VIII.
Reggel puha érintésekre keltem fel, halovány mosoly játszott a szám sarkában, majd lassan kinyitottam a szemeimet. Pulzusom vágtatva növekedett és egy sikolyt hallatva kiestem az ágyamból, ugyanis sérült bokám összebicsaklott a súlyom alatt. Kai nézett rám döbbenten, majd egy pillanat múlva felpattant és odaszaladt hozzám.
- Minden rendben van?
- Hol van Taemin?
- Itt. - Jelent meg a meglepett árny az ajtóban. - Jongin, te mit keresel itt?
- Tegnap Dashimin bent volt a trónteremben...
- Mit tettél vele? - Vette fel Taemin azonnal a támadó pozíciót.
- Bekötöztem a sebeit.
- Hogy mijeit?
- Bántotta az apja.
- Taemin, nyugalom! Kai nem bántott. - Néztem mélyen az árny szemébe, megbízott bennem, hitt nekem. - Kai, szeretném, ha itt maradnál, amíg iskolában vagyok. Kérlek, ne okozz bajt! - A démon nem válaszolt, csak bizonytalanul bólintott egyet, reménykedtem benne, hogy még itt lesz, mikor hazajövök és senki sem fog rátalálni.
Taemin ma velem jött az iskolába, feltett szándéka volt vigyázni rám, hiszen valamiért az árnyak mindig megtaláltak. Okosan kitaláltuk a dolgot, egy busani cserediákként mutatkozott be, szerencse, hogy pont jöttek hozzánk több helyről is.
Egész nap Mini támogatott egyik teremből a másikba, Chanyeol pedig bölcsen tartotta a száját az árnnyal kapcsolatban, nem is tehetett volna mást, Taemin hihetetlen fenyegetéssel figyelte minden mozdulatát.
Kora délután értünk haza, Jongin mozdulatlanul ült az ágyam szélén, majd lassan rám pillantott, arcán soha nem látott, szeretetteljes mosoly jelent meg, mintha várt volna rám.
- El se hiszed milyen lassan telik itt az idő. - Mutatott körbe a szobában, majd egy megadó sóhajjal lejjebb eresztette a fejét. - Sok minden változott itt Dayoung távozása óta, de ennyi vért még egy szoba sem látott. - Követtem a tekintetét, ormótlan, szinte fekete vérfoltok tarkították a padlót és a világos szönyegeket, könnyek gyűltek a szemembe. Kai előzékenyen állt talpra, hogy az ágyamhoz kísérjen és kedvesség ellenére mégis összerezzentem, látszott rajta, hogy nem esik jól neki a dolog, de nem tehettem róla. - Taemin ugye vigyázott rád?
- Veled ellentétben nekem fontosak az érzései és az épsége. - Lépett be az árny sértett hangon, kezében egy tálca volt, telis tele kimbappal. Hálásan kezdtem enni és Kai egy kis hezitálás után finomkodva egy kis falat után nyúlt, de nem kellett sok idő, hogy lelkesen enni kezdjen.
- Megmoshatom valahol a kezem? - Nézett rám a démon bizonytalanul, aprót biccentettem és elindultam kifelé, de Jongin nem követett.
- Gyere! - Mosolyogtam rá, de még ki sem mondtam, ott volt a sarkamban. Ijesztően gyors és valóság hűtlen férfi volt. A fürdőszobába vezettem, elgondolkozva kezdte mosogatni a kezét, játszott a vízzel, egy percre megláthattam az igazi valóját, amely rácsodálkozott az emberi világra. Lassan felemelte a fejét, megpillantotta arcát a fürdőszobai tükörben és teljesen lefagyott.
Kai csak állt a tükör előtt. Napokig tartó töprengések álltak e mögött a pillanat mögött, hogy vajon ki lehet az a rejtélyes fiú Dashimin álmaiból. Most ott állt velem szemben. Igaz, nem barna haja volt, hanem hidrogén szőkén meredezett, de a telt ajkak, az apró orr, mandulavágású meleg szemek, minden stimmelt. Szíve egyre hevesebben kalapált és elszorult a torka.
Dashimin láthatóan nem tudta ki is Ő valójában, de Jongin már annál inkább.
- Nem, ne, ne, ne! - Suttogta riadtan és hajába túrva leguggolt, nagyon nagy bajba keveredett.
- Kai, mi a baj? - Térdelt le mellé Dashimin, valaki, valaki nagyon fontos a múltjából, akire nem emlékezett, bárhogy is erőszakoskodott magával. Szíve majd kiugrott a torkán, hogy a lány közelsége, vagy a felkavaró élmény miatt, nem tudta megmondani.
- Nem, jól vagyok. - Rázta a fejét, Dashiminnek semmit sem szabadott megtudnia, megutálta volna. A lány kedvesen felsegítette, majd mankóit megemelve visszabicegett a szobába.
Taemin nem tudta elrejteni vádló tekintetét, jól tudta mit tette a mestere, sem Jonginnak, sem Dashiminnek nem szabadott volna még megtudnia ezt. Egyre több titok bugyogott a felszínre és az árny túl sokról tudott.
Elkeseredett sóhajjal hajolt a térdére, tekintete csak egy pillanatra találkozott Kaiéval, mégis mindent kiolvasott belőle. A démon félt és aggódott, de szerelmes volt, tudta Taemin, hogy Jongin jó úton jár, hogy beleszeressen az aprócska lányba, csak türelmesnek kell lennie.
Kai egész este csodálva figyelte a tankönyvek fölé görnyedő Dashimint, bár bűntudata nem hagyta teljesen felszabadulni. Bűntudata volt az elfeledett múltja miatt és most már azt is tudni akarta, hogy ki az a másik lány, aki most nem hagyja boldognak lenni.
Este sem tárult ki a szoba ajtaja és anya lassan hívott vacsorázni, ki kellett találnom valamit Kaira, az ötlet szinte szöget ütött a fejemben, de nem tudtam Jongin mit fog rá reagálni.
Feszengő mosollyal léptem be a konyhába, reméltem, hogy nem lesz baj, hogy mindkét fiú rendes lesz. Kai olyan udvarias volt, hogy az már- már színpadiasnak hatott és ez Taeminnek is szemet szúrt.
- Te mit csinálsz? - Sziszegte az árny gyanakvóan.
- Jó színben akarok feltűnni a leendő menyasszonyom szülei előtt. - Majdnem lenyeltem a desszertes kanalamat, amit eddig elgondolkozva szopogattam és szemrehányó tekintettel kezdtem vizslatni az elégedetten somolygó démont.
Taemin és Kai későn mentek csak "haza", a szobámban vártak rám mindketten. Egészen villanyoltásig beszélgettem velük, Jongint élénken érdekelte az emberi világ, nagyon aranyos volt az a hihetetlen figyelem, amit a dolgoknak szentelt.
Taemin tízkor búcsúzott el tőlem, Kai nem tudom hová lett, de a szobában nem volt. Lehetségesnek találtam, hogy kinyílt az ajtó és hazamehetett, megkönnyebbült sóhajjal dőltem hátra a tiszta párnáimra, de épphogy lehunytam a szememet, hátborzongató nyikorgással nyílt ki a szobám ajtaja, egy nagy alak takarta ki a beáramló fényt. Nyöszörögve, reszketve húzódtam az ágyam végébe és a fizikai erőtől remegő csuklókkal markoltam a paplanom csücskét.
- Azt hitted nem jövök? Az enyém leszel ribanc, ha beledöglök is. - Vigyorgott rám az apám és felkattintott egy öngyújtót.
Percekkel később bekötözött szájjal nyöszörögtem a fájdalomtól és nem tudtam kinyögni Taemin nevét, nem tudtam hívni az árnyat, pedig akartam, mindennél jobban akartam.
- Azt akarom, hogy érezd azt az elviselhetetlen fájdalmat, amit én. - Sírtam nyöszörgésszerűen, csak a bőrünk csattogása és az én szenvedésem hallatszott, majd láncok csörgése törte meg ezt az egyveleget, az apám zavartan torpant meg, pár pillanat múlva Kai vigyorgó őrültként bontakozott ki a sötétből, rozsdás hajóláncokat madzagként lóbálva.
- Bántod az én menyasszonyomat. - Jelentette ki tébolyult tekintettel és hevesen megnyalta az ajkait. - Vérszagot érzek. A menyasszonyom véréét, amit csak én onthatok. - Eszelős, rekedt volt Jongin hangja, megijesztett. - Aki pedig bántja, büntetést érdemel. Te pedig nagyon, nagyon sokat bántottad. - Vágott végig az apámon, mire az rám rogyott, tövig merülve bennem, felsikítottam a fájdalomtól. Jongin vadul rúgta le rólam a férfit és az ágy felett átvetődve üldözőbe vette a menekülőt, ott ütötte, ahol érte. Az apám lassan egy felismerhetetlen roncs lett. Hevesen igyekeztem leoldani a csomót magamról, de csak a körmeim szakadtak be és összevéreztem a hajamat. Besüppedt mögöttem az ágy, majd lehullott rólam a rongy, Taemin guggolt mögöttem, de csak egy pillanatig, követte bolond gazdáját miközben teste meggörnyedt, állatias lett. Szakadt ruhámban botladoztam utánuk, a lépcső szélén álltak, apám fegyvert fogott a vigyorgó Kaira, de a démon csak ütésre emelte a vaskos láncokat.
- Elég! - Szóltam rájuk erélyesen, mind engem figyelt, apa pedig felém fordította a sörétest és lőtt. Forró zsibbadás öntötte el a medencémet, méhem környékén pedig egyre nagyobb folt kezdett terjedni. Taemin ekkor hatalmasat suhintott kezével és a férfi arcát felszántva lelökte azt a lépcsőn.
Anyám sikoltozva rontott ki a szobából, a két másvilági pedig köddé vált.
- Dashimin! - Rohant hozzám anya, de én lassan sokkot kaptam a sok vérveszteségtől, leblokkolt az agyam, de még hazudnom kellett valamit.
- Betörők, fegyver, apa... - Nyöszörögtem, majd a falnak dőlve figyeltem a lépcsőn lerohanó, mentőt hívó anyámat.
Karok zártak körbe, Taemin a fürdőszoba felé terelt, Kai már ott állt a kád mellett, ami tele volt hívogató, langyos vízzel. Boldog sóhajjal dobtam le a ruháimat, nem zavart a két meglepett fiú, csak a víz szavát hallottam, ahogy vonz magához. Megbabonázva süllyedtem a megnyugvásba és magukhoz öleltek az emlékek.
- Meg fog fulladni. - Nyúlt Jongin aggódva a lány után, akinek a vére percek alatt vörösre festette felette a vizet, ezzel eltakarva a testet a kíváncsi tekintetek elől, de Taemin a kezére csapott.
- Gyógyul, hagyd békén! - Nézett szigorúan a démonra, mire Kai hátrébb húzódott és ismét a tükörbe pillantott.
- Te tudtad, igaz?
- Hogy rólad álmodik? Igen. - Válaszolt az árny fel sem pillantva.
- De akkor ki vagyok én?
- Az ikrem. - Vont vállat Taemin és továbbra is Dashimint figyelte. - Akkor halott voltam. Honnan tudnám miket csináltál, míg egy sírban feküdtem azt várva, hogy egy démon magához vegyen? - Jongin nem válaszolt, csak a véres vízzel teli kádba pillantott. - Meg ne kérdezd micsoda! Fogalmam sincsen. - Kai csak motyogva vállat vont, aggódott a lányért és Taemin láthatóan nem értette ezt. - Inkább hozz egy törölközőt Dashinak a szobájából! A fekete szekrényben van a felső polcon. - Jongin engedelmesen indult el, de csak Dashimin miatt csinálta ezt az egészet. Bizonytalanul lépett be a szobába, rosszul lett a vér émelyítő szagától, kissé szédelegve tárta ki a fekete, kaszabolt ajtót.
Valaki volt odabent, háttal állt neki. Sötét, hullámos haján megcsillant a hold sápatag fénye, majd lassan a démon felé fordult. Arca ijesztően ismerős volt, Jongin ismerte, de most valahonnan a rég múltból bújt elő a kép, Dashimin álmaiból. Gonosz kis mosoly jeleng meg telt ajkai sarkában, olyan, amitől gyomorgörcse lesz az embernek.
- Jongin szívem, már úgy hiányzott a tested.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése