V.
Szerencsémre korán felkeltem, döbbenten pillantottam körbe a kelő nap fényében a romos kis hátsó udvaron, nem teljesen emlékeztem az éjszakámra, csak a víz megnyugtató selymességére. Fájó tagokkal vonszoltam be magamat a lakásba, de csak a testem volt fáradt, a lelkem nem.
Nesztelenül osontam fel a lépcsőn és a szobámba becsukózkodva kerestem magamnak valami tiszta ruhát. Rosszul lettem a vérem által sötétre festett szőnyegtől, elborzasztó látvány volt. Egy pillanatra behunytam a szememet, megremegtem, majd a feltörekvő epét visszanyelve kinyitottam a szobám ablakát, hogy kiszellőztessek. Túl kellett valahogy élnem a hétvégét.
Anya itthon volt, mikor lekecmeregtem a lépcsőn, mosolyogva, finom reggelivel várt és volt rizsital is. Fáradtan ugyan, de viszonoztam a mosolyát és nyúzott arccal telepedtem le a székre, fájt mindenem.
- Mesélj kicsim! Mi újság azokkal a fiúkkal, akik itt voltak nemrég? Melyikük tetszik?
- Chanyeolt nagyon kedvelem és nagyon szeretem a hangját. - Vallottam be halkan, pirulva, de nem zavarban voltam, attól féltem, hogy apám meghallja.
- És Taemin? Ő nagyon jóképű. - Halványan elmosolyodtam, igen, Taemin eszméletlen jóképű volt, de hogyan magyarázzam el az anyámnak, hogy ő a másvilágról származik, valójában egyszer már meghalt és a gonosz démonja sokkal helyesebb? Sehogy. Csak bólogattam párat.
- Taemin nem az a fajta fiú, akivel könnyű összejönni. - Vágtam ki magamat a helyzetből, majd megköszöntem a reggelit és visszavonultam a szobámba. Hiányoltam Taemint, nem tudtam miért nem jön végre egy kicsit hozzám. Megadó sóhajjal pillantottam a makacsul került ajtóra, ami most is szorosan zárva volt. Persze, eddig csak egyszer láttam nyitva, akkor is egy utálatos, ám annál helyesebb Jongin fogadott. Érdekelt volna, hogy az álomjárónak miért ilyen kihalt a birodalma, hol van a népe. Egy könyvet felcsapva heveredtem az ágyamra és elgondolkozva kezdtem olvasni, nem is figyeltem oda. Kérdések kavarogtak a fejemben a hirtelen jött emlékképeimről és a másvilágról. Mikor elegem lett a gondolataimból, bedugtam a fülhallgatómat és maximumra tekertem a hangerőt. Így telt el a délelőttöm, nyugodt relaxálással.
Jongin dühösen járkált fel- alá, Taemin azóta sem volt hajlandó kiengedni, mit kiengedni, aludni sem aludt, hogy megkönnyítse a dolgát. Taemin most ellőtte a pöttyöst nála, de nagyon. Persze, ő kezdte, de világosan megmondta annak a nyamvadt árnynak, hogy nem mehet a lány közelébe. Bár maga Kai sem tudta megmondani pontosan miért nem, csak annyit tudott, hogy őrülten gyűlöli azt a kis csitrit az első perctől kezdve. Hiányzott neki Dayoung, ő legalább olyannak szerette, amilyen volt.
Taemin elégedetten somolygott börtönében, Jongin egyre nehezebben viselte a szabadságvesztést. Pedig itt volt neki egy egész másvilág és mégis az emberekhez vágyott. Jót szórakozott az álomjáró tehetetlen dühén, tudta, hogy az nem fogja bántani. Inkább Dashimint figyelte, aki láthatóan nagyon unatkozott, szívesebben töltötte volna az idejét a lány mellett.
- Taemin? - Guggolt le Jongin a ketrece mellé, mire az árny résnyire kinyitotta a szemét. – Kérlek, engedj ki! Nem bírom itt bent.
- Te is tudod, hogy ez lehetetlen.
- Már miért lenne az? - Képedt el a démon.
- Mert akkor én be lennék zárva, te viszont nem. - Jongin szitkozódva rúgott bele a vasrácsba, mire az árny egy kicsit összerezzent. Kezdte komolyan felidegesíteni Kait.
- Ezt még komolyan megbánod Lee Taemin. Garantálom neked.
Lassan ért véget a szombatom, valamiért nem akart telni az idő. Este anyának hirtelen el kellett mennie, mire megnőtt bennem a feszültség. Nem is hiába, apám eszelős tekintettel vágta ki a szobám ajtaját, tényleg nem értettem miért engem hív őrültnek. Ott volt a kezében a nadrágszíj, amin még látszottak a tegnapi vérfoltok. Rettegve ráztam meg a fejemet és az ablakhoz hátráltam, hiába, úgysem mertem volna kiugrani. Reszketve vártam a támadását. Viszonylag higgadtan lépett az ágyamhoz és letelepedett rá.
- Gyere ide! - Dörmögte.
- Nem, nem, nem. - Sírtam és a földre kuporodva kezdtem reszketni.
- Gyere ide te ribanc, míg szépen mondom! - Csuklások közepette kúsztam oda az apám lábához, aki a hajamnál fogva rántott fel és keresztbe fektetett a combjain. Lecibálta rólam a nadrágomat és ütött. Az öv csatos felével, a friss sebeket. Zokogva üvöltöttem, mire fejbevágott, pár pillanatra elsötétült a világ. Mikor magamhoz tértem, az ágyam rácsához szíjazva hasaltam, az az állat pedig rajtam élvezkedett, de úgy, hogy közben néha megállt és rám vert az övvel. Éreztem, hogy a derekamtól a combomig cafatokban lóg rajtam a bőröm, fájt, kegyetlenül fájt. Rángatni kezdtem a kezemet, tegnap véresre dörzsölt csuklómon hamar felszakadtak a sebek és a meleg nedvnek köszönhetően, melyet a párnáim szomjazva ittak magukba, kirántottam a kezem a szíjból és valami csoda folytán lerugdaltam magamról az apámat. A hálóingemet magamra rántva bukdácsoltam az ajtó felé, melyen most apró rés volt, ahogy kinyitottam, a láncok készségesen hullottak le, majd a nyílászáró hangosan csapódott be mögöttem. Kai azonnal felém kapta a fejét, arcán pedig beteges düh rohant végig. Odalépett hozzám és a hajamba markolva magára kényszerítette a tekintetemet.
- Mit mondtam neked? Hogy soha többet nem jöhetsz ide. - Válaszolta meg nekem a kérdést és beljebb rángatott a csarnokba. A szemem elé tárult egy ketrec, amiben Taemin behunyt szemmel üldögélt. - Taemin, tudom, hogy hallasz. Tudom már, hogy mivel fogom megtorolni a szabadságom korlátozását. - Mormolta, majd elengedte a hajamat és előre lökött. Mire észbe kaphattam volna, valami kegyetlenül vágott végig a hátamon, egy fémkorbács volt az. Már hallottam hírét a tündérektől, egyszer egyikük sebesülten jött haza, azt mondta, hogy az ikermester büntette meg és, hogy csak ő használ fémkorbácsot. Szóval Kai lenne az ikermester.
Sorra záporoztak rám a csapások, a saját véremben fetrengtem, hálóingemet vörösre festette a folyadék, pedig egykor fehér volt. Taemin rezzenéstelen arccal ült a zárkájában, ami még jobban elkeserített és összekuporodva tűrtem Jongin kegyetlen, nem emberre méretezett csapásait. Aztán abbamaradtak és az álomjáró megszólalt. - Tudom, hogy szenvedsz Taemin. Ahogy azt is tudom, hogy kívánod ezt itt. Meg akarod dugni ezt a kis söpredéket, de kegyetlenül. Mi lenne, ha helyetted én tenném meg? Leszek olyan kedves és elintézem neked a piszkos munkát. Itt előtted fogom halálra erőszakolni. - Kuncogott Kai, mire eleredtek a könnyeim. Megéreztem a fiú ujjait a felkaromon, ahogy számára megfelelő pózba rendezi a tagjaimat, majd még egyszer rám vág a korbácsával, amitől vért köhögök fel és szédülni kezdek.
- Jongin! - Hallom meg Taemin fenyegető hangját, nem tudom, hogy csak képzelem- e, lassan sötétbe burkolózik körülöttem a világ és úgy érzem, elfelejtek lélegezni, megfeledkezem róla, hogy hogyan kell életben maradni.
Jongin most túl messzire ment. Taemin nem akart mást, mint közel kerülni Dashiminhez, de a démon még sosem húzta át így a számításait. Kai minden egyes ütése kínszenvedés volt Taeminnek, ahogy az eszméletlen lány mellett őt is megbüntette a gazdája. De nem azért fájt neki, mert egy fémkorbáccsal kaszabolták a hátát, hanem mert Dashiminnek is el kellett ezt viselnie. Taemin szó nélkül tűrte a negyven ütést, majd felegyenesedett, a karjaiba vette az eszméletlen lányt és az ajtót nyitva hagyva kisétált vele az emberek világába.
- Megkaptad, amit akartál. - Fordult vissza a neki háttal álló Kai felé. - Csak egyet tégy meg! Dashimin álmaiba soha ne nézz bele! - Hangja határozott volt, de a lelke remegett. Félt, féltette a karjaiban haldokló csöppséget. A lánynak most kristálytiszta vízre volt szüksége, hogy életben maradjon.
Kait meglepte az árnya viselkedése, amiért az foggal- körömmel védte az emberlányt. Biztos volt benne, hogy van benne valami különleges, most már a fejét tette volna rá. De Taemin kérése kötötte. Soha nem hitte volna, hogy az árny ilyesmire fogja elfecsérelni azt az egy kérést, melyet a szövetségük születésekor ígért neki. Átkozta magát, amiért nem gondolkodott előre, de most már nem tehetett mást. Úgy döntött, inkább Dayoung meglelésére fordítja hirtelen jött szabadságát, nem pedig ezen az embergyermeken fog gondolkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése