XI.
Teltek a napok és én egyre nehezebben viseltem el Taemin és Kai hiányát. Dühös voltam rájuk, de nem tudtam elnyomni a hozzájuk fűzött gyengéd érzelmeimet.
Tanulással ütöttem el a megnyúló időmet és egyre jobb jegyeket szereztem az iskolában. Chanyeollal egyre szorosabbra fűződött a barátságunk és egy nap mindent elmondtam neki a parkban ülve az apámról, a démonról és az árnyról bölcsen hallgatva.
Baekhyun barátnőjével is sikerült összebarátkoznom, miután kiderült, hogy a hipermanó és én nem vagyunk már együtt. De az uszodától még mindig irtóztam, ugyanis a vízben sereglő árnyak pár hét elteltével megint nyughatatlanul kezdtek keringeni és rajzani, szinte felforrt tőlük a víz, persze csak látszólag. Tudtam, éreztem a testem minden idegvégződésében, hogy nemsokára ismét áldozatokat akarnak majd a mélybe rántani és féltem, hogy akkor nem leszek majd itt, mégsem akartam jelen lenni azokban a percekben. Józan eszem meg akart szakítani minden kapcsolatot a másvilággal, szorgosan kezdtem a gyógyszereimet szedni, mellyel a valóságost igyekeztem elrejteni.
Este mindig idegesen feküdtem le, pedig tudtam, hogy az apám soha többé nem fog tudni bántani. Soha. Álmaim napról napra ismét emberibbek lettek, nem csalogatott a víz gyengéd dala, megszűntek a delejes álmok.
Egyik nap egyedül mentem ebédelni, ismerős arc mosolygott rám.
- Jaemin! - Mosolyogtam vidáman, udvarias üdvözléssel telepedett le, beszélgetve kezdtünk ebédelni.
- Lesz ma este egy buli. Volna kedved eljönni velem? - Szóra nyitottam a számat, de mielőtt szólhattam volna, hangok harsantak szinte némán és mégis elemi erővel a fülembe.
- Mondj nemet! Dashimin, semmi keresnivalód ott, nem biztonságos. Féltelek téged, te is tudod... - Mindezek alatt Taemin alakját véltem felfedezni a diákok kavalkádjában. Fekete, hullámos haját, vékony alakját, de deltás vállait, finom, mégis riasztó vonásait és sérült, letakart szemét. De amilyen gyorsan észrevettem a lelkem legmélyén annyira áhított arcot, olyan gyorsan el is veszítettem és nem leltem meg újra.
- Ezer örömmel. - Mosolyogtam feszengve Jaeminre, elkergetve ezzel minden gondomat.
Anya várt otthon ma, arca nyúzott volt, beesett, szemei pedig fénytelenek. Kapkodó, merev mozdulatokkal horgolt megint, mint mindig, nem mertem megszólítani. A hálószobából televíziós hírműsor hangjai szűrődtek ki, apa volt odabent. Kíváncsian négykézlábra ereszkedtem és bekukkantottam az ajtófélfa mellett. Profilból láttam az összeroncsolt testet, kirázott tőle a hideg és úgy éreztem figyelő tekintetek fúródnak hidegen a hátamba. Felkaptam a fejemet, de az érzés nem szűnt meg. Idegesen indultam meg a lépcső felé, minden nyikorgó lépcsőfok kínszenvedés volt, és először torpantam meg az emelet sötét, keskeny folyosójának szájában. Soha nem gondolkodtam mi lehet a sötétben, hogy hova vezethet az ablaktalan út. Most először megrémisztett az ismeretlen gondolata. Lassan emberré váltam...
Reszketeg sóhajjal siettem be napfényben fürdő hófehér szobámba és magamra csuktam az ajtót, tekintetemmel pedig kényszeresen kerültem a már álomszerűen, a tudatom határán ingó, leláncolt ajtót. Halkan dúdolva kezdtem készülődni, gondos és alapos munkát végeztem magammal először használt fésülködőasztalomnál. A háttérben lassan vérző fénnyel bukott alá a nap, a púderek pasztell ködje pedig mesebelivé varázsolta a gondolatokat. Ámulva figyeltem arcomat a nagy tükörben, más nézett vissza rám onnan. Hatalmas szemű, finom arcú porcelán szépség halvány ajkakkal és sápatag, hófehér bőrrel, Ez nem én voltam.
Jaemin kocsival jött el értem hiszen felsőbb éves volt, mosolyogva várt a ház előtt, pici léptekkel szaladtam az autóhoz és vidáman telepedtem mellé.
- Gyönyörű vagy. - Lepett meg egy leheletnyi, száraz puszival és nem várva köszönetet indult is. Nem sok szót váltottunk odafele, egy nagy, karácsonyi égőkkel kivilágított ház előtt parkolt le húsz keservesen hosszú perc után. Mindenhol tinik voltak, ilyenek és olyanok is, mintha mindenki itt bulizott volna.
Alig léptem be a nagy, elegáns tölgyajtón, a kezembe nyomtak egy pohár piát. Az igazi Dashimin el se jött volna és a tükörben látott sem illet ide, de én más akartam lenni, hát nagy lendülettel öntöttem le a torkomon az égető, melengető italt. Máris megfordult velem a világ. Pár pillanat sem telt bele és megint egy csordultig tele pohár volt a kezembe én pedig mindet megittam újra és újra. Nem azért mert jó volt, azért mert akartam. Az alkohol lefele rángató hatása alatt kezdtem táncolni egy helyesnek vélt srác előtt, zavarón nyomta neki merev férfiasságát a fenekemnek, de a piától teljesen megfeledkeztem a szexualitás bennem kialakult mocskosságáról és az egyetlen tisztának és illőnek vélt testről, Taeminéről. Nem egyszerűen részeg voltam. Az alkohol lassan elkeveredett a gyógyszerem idegrendszerre ható komoly hatóanyagaival és teljesen megváltozott tőle a tudatom. Felelőtlen, szexre éhes őrültté változtam a hormonoktól tomboló tömegben és lassan én is azzá váltam, aminek szántak. Ember, kamasz, egyszerű halandó.
Karok ragadták meg a derekamat és parfüm kellemes illata bújt hozzám, osont be a ruhám alá, simogatta végig a testemet, mint egy vad bestiát a gazdája, teljesen elbódított. Önfeledten simultam a vékony, de izmos testhez, Jaemin talán túl közel is volt hozzám, majd könnyedén maga felé fordított és megcsókolt. Nyálas, meleg és mégis hideg. Ez maradt emléknek, de akkor jó volt. Hosszú, óráknak tűnő, percekig tartó smárolás után maga után húzva ült be velem a kocsiba. Alig talált be a slusszkulccsal a lyukba, én pedig halkan vihorásztam rajta.
Rövidnek tűnt a hazafele út, nevetgélve, bizonytalan lábakon imbolyogtunk a bejárathoz, majd a cipőket lerúgva indultunk fel az emeletre. Még a suliban megígértem neki, hogy itt aludhat, mert a szülei nem szerették, ha későn még járkál otthon. Akkor jó ötletnek tűnt, de a részeg Jaemint elnézve már nem voltam ebben annyira biztos.
- Segíts levenni a ruhámat! - Fordítottam hátat neki naivan. Éreztem, ahogy enged a cipzár és biztos kezek húzzák le rólam az anyagot, majd hirtelen ujjak fonódnak durván a melleimre és Jaemin vadul kezdte szívni a nyakamat. Egy halk sóhajnál nem futotta többre és ő erre az ágy fele kezdett terelni.
Az alkohol ködén keresztül is felvillant a piros lámpa és valahol legbelül úrrá lett rajtam a pánik. Halk sikollyal löktem el magamtól Jaemint és véletlen felsértettem a bőrt az arcán. Düh terült el az arcán ahogy a vérző karmolásra szorította az inge ujját és az ágyra lökött. - Jaemin, ne! Engedj el! - Kiabáltam rá mikor fölém mászott.
- Kussolj! - Nyomta a párnámat az arcomba és némi babrálás után lehúzta a bugyimat, hogy tövig merüljön bennem, de megfeszítettem a testem minden izmát, ezzel nehezítve a munkáját. Belemarkolt a combjaimba és feltolta a lábaimat, ebben a pózban nem tudtam tartani magam és fojtott sikolyokkal ellenkeztem tovább, most már eredménytelenül. Még sikítani akartam, de fulladni kezdtem és pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Furcsa, nem ide illő zaj térített magamhoz és elgyengült kezeimmel lesepertem magamról a nehéz tollpárnát. Újra és újra ismétlődő zajt hallottam a fájdalmon túlról, mintha egy ajtót vernének.
Azután sokkal nagyobb robaj keletkezett, könnyekkel a szememben fordítottam oldalra a fejemet, Jongin jelent meg a por és vakolatdarabok közt, tekintetét le sem véve Jaeminről indult meg felénk. Fájt, ahogy kiszakadt belőlem, majd enyhülni kezdett a lüktetés. A takarót magamra húzva figyeltem ahogy Kai újra és újra lesújt, a vér szaga pedig mindent belengett. Lassan csend lett, szinte érezhető volt, ahogy Jaemin lassan meghal a padlómon.
Jongin a földre ejtette láncait és lassan hozzám lépett, letelepedett az ágyam szélére.
- Miért nem hívtad Taemint? - Suttogta a hajamat a fülem mögé tűrve, pislogás nélkül figyeltem minden rezdülését. - Hm?
- Nem..nem emlékeztem az ígéretére.
- Sokat ittál. Nem kellett volna idehoznod ezt. - Cirógatta az arcomat leheletnyit hozzám érve. - Jobban is bánthatott volna, ha nem tudom kitörni az ajtót.
- Miért védtél meg? - Fektettem kezem a kezére és lassan lehunyva a szememet, belesimultam a tenyerébe. Ekkor nem láthattam arcát, pedig lehet, hogy mindent megváltoztatott volna a jövőre nézve.
- Mert sokat jelentesz nekem. - Hallottam a hangját nagyon közelről, de várt, nem csókolt meg.
- Azt hittem te Dayoungot szereted.
- Dayoungot sokáig szerettem, de már csak a testemet akarta használni, ahogy én az övét. Hiba volt azt hinnem, hogy ezt lehet így csinálni. Sajnálom. Minden percben éreztem, hogy ez nem helyes és minden percben csak rád vágytam. Tényleg minden percben. - Ekkor csókolt meg. Ajkai lustán mozogtak, mégis volt benne szenvedély. Nyelve csak később kezdte simogatni a számat és forró tenyere a derekamra siklott. Egy halk sóhajjal engedtem be ajkai közé sikamlós nyelvét és kezeimet a vállaira fektettem.
Kissé felbátorodva mászott feljebb a matracon, teltek, rohantak a percek és egyre jobban fölém kerekedett, de nem bántam, hogy már csak egy vékony paplan választja el tőle a csupasz testemet, akartam őt.
Talán megérezhette, vagy ő is pont annyira vágyott rám, mert felemelkedett rólam és jobb kezével elhúzta a paplant, de elheveredett mellettem és a hasamat kezdte simogatni.
- El se hiszed mennyire vágyom rád és mennyire jó érzés megkapni a tested és a lelked bizalmát. De túl sok alkoholt ittál. Azt hiszem még várnom kell rád. - Fúrta orrát a hajamba és a csendben ujjai egyre nagyobb területet jártak be a testemen. Cirógatta az oldalamat, a melleimet, combom belső oldalát is. Én pedig lassan elbóbiskoltam, megbíztam benne annyira, hogy a karjaiban aludjak el. Belehelyezkedtem az ölelésébe és hagytam, hogy átjárjon a teste melege, ujjai most a gerincem mentén zongoráztak. Tényleg elaludtam a karjaiban, mert azt hallottam, hogy Taemin édes, hetek óta áhított hangját hallom. Azután az álmok mélyebb szintjére süllyedtem és nem ébredtem fel semmire sem, egészen a másnap első, vakító napsugaráig.
Álmosan dörzsöltem a szemeimet, egy kéz simult a derekamra, forró tenyér volt.
- Kai?
- Nem talált. - Jött a válasz, elcsodálkozva pislogtam fel az árnyra, gyengéden mosolygott le rám. - Remélem velem is beéred. - Felhősödött el a tekintete, fájt látni ezt a változást, hiszen a testem még a hangját is szomjazta. Nem is tudtam hogyan bírtam ki nélküle ezidáig. A könnyeimet elrejtve bújtam a mellkasába, de nem voltam elég gyors. - Ne sírj! - simogatta meg a hajamat. - Nem a te hibád az, ami velünk történt.
- Én zavartalak el titeket.
- Jongin még aznap visszaküldött, hogy óvjalak meg. Megakadályozhattam volna, hogy bántson, egészen addig, míg el nem indultatok ide. De akkor már késő volt. Legbelül te is elhatároztad, hogy neki adod magad, és akkor már csak Jongin változtathatott a helyzeten. Elég korlátolt hatalmam van, te is tudod. De legszívesebben darabokra téptem volna azt a férget.
- Megölte, igaz? - Pillantottam fel finom arcára, szánalom ült rajta.
- Fájdalmat okozott neked, nem volt választásom. - Megrökönyödve pillantottam a démon hideg arcára és bevillantak az éjszaka emlékei. Ahogy Jongin fénytelen, fekete tekintete rám villan.
Borzongva pillantottam ismét a két fiúra. - Ijesztő, igaz? - Mosolyodott el Kai, fájdalmat véltem felfedezni az arcán, ősi szomorúságot.
- Mi lesz Jaeminnel? - Csuklott el a hangom. A két fiú tekintete találkozott, éreztem a növekvő feszültséget. Kai szóra nyitotta a száját, de Taemin tekintete könyörgően fúródott bele a másikéba, végül a démon is megenyhült és nem kaptam választ a kérdésemre. - Taemin? - Vádló hangomra lesütötte a szemét, düh hatalmasodott el rajtam. - Jongin?
- Nem akarnád tudni.
- Tudnom kell. - Suttogtam fenyegetően, és bár a láncolt ajtó mögé zárás veszélye rejlett szavaim mögött, a démon hajthatatlan maradt.
- El fogom mondani. A létezésemre esküszöm, hogy mindent elmondok neked. De a biztonságod érdekében, várj még egy keveset! - Hosszú percekig néztünk farkasszemet és az árny láthatóan elbizonytalanodott. Tekintete sokfele járt, meg-megrebbent. Ideges volt.
Taemin őrzött valami sötét titkot.
Taeminnek fájt hazudni. Mint mindig, most is savként marta légutait és ő úgy érezte, bele tudna halni. Azután csillapodott az igazmondási kényszer és válaszolgatni tudott Dashiminnek. A lány figyelemmel követte minden kedves szavát és ő csak mesélt és mesélt neki. Dayoungról, hogy hogyan került ide, az elmúlt hetekről.
Tetszett neki a lány határtalan figyelme, boldogságot okozott neki, bár nem értette, hogy ennyitől hogyan ugorhat ki majd a szíve.
- Gyakorolnod kellene a varázserőd használatát. - Simogatta meg kedvese puha arcát és odahajolt hozzá egy csókért. Dashimin pedig készségesen bújt hozzá, ez pedig növelte bűntudatát. Hiszen úgy szerette a lányt, legszívesebben minden tudását neki adta volna, ha arra kéri. De még nem volt itt az ideje. Ellökte volna magától, ha ismeri a titkait, és Taemin ahhoz még túl keveset volt boldog. Szeretett volna még egy kicsit ebből a szerelem nevű érzésből, hiszen annyira csodálatos volt. Látni a mosolyát, érezni a teste okozta gyönyört, felért a legnagyobb kinccsel a félholt árny számára.
- Nincs kedvem gyakorolni. - Suttogta a lány lusta hangon és elnyúlt az ágyban. Azonnal felrobbantotta benne a vágy elé emelt, szilárdnak vélt falakat. Taemin lassan simult Dashimin mellé, Jongin pedig követte a mozdulatát és pillanatok alatt az ágyban termett. Az árny nem akarta bántani Dashimin sajgó testét, de mikor a lány halk sóhajokkal simult testéhez a csókok közt, tettre ösztönözte, Jongin viszont megelőzte.
A démon lágy tekintettel figyelte a bátyjához simuló lányt és lassan simogatni kezdte a combja belső oldalát. Nem tudta hogy mit meddig kellene csinálnia, hiszen Dashimin csak félig volt tartozott a másvilághoz, hát igyekezett megérzéseire hallgatni és kis idő elteltével feljebb mozdította kezét és a forró, lágy nőiességet kezdte lassan, kicsit erősebben nyomva simogatni, sok időt töltve a duzzadt csiklón, amiket körkörös mozdulatokkal izgatott szinte állandó folytonossággal, Dashimin pedig bele nyögdösött Taemin nyáltól sikamlós csókjaiba. Végül Kai idejét vélte cselekedni és mutató ujját lassan a hüvelybe mártotta, zihálásra késztetve áldozatát.
Mindez alatt Taemin megfogta Dashimin egyik kis kezét és a merevedésére simította, a lány engedelmesen kezdte dörzsölni a gömbölyded dudort, majd percekkel később, az árny segítségével lehúzta a nadrágot és ujjait készségesen fonta a férfiassága köré, az árnya egy idő után zihálva szakadt el ajkaitól.
Jongin figyelte Dashimin tempóját, aszerint mozgatta benne két ujját, hogy a lány mit diktált a szenvedő Taeminnek. Így teltek el a percek és a reggel is délelőttbe váltott.
Taemin és Dashimin gyengéd ölelésben feküdtek az ágyon, de a lány egyik kezének az ujjait Jongin ujjai köré fonta.
- Zuhanyozzatok le! - Csókolta meg végül Kai a lány homlokát és eleresztette a kezét. Taemin gyengéden emelte fel a kis testet és nyugodtan lépkedett át vele a fürdőbe.
Hosszan kényeztették egymást a meleg víz alatt, Taemin tusfürdőtől síkos ujjai igazán sokat tudtak adni a lánynak kielégülés terén. Taeminnek viszont nem csak a teste, hanem a lelke is teljessé vált azzal, hogy Dashimin adott neki egy újabb lehetőséget a szerelemre.
Egész nap Taemin és Kai társaságát élveztem, édes volt, ahogy a fiúk egyre több mindent találtak ebben a világban.
Jongin perverz mosollyal pakolta ki a fehérneműs fiókomat, egy-egy darabot rám adva és olyankor Taeminnel hosszan vizslatták a fenekemet és a testemet, állandó zavarba hozva. Végül az árnyam felöltöztetett és fésülgetni kezdte a vizes hajamat, majd Jonginnal együtt fonták be apró tincsekbe, hogy úgy száradjon meg.
Este pedig a híreket akartam nézni, de sajnos senki sem akadályozott meg benne. Jaemint a kocsijában találták meg a háza előtt, a rendőrség pedig nagy erőkkel nyomozott, de úgy tűnt, engem mindenki elfelejtett. Gyanakodva pislogtam Taeminre, mire megsimogatta az arcomat és finoman megcsókolt.
- El fogom mondani. - Lehelte az ajkaim közé és én megbíztam benne.
Este pedig mindkét fiú az ágyamba telepedett, de Jongin olyan mereven feküdt mellettem, hogy inkább Taeminhez simultam.
Hogy boldog voltam-e? Igen. Jelenleg én voltam a legszerelmesebb és a legboldogabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése