III.
Reggel Taemin nem volt ott mellettem, de persze ezt nem kérhetem számon rajta. Kíváncsian siettem le a lépcsőn, ma nem követtek árnyak és ez elbizonytalanított. Apa várt a konyhában, tekintetem villámgyorsan térképezte fel a terepet. Láttam a napfényben keringő, csillámló porszemeket és a feketekávén ragyogó fényt, kissé füstös volt a levegő a sercegő zöldségektől.
- Anya hol van?
- Hogy képzeled, hogy testőröket hozol ide? - Nem válaszolt a kérdésemre, viszont fenyegetően felém indult. Remegő tagokkal kezdtem hátrálni, nem volt hova menekülnöm. Keze hatalmasat csattant az arcomon. Keserű íz gyűlt a számba és a jobb oldalam kegyetlenül zsibbadni kezdett az ütéstől. Mellkasom hevesen kezdett emelkedni, riadtan hátráltam el. Lábaim beleakadtak a rongyszőnyegben és hátraestem. Ezer éves por röppent fel mellettem a csomózott anyagból, köhögni kezdtem. Hasizmaim megfeszültek az erőlködéstől, ekkor rúgott belém. Nyekkenve görnyedtem össze, nem volt vége. Rugdosott, leköpött és közben artikulálatlanul átkokat és szidalmakat szórt felém. Négykézláb másztam ki az ajtón, utánam hajította az iskolatáskámat, nagyot koppant a fejemen. - Ide többet nem jön semmilyen söpredék. Megértetted te ribanc? - Sírva, összegörnyedve tápászkodtam fel, táskámat magam után vonszoltam a porban, arcomon elmaszatoltam a koszt. Hasamra szorított kézzel vánszorogtam az utcákon, nem akart enyhülni a fájdalom. Az emberek elkerültek, fenyegetően néztek rám.
Alaposan elkéstem a suliból, a portá gyanakodva engedett be, illedelmesen meghajoltam, hiba volt, mert nyögve, öklendezve tudtam csak felemelkedni. A következő óra helyszíne előtt vártam meg az osztályomat, a sok arc közt sem Chanyeolt, sem Baekhyunt nem láttam, elszomorodtam és ismét ijedtség költözött a lelkembe.
A hátsó padba kuporodva felhúztam a lábaimat, így enyhült a fájdalom.
- Dashimin, tegye le a lábát!
- Tanárnő...
- Azt mondtam tegye le!
- Nem megy. - Suttogtam könnyekbe fulladva.
- Takarodjon kifele a teremből! - Megdermedtem. Eddig soha sem küldtek ki. Nem bírtam mozdulni, hallottam a felém közeledő lépteket, mikor kivágódott az ajtó. Nem emeltem fel a fejemet, talán végzetes lett volna.
- Elnézést a késésért! - Chanyeol volt, mire megkönnyebbülés terjedt szét a mellkasomban.
- Ülj le Chanyeol, Dashimin, maga pedig tegye le a lábát! - Remegve engedelmeskedtem és mostmár felnéztem a fizika tanárnőre. A mögötte álló Chanyeol döbbenten figyelt, majd leült egy másik osztálytárs mellé. Kicsit rosszul esett, de őt sem kérhettem számon.
Nehezen telt el a napom, az ebédlőbe is egyedül mentem le, unottan turkáltam a kaját, bár hasam fájón üres volt.
- Szia! - Felkaptam a fejemet, egy idegen arc mosolygott rám, bizonytalanul viszonoztam. - Jaemin vagyok.
- Dashimin.
- Nem zavarok?
- De igen. - Ez nem én voltam, pedig szóra nyitottam a számat. Chanyeol állt az ismeretlen fiú mögött, az szó nélkül oldalgott el, a mosolygós srác pedig ragyogó tekintettel huppant mellém. – Mi újság van? - Vigyorgott rám, mintha minden rendben lenne. Egy pillanatig meglepetten figyeltem, majd ügyelve, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatot, feltápászkodtam és visszavittem az érintetlen ebédemet. Lehajtott fejjel igyekeztem ki az ebédlőből, hogy letöltsem a büntetésemet a 006-os teremben, amiért felhúztam a lábamat fizikán. Az udvaron lettem megtorpanásra késztetve, Chanyeol tartott vasmarokkal. - Tudtommal együtt megyünk büntetésbe. - Mosolygott rám. Ekkor követtem el a legnagyobb hibát.
- Tévedsz. Én nem megyek büntetésbe. - Szabadítottam ki magam a szorításából és az udvaron átrohanva kiszáguldottam a hátsó kapun.
Jobb lett volna ott maradni a büntetésben, akkor megmentettem volna magam az apámtól. Kegyetlen estém volt, de a sikításomat senki sem hallotta, legalábbis én azt hittem.
Kai lángoló tekintettel méregette a szótlan és fagyos Taemint. Az árny majdhogynem pillantásra sem méltatta gazdáját, pedig mindketten előre látták a másik lépéseit. Taemin jól tudta, hogy Jongin haragja fájni fog neki, véres és hosszú éjszaka elé néz.
- Miért voltál Dashiminnel?
- Mert szeretek vele lenni. - A démon felmordult, majd folytatta a járkálást.
- Az elkövetkezőkben megtiltom, hogy figyeld, hogy odamenj hozzá, vagy bármit is tégy, aminek köze van Dashiminhez.
- Nem ő tehet róla, hogy Dayoung elment.
- Ezt egy szóval sem mondtam. - Üvöltött Kai és felhasította Taemin arcát, nem kímélve az árny sérült szemét. Az vinnyogva rogyott a földre, folyt belőle a fekete vér. - Szánalmas vagy. Megvédeni sem tudod magadat.
- Ellened nem tehetek semmit és ezt te is tudod. - Sziszegte az árny és arcáról elemelve kezét, felegyenesedett. - De te is tudod, hogy nem tilthatsz el az emberi világtól. - Jongin elvigyorodott.
- Gondolod? - Lépett közel Taeminhez. - Én nem így látom. - Fekete és lila lángok ölelték körbe az árnyat, majd ketrecet formáztak, amiben Taemin kénytelen volt apróra összekuporodni, de tekintete dühtől izzott.
- Ezt még meg fogod bánni, álomjáró. - Morogta és az ajtó láncai beleolvadtak a zárba, elzárva a démont az álmoktól, az élettől.
Újabb reggel virradt és mozdulni sem tudtam. Letaglózva feküdtem az ágyamban, sajogtak az izmaim. Éreztem a vér vasas illatát, már megszoktam. A beáramló napfényben a kezemet borító zúzódások és véraláfutások élesen látszottak. Ma pedig úszás óra volt, egyáltalán nem rejthettem el a testemet.
A suliban senki sem nézett rám az osztályomból, Baekhyunt ma sem láttam, Chanyeol pedig tüntetőleg elfordult.
Remegő tagokkal kapkodtam magamra a fürdőruhámat, majd a törülközőt fojtó szorossággal magamra csavarva lesiettem a medencékhez. A fiúk már ott bohóckodtak.
- Dashimin, felmérném, hogy hogyan tudsz úszni. - Mosolygott rám a testnevelő tanár. Remegve bólintottam és leeresztettem a törülközőmet. A medence peremére lépve belepillantottam a sötét vízbe, árnyak cikáztak.
- Chanyeol, mi bajod? - Felkaptam a fejemet, a vörös fiú tekintete követett valamit, igyekeztem meglátni, hogy mi az. Az összes árny egy irányba indult meg és az egyik osztálytársam, aki a medence kellős közepén úszta a hosszakat, felsikított és a víz alá merült.
- Haya! - Nyögött fel Chanyeol, de mire bármit is tehetett volna, én csobbanás nélkül vetettem magam a víz alá. A hideg enyhítette a testem fájdalmait, izmaim pedig érzéketlenül dolgoztak. Fekete hajam elterült körülöttem, még nem húztam fel az úszósapkát. Kitűnően láttam a víz alatt, szememnek nem ártott a klór. Az árnyak a lefolyó felé cibálták a kapálózó Hayat, ezüst buborékok szakadtak fel a lány orrából, sietnem kellett. Egyre több árny jelent meg, vakmerően beúsztam a rajukba, soha nem láttam még ilyen jelenséget. Meleg áramlott a mellkasomba, összegyűjtöttem minden erőmet és előrenyúlva megragadtam Haya kezét. Jeges ujjak markoltak a sebeimbe, felsikoltottam, majd szinte felrobbantam és a mellkasomból előtörő kék fényrobbanás elsöpörte az árnyakat. Nem gondolkoztam, csak átkaroltam az ájult lány derekát és a felszínre úsztam vele. Már ott voltak a vízi mentők, akik látszólag semmit sem vettek észre a lezajló természetfeletti jelenségből. Átadtam nekik Hayat és a víz alá bukva a medence széléhez úsztam. Karok ragadtak meg és segítettek ki a hideg vízből, Chanyeol pedig finoman rám terítette a törülközőmet, tekintete furcsa volt, megmozdult bennem valami és a gyanú szétterjedt a testemben.
Mikor visszaértünk az iskolába, Haya nem győzött hálálkodni, miután elmondták neki, hogy ki ugrott utána. Egy idő után kissé zavaró lett, de nem akartam elküldeni, most végre velem is foglalkoztak, bár látszólag ez Chanyeolnak nem igen tetszett.
Nehezen ért véget a nap, fáradtan dobtam a vállamra a táskámat és egy kavicsot rugdosva indultam meg hazafele, egyedül. - Dashimin! - Kíváncsian fordultam meg, Chanyeol sietett utánam. - Beszélni szeretnék veled!
- Nyugodtan.
- Kérdezhetek valamit?
- Miről?
- A testedet borító több száz ujjnyomról. - Riadtan kaptam fel a fejemet.
- Nem, nem. Ezt ne! - Suttogtam Es gyorsabb tempóra kapcsoltam, el akartam szaladni, de nem hagyta.
- Kérlek! Segíteni akarok.
- Nem kérte senki, hogy szívességet tegyél nekem.
- De ezt kötelességemnek érzem.
- Miért? Mert ennyire szánalmas vagyok? - Húztam keserű mosolyra a számat.
- Nem. Hanem mert nagyon tetszel nekem. - Megfagyott bennem a vér, nem mertem felpillantani rá, attól féltem, hogy kinevet. A nyakunkba szakadó jeges eső ébresztette fel mindkettőnket.
- Nekem mennem kell. - Húzódtam el Chanyeoltól és a pocsolyákat nagy ívben felcsapva elrohantam.
Végigszaladtam az egész városon, mire hazaértem, hajam súlyos, fekete köpenyként borult a hátamra. A verandán alaposan kicsavartam, majd a cipőmet kint hagyva felsiettem a fürdőszobába és beletelepedtem egy kád forró vízbe. Nem tudtam mi volt az, ami kirobbant belőlem és nem tudtam hova tenni Chanyeol uszodabeli viselkedését. Nem értettem semmit sem.
Ahogy ültem a kihűlő vízben, testem elnehezedett és szemem lassan lecsukódott. Lecsúsztam a kádba és a víz alá buggyantam. Furcsa álomképek kúsztak a szemem elé, mintha régi emlékek lettek volna. Egy nagyon ismerős fiúról álmodtam, aki nem engem szeretett, pedig mindent megadtam volna neki, mégsem kérte. Aztán vizet láttam, végtelen vizeket és a lelkem megnyugodott, hazaértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése