XII.
Zajra ébredtem az éjszaka közepén. Lassan, óvatosan toltam le magamról a paplant, de egy démont nem téveszthettem meg.
- Hova mész? - Suttogta Jongin összefonva az ujjainkat.
- Inni.
- Hazudsz. - Jelentette ki gyengéden és megcsókolta a kézfejemet. Borzongás futott végig a gerincemen hideg ajkaitól, de nem tántorított el semmi.
- Megnézem, mi történik lent.
- Meg fogod bánni. - Suttogta a démon lemondóan, de engedett nekem és hagyta, hogy mezítelen talpaimat a hideg parkettára helyezzem. A takarón kívüli hőmérséklet mellbe vágott és megint megborzongtam. Éreztem a hátamban Kai tekintetét, mégis bizonytalan lépteket tettem kifele. Az ajtó csendes, barátságtalan, szinte könyörgő nyikorgással nyílt ki nekem, felerősödtek a zajok.
Reszketeg léptekkel igyekeztem le a faburkolatú lépcsőn, meg se nyekkentek alattam a máskor zajos lépcsőfokok. Világosságvolt odalent mindenhol, de levegő se rezdült a csendben. Nyitva állt a bejárati ajtó, mozgást láttam a lámpák fénykörén kívül. Földet súroló hálóingem hamar koszos lett, a kavicsok pedig belenyomódtak a talpamba.
- Anya! - Anyukám riadtan fordult hátra, szeme fehérje megvillant a sötétben. - Apa rosszabbul lett?
- Ne gyere közelebb! - Hátrált el. - Undorító boszorkány, mocskos kurva. - Meglepetten pislogtam párat, majd ismét felé indultam, pedig egész testem tiltakozott ellene.
- Anya, ne beszélj butaságokat!
- Nem vagyok őrült. Láttalak azzal a férfival is. Összefeküdtél mindkettejükkel. Mindig itt vannak, de sosem jönnek. És az apád? Az a Jongin...
- Az apám megérdemelte. - Emeltem fel a hangom, anyám hangja pedig elcsuklott. - Te is tudod. - Igyekeztem leplezni bizonytalanságom, szóval apa felismerte a démont.
- Megnyomorította. Ki.. kiherélte. Undorító. Ilyen mocskos lényekkel összefeküdni. Taemin meg ki tudja miket tett. Mi van, ha engem is megerőszakol? Ne gyere közelebb! - Kiabált rám hisztérikus hangon, mikor megint közeledni próbáltam felé.
- Dashimin, hagyd! - A parancs gyengéd, szerető volt. Anyámmal egyszerre pillantottunk oda, Jongin állt a verandán, a hátsó, hideg fények tündérivé, misztikussá varázsolták vonásait. - Anyád már döntött. Elhagy téged. - A nő szó nélkül indult meg felé, láttam a háta mögött tartott nagy konyhakést, megijedtem.
- Anya ne bántsd! - Sikoltottam és futásnak eredve beértem anyámat, hogy Jongin és közé állhassak. Nem tudta már megfékezni indulatait, a bordáim közé döfte a hegyes, fűrészes kést, majd lassan tudatosult benne, hogy mit tett.
- Dashimin.. - Suttogta a szája elé kapva finom, már meggyötört kis kezeit. Bágyadtan mosolyogtam rá, bizsergett a kés helye. A szívem még vert, de tudtam, ha a fémet eltávolítják, megáll majd. Kai a derekamnál tartott meg.
- Ne csináld, kérlek, ne tedd! - Suttogta, de szavai számomra nem sokat mondtak. De nem kellett egy pillanat se, Taemin dübörgött le a lépcsőn, egy fél pillanatra megtorpant az ajtóban.
Halk, idegborzoló morgást hallottam, Jongin pedig felemelte a hangját, de nem figyeltem rá mit mond, olyan homályos, álomszerű volt minden. Az árny mozdulatait visszafogva elhaladt mellettünk, válla fenyegető tartásba feszült, anyám pedig néma sikollyal kezdett a kocsi felé rohanni. Taemin hosszú lábaival tizedmásodpercek alatt beérte és a földre teperte, de a nő nem hagyta magát, mikor Taemin a vállába mart, páros lábbal rugdosta le magáról. Az árny elgördült mielőtt megint bele rúghatott volna a hegyes magas sarkúval, majd a kocsi alatt áthúzva magát, feltépte az anyósülés felőli ajtót, majd az övet cérnaként elszakítva kirántotta onnan az apámat. Anyám egy amazon sikolyával lendült feléjük, Kai pedig a semmiből termett ott és hátrafeszítve az aprócska nő kezeit, megtartotta azt, én pedig nagy robajjal a padlóra zuhantam. Fejem visszhangzott, de felnyitottam a szemeimet és oldalt fekve figyeltem. Végignéztem, ahogy Taemin kiharapja az apám torkát és a férfiból ordítás szorul ki, egy, nem több, mégis megkínzott, halálos, tébolyult és utolsó. Anyám végig sikoltott, karmolt, küzdött, most, hogy Taemin lassan, telt ajkait megtörölve talpra emelkedett, már csak tehetetlenül lógott Jongin karjaiban. A démon lassan engedte el, attól tartva, hogy orra esik, de ő megkínzott, könnyes arcát felém fordította. Mozgott a szája, de tudatomban nem nyertek értelmet szavai.
- Dashimin, a lányom. Hagy vigyem magammal.
- A lány haldoklik.
- Szerzek orvost, élni fog, megígérem. - Alkudozott az asszony. Az életemért alkudozott egy démonnal.
- Akkor se engedném el, ha ép és egészséges lenne. - Keményedett meg Kai hangja és állta anyám tekintetét. Taemin eközben mellém térdelt és a hátamra gördítve vizsgálni kezdett.
- Mit tett, hogy nem vihetem magammal a testem gyümölcsét? - Sírt fel a nő keservesen.
- Szabaddá tett. De csak addig, amíg a bizalma és a teste az enyém. - Sikítva rontott neki Jonginnak, de annak meg se kottyantak anyám ütései. Hosszas percek teltek el, míg csillapodott tehetetlen dühe, majd némi némaság után a kocsihoz hátrált és a volán mögé ülve elhajtott. Magamra hagyott, én csak ennyit fogtam fel a tényekből. Könnyek gyűltek a szemembe és csendesen, a fájdalomtól görcsösen sírni kezdtem.
- Dashimin, kérlek, ne sírj! - Foglalta Taemin a kezeibe az arcomat és meg akart csókolni, de elfordultam tőle. Pár pillanatig várt, ha meggondolnám magam, majd távolságtartó mozdulatokkal fektette a combjain nyugvó fejemet a deszkákra és Jonginhoz sétált. - Valamit tenned kell, vagy meghal.
- Te nem akarsz tenni ellene?
Csobbanás zavarta meg az éjszaka nyugalmát, reszkető, hűlő testem súlya kiloccsantotta a vizet a medencéből, én pedig süllyedni kezdtem. Riadtan kerekedett el a szemem, ahogy a hold távolodó, torz fényét figyeltem, vérem vörösre festette. Testem nem reagált a vízre, túl gyenge voltam élni. Néma sikollyal nyújtottam a messzi felszín felé, sápadt, vékony ujjaim árnyékot vetettek. Ezüst buborékok fürge serege takarta el előlem a távoli holdat. A víz beletört a tüdőmbe, kitöltötte a testemet és nem volt többé levegőm. Itt maradtam meghalni, örök foglyaként az ősi vízforrásnak.
Taemin csendben figyelte a süllyedő testet. Dashimin most nem volt kecses, sem fürge, fuldokolva süllyedt és tűnt el a mélységben. A vére pedig festék volt az ezüstös felszínnek. Az árny legbelül már tudta, hogy nem fogja viszontlátni az aprócska lányt, de nem akarta feladni. Elfogadni. Lehetetlennek tűnt. Mikor buborékok bukkantak fel, megfogadta, hogy utána megy.
- Eszedbe se jusson! - Állította meg gazdája hangja még a cselekedett előtt. - Neki kell megküzdenie vele. Ebben benne van a halál lehetősége is.
- Egy kicsit sem félted? - Háborodott fel Taemin.
- A szívem szakad meg. - Suttogta a démon, tekintetét le nem véve a vízfelszínről. Ő is pont annyira várta vissza Dashimint, mint az árnya.
- Ha meghal...
- Visszaránt minket a birodalom. - Fejezte be megint Jongin a beszélgetést. Remélte, hogy Dashimin elég erős lesz ahhoz, hogy életben tartsa magát.
Órák hosszán át tartó figyelésüket nyikorgás törte meg. A talpuk alatt rothadó nedves fa nyikorgott és a rajta csillogó víz cseppekben, majd kisebb patakokban bugyogott vissza a medencébe. A hatalmas hátsókert fűszálai lassan lekókadtak, majd barnára száradtak és minden életet tartalmazó édes vízcsepp a medence mozdulatlan felszíne felé haladt, mintha az vonzaná magához a nedvességet.
Apró cseppekben eredt el a hideg, tavaszi eső, majd hamar szaporázni kezdett és felhőszakadás született az eddig oly tiszta égbolton. Minden pocsolya a tavacska fele csurgott, Taemin sosem látott még ilyet. Kai arcán pedig a könnyeket mosta az eső. A megbánás és a bűn könnyeit. Visszanyúlt érte egy kéz a halálból.
- Mi ez?
- Fogalmam sincs. - Hazudott a démon a fejét ingatva.
A víz hirtelen szökött ki medréből és permetet fröcskölt szanaszét, Taemin meredten bámult vizes haja alól. Dashimin könnyedén támaszkodott meg a medence peremén és a felszínre húzva magát, kilépett a partra. Jéghideg volt a bőre, ránézésre is látszott. Haja rátapadt víztől áttetsző hálóingére, ott állt szinte élettelenül, de senki sem mozdult a kedvéért. Pár percig még elmerengett, majd lassan elfordulva a ház felé indult.
Léptei nyomán egy pillanatra visszatért az élet a fűbe, majd a az apró patakok felfutottak a lábszárán, elveszve a ruha alatt.
Taemin és Kai megbabonázva sietett utána, a lány olyan volt, mint egy holdkóros.
Az árny aggodalmasam kezdte megvizsgálni az üveges tekintetű lányt, aki higgadtan ült az ágyán. Nem volt láza és reagált az ingerekre és úgy tűnt, tudatában van annak, hogy mikor ér hozzá Kai és mikor Taemin, mert változott az arckifejezésének lágysága. Csak a szép, szénfekete szemeire borult fehér fátyol, eltakarva az érzelmeket és a gondolatokat.
- Mi baja van? - Motyogta Jongin gyenge, fáradt hangon, arcán is gyötrődés jelei suhantak át, mély barázdákat hagyva a puha, szobor simaságú bőrén.
- Nem tudom. - Ingatta Taemin csalódottan a fejét és Dashimin tincseit kezdte gondosan rendezgetni, hátha segít a gondolkodásban, de így csak a lányra tudott gondolni, a fellépő problémára nem. - Bár tudnám mi bajod. - Suttogta a fiatal lánynak, aki porcelán baba merevséggel feszengett a puha, süppedős matracon és meg se rezzent, ha nem kényszerítették rá.
Reggelig sem találtak megoldást és Dashi meg sem mozdult, hát Taemin egy csalódott csókot lehelt a homlokára, Jongin pedig az arcára, majd egy kis időre magára hagyták a lányt.
Mikor kihunytak a fények, azt hittem most tényleg mindennek vége lesz. De nem ez történt. A szememen nyugvó feketeségbe fehér fény tört be és egy kettes szám kezdett izzani tudatom peremén. Ismerős volt a kép, mintha már láttam volna, de egy halott nem tudott gondolkodni. Azután a szám feloldódott a szirupos feketeségben és megéreztem a csontig hatoló hideget, melyet a víz hőmérséklete okozott nekem. Simogatta, szeretgette a bőrömet, belekúszott az orromba, a fülembe, de nem tudott ártani. Lélegezhettem és sóhajthattam.
Kis idő elteltével a szemeimet is felnyitottam, a fenéken feküdtem teljesen épen, erőm teljében. Nagy lendülettel indultam meg a felszín felé, emberen túli erővel törtem át a víztükröt, de amint szárazföldre léptem, lezáródott lelkem és tudatom kapuja, tulajdonképpen két fele szakadtam. Egyik felem érzékelte a külvilágot, de figyelmem nagy része befele irányult, ahol eddig számomra ismeretlen emlékek peregtek hevesen előttem, rólam szóltak, már tudtam.
Emlékeimet sorban kapcsolni tudtam a mostaniakhoz és lassan kialakult bennem egy kép, megértettem ezt a régi történetet. A vizek démonáról és az őt elhagyó emberről, aki büntetésül hasonló démonná vált halála után és ikermagzatja vele szenvedett egy halott testben, ami mégis élni kényszerült.
Egy kerek hét telt el, mire minden figyelmem kifele irányulhatott, tudtam, mert egyik felem számolta. Taemin és Kai nagyon sokat foglalkozott velem és bár minden nappal csalódottabbak voltak, nem adták fel. Ebben az egy hétben Jongin gondoskodása fokozatosan megváltozott, Taemin pedig minden nappal felszabadultabb lett. De szomorúbbnak is tűnt. Mintha vívódott volna.
Mikor végre felébredhettem, éppen nem voltak velem, és mivel égető szomjúság kínzott, lassú mozdulatokkal átsétáltam a fürdőszobába, hogy csillapítsam. A hideg folyadék gyengéden simogatta a nyelőcsövemet, pár röpke perc alatt sokkal jobban lettem.
- Dashimin? - Taemin riadt hangjára tértem vissza a víz szeretetéből és a számat megtörölve kiléptem az ajtón.
- Itt vagyok. - A fiú rohanvást érkezett hozzám és tenyereibe foglalva az arcom kutatni kezdte a tekintetem, majd kiengedte a levegőt és a számra tapadt. Ugyanolyan riadtan kapaszkodtam bele, mint ő belém. Tele volt birtoklási vággyal, veszettül szorított magához, de jól esett, hihetetlenül vártam már ezt a pillanatot.
- Úgy vártalak már vissza. - Suttogta a homlokát az enyémnek támasztva és nagyot nyelve lehunyta szemét. – Istenem, de sok volt ez az egy hét. - Finoman kezdtem játszani puha tincseivel és az, hogy olykor megrezzent, arra engedett következtetni, hogy élvezi.
- Fáradt vagyok. - Ásítottam nagyot, mire halkan kuncogni kezdett.
- Nem csodálom. Egy héten keresztül vegetálódtál. - Húzódott el tőlem és a kezemet megfogva akart indulni a szobám felé.
- Taemin, várj! Előbb zuhanyozzunk le! - Lassan édes mosoly kúszott egy pillanattal ezelőtt még meglepett arcára, majd finoman megcsókolva betessékelt a fürdőbe.
Gyengéden mosdatta meg a testemet, szappanos tenyere selymesen simogatta a hátamat és a lábaimat, halk sóhajjal fektettem a fejem a mellkasára. Mikor látta, hogy alig állok már a lábamon, törülközőt csavart körém és a karjaiban vitt a szobámba, ahol bebugyolált a paplanba és mellém heveredett. - Jongin hol van?
- El kellett mennie pár napra. - Simogatta meg Taemin a hajammal az arcom. Még az ablakra lestem, sötét volt odakint. Majd végre álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése