semmi a suliban, egészen az úszás óráig. Félve vettem le a ruháimat, úszódresszem semmit sem fedett el a koromfekete hegekből, szégyenkezve lépkedtem oda a medence mellé Chanyeol és Baekhyun kerek szemekkel figyeltek, majd fekete hajú barátom félve lépett oda hozzám.
- Dashi, mi történt veled? - Ért hozzá Baek remegő ujjakkal a hegekhez.
- A balesetem okozta ezeket a sebeket. - Chanyeol is hozzám lépett, tekintete aggodalmasan szántott végig.
- Biztos minden rendben van?
- Igen. - Nyeltem nagyot. Horrorisztikus titkaim ugyanis minden alkalommal kiderülni látszottak.
Alig vártam, hogy a medencébe mehessek, a víz selyemként simult körém és magába fogadott. Ma versenyköröket úsztunk, kétszáz méter pillangó volt a tét. Egyik osztálytársnőm, Minrin ellen úsztam, aki hihetetlen nagyra volt az úszóbajnoki címeivel. Elszántan léptem fel a rajtkőre, majd a jelzés előtt letéptem a fejemről a szemüveget és az úszósapkát, tekintetemet pedig a vízben el- elillanó árnyakra függesztettem, meg volta róla győződve, hogy most is rejtélyesen sokan nyüzsögnek a vízben.
Sípszóra indultunk, amint belesiklottam a hatalmas, nyugodt közegbe, megszűnt a külvilág és a bódítóan keserédes álomképeim táncoltak a szemeim előtt. Honvágy fogott el, nem is figyeltem hogyan úszom, egy bugyborékoló sikoly rántott vissza a világba, de nem Minrin volt az, hanem egy aprócska kislány. Választanom kellett. Vagy én mehetek az úszóversenyre, vagy megmentem a csöppséget az árnyaktól. Egy percig sem kételkedtem magamban, bukfencet vetve simultam a medence aljzatához és hullámzó mozgással olvadtam a több száz árny közé, majd a kislányt a derekánál megfogva a felszínre toltam és a medence peremére ültettem. Amint kibukkantak a vízből, az árnyak eszeveszetten visítani kezdtek, eltorzult az arcom a fájdalomtól, és láttam, ahogy a túloldalon levő Chanyeol térdre esik. Olyannyira elviselhetetlen volt a hang, hogy a kezemet a fülemre tapasztva a víz alá vetettem magamat és elsötétült a világ a puha némaságban.
Az ágyamban tértem magamhoz, Taemin üldögélt mellettem. - Mi történt? - Nyúltam törékeny ujjai után.
- Túl sok volt az árny. - Mondta felém sem pillantva, kicsit rosszul esett ez tőle, de nem szóltam. - A szervezeted nem bírta el az erejüket. - Most nézett csak felém, nyugtalan mosoly ült a szája sarkában és finoman megsimogatta az arcélemet. - Anyukádnak azt mondták, hogy túlhajtottad magadat az úszáson. - Zavart sóhajjal csuktam be a szememet, mire emlékképek jelentek meg a szemem előtt a térdre rogyó Chanyeolról.
- Chanyeollal mi történt? - Ragadtam meg aggodalmasan az árny alkarját.
- Egyszerűen rosszul lett. - Vont vállat Taemin, de tudtam én, hogy a kedvemért azért utánakérdezett, hogy mi van vele, míg aludtam.
- Mi van vele? - Kérdezte Kai felpillantva, mikor Taemin egy kis időre otthagyta Dashimint pihenni.
- Nem bírt el annyi árnnyal. Szerencséje van, hogy vízben volt, így a szervezete meg tudta védeni. - Ingatta az árny a fejét, Dashimin egyre több veszélybe keveredett. - Jongin lehajtotta a fejét, majd egy kérdés erejéig megint felpillantott.
- Elmondtad már neki?
- Hogy szörnyen sajnálod? Nem. Mondtam Kai. Amíg ragaszkodsz Dayounghoz, nem hagyom, hogy közel kerülj Dashiminhez. Ezen csak te változtathatsz. - A démon összeszorította ajkait, megfeszült az állkapcsa, majd fokozatosan ellazult. - Gondold végig, mi éri meg neked jobban! Én most visszamegyek. - Surrant ki Taemin az ajtón és Jongin egyedül maradt a hatalmas dilemmájával.
Taemin estig velem maradt, összebújva olvasgattunk, majd mikor már hatalmasakat ásítottam, megpuszilta a homlokomat.
- Jó éjt Dashimin! Holnap találkozunk.
- Neked is jó éjt Taemin! - Motyogtam a takaró alól, ugyanis gondosan rám terítette. Nem telt bele tíz perc sem, hogy a sötétben számoltam a másodperceket és az apám megjelent. Egy kést tartott a kezében. Elkerekedett a szemem és a takarómban botladozva rohantam az ajtó felé, de gyorsabbnak bizonyult nálam és a hajamat elkapva hátrarántotta a fejemet és ugyanúgy vágott végig az arcomon, ahogy Jongin tette Taeminnel. Ujjaimmal épphogy elértem a titkos ajtó láncait és sikoltozva rángatni kezdtem őket. A fém az ujjaimba vágott, de nem adtam fel. Hosszú vágás jelent meg az alkaromon, majd a mellkasomon, de csak jobban küzdöttem. Apám a combom belső oldalába szúrta a pengét és végigszántotta a bal lábamat, hálóingem már lucskos volt a vértől. Tudtam, hogy el kell érnem, hogy csak egy pillanatra elengedjen, hát egyik kezemmel elengedtem az ajtó láncát és a kezét megragadva egy hatalmasat haraptam bele. A kés csörömpölve esett a földre én pedig a padlóra köptem apám vérét és a véremtől sikamlós ajtógombot nehezen elforgatva bebotladoztam a terem szerű birodalomba, de apám elkapta a bokámat, nyekkenve hasaltam ki, éreztem, ahogy húz visszafelé. Körmeimmel kaparva kerestem fogást a sima padlón, majd beleszakadtak a körömágyaim. Árnyék vetült rám, Kai magasodott fölém, engem pedig állati rettegés kerített hatalmába, nem volt hova menekülnöm. Az álomjáró megragadta a felkaromat és egy mozdulattal talpra rántott, a bokám reccsenve szakadt ki apám vasmarkából, mire nyögve borultam a démonmester karjaiba. Nem gondoltam a következményekre, csak el akartam felejteni a fájdalmat.
- Milyen gyakran szokott bántani téged? - Kerek szemekkel pislogtam fel Jonginra, de ő az ajtó sarkát figyelte.
- Minden nap. - Suttogtam kiszáradt torokkal. A démon finoman emelt fel és egy pad szerű valamihez vitt, hogy arra ültessen le.
- A vágásokat el tudom tüntetni, de a törött boka nagyobb gond.
- Törött? - Csuklott el a hangom, mire csak bólintott majd, kötszert előhúzva munkához látott. Felhúzta a hálóingemet, mire elvörösödtem, nem volt rajtam fehérnemű. Finom mozdulatokkal kezdte kötözni a combomat és kecses, hideg ujjaival minden milliméteren kitisztogatta belőle a bőr és ruhadarobakat. Hosszú idő telt el vele.
- Gondolom Taemin nem mondta, - Igazgatta vissza a lábamra a véres, szakadt ruhát. - hogy bocsánatot szeretnék kérni azért, amit veled tettem. - Lassan kezdte letépni a hálóingem ujját, hogy ne fájjon.
- Nem, nem mondta.
- Nehezen viselem a bezártságot és emiatt olykor meggondolatlanul cselekszem. Sajnálom.
- Sajnálhatod is. - Szisszentem fel a fájdalomtól. - Korom fekete hegekkel van tele a hátam.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - Fejezte be a kötözést.
- Igen, azt hiszem. - Néztem el mellette.
- Gyere, visszakísérlek! - Állt fel és nekem nyújtotta a kezét, de nem tudtam talpra állni, mire megint a karjaiba vett és az ajtót a csípőjével kilökve az ágyamhoz lépdelt és belefektetett. Magamra húzgáltam a takarót és behunytam a szememet. Hallottam még Kai csendes lépteit és a lánc fürge csörgését, de már az álomvilág határán jártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése