Álomjárók árnyai

XX.

Egy hónap telt el, mióta anyához menekültem az életem elől.

Hamarosan megismerhettem vőlegénye kis családját is. Három lány és egy fiú tartozott hozzá.  A három kislány közül a legkisebb, Miryu került a legközelebb hozzám. Imádta Sehunt és úgy sejtettük, a kislánynak több köze van a másvilághoz, mint gondolnánk. Így az árny rajta tartotta a szemét. Minah és Minha közt éppen három perc eltérés volt, elragadó lányok voltak ők is. A fiúval azonban nem találkoztam ezalatt az egy hónap alatt, ahogy arról sem volt fogalmam, hol lesz a közös családi otthon, ahova pedig anya és Mingmin folyton jártak a felújítások miatt.

De türelemmel voltam. Az otthonunkkal és a rejtélyes fiúval is. Úgy gondoltam, mindennek eljön a maga ideje.

Éppen egy hűvösebb szombat reggel volt, mikor Miryu nevetve rám ugrott és így keltett fel. Náluk aludtam az este. Mosolyogva öleltem magamhoz az élénk kislányt.

- Hogy aludtál hercegnőm?

- Nagyon jól. Az új anyukám énekelt nekem este, viszont a viharra kelni nem volt kellemes.

- Soha nem jó viharra kelni. - Simogattam hátát és kinéztem a vendégszoba ablakán. Én imádtam viharra kelni. - De három nap és költözünk. Nem várod?

- Dehogynem várom. Képzeld, apa nekem ígérte a legnagyobb szobát!

- Akkor valaki nagyon jó gyerek lehetett. - Kuncogtam, mire bólogatott.

- Hol van Sehun? - Kíváncsiskodott a csend beálltával.

- Nem tudom szivem. Majd idővel előkerül, ha kedve lesz. Te is tudod milyen. - Ültem fel és elvettem az odakészített vizet az éjjeliszekrényről.

- És ti is szoktatok úgy szerelmeskedni, mint azok a fiúk és lányok a filmekben, amiket Minhaék néznek? - Félrenyelve az éltető kortyot kezdtem köhögni, aggodalmasan nézett rám. Erőlködve szabadultam meg a tüdőmbe jutó víztől és könnybe lábadt szemmel pislogtam az ártatlan kislányra.

- Miryu.. mi Sehunnal nem vagyunk szerelmesek. Ő csak a legjobb barátom. Mintha a bátyám lenne.

- Akkor valaki mást szeretsz? - Kíváncsiskodott. Azonnal eszembe egy gyönyörű szempár és a párja, a játékosan fénylő feketeség. Megráztam a fejem.

- Nem Miryu. Én nem vagyok szerelmes senkibe sem.

- Akkor én leszek Sehun felesége. - Húzta ki magát, mire felnevettem.

- Viszont - komolyodtam el - fontos dolgot szerettem volna kérdezni tőled. Tudom, hogy apukád nagyon sokat visz téged orvoshoz. Megkérdezhetem miért? Hiszen makkegészségesnek tűnsz. - Szégyenkezve, szomorúan sütötte le szemét. Türelemmel vártam válaszát. Biztosan nehéz lehetett neki erről beszélni.

- Azt mondják, beteg a fejem.

- Beteg a fejed? - hitetlenkedtem - Ezt hogy érted?

- Látok dolgokat, amiket mások nem. Képzeld, egy csomó helyeken ajtók vannak. És nincs ám két egyforma. Mind mind egy másik világba nyílik. Tudom, hogy butaság...

- A legkisebb mértékig sem az. - cirógattam meg arcát. - Én is látom azokat az ajtókat és be is tudok menni rajtuk. Nem vagy beteg Miryu. - Mosolyogva bújt oda hozzám, ez a tény pedig még nagyobb ragaszkodásra ösztönzött irányába.

- Te vagy a legjobb nővér a világon.

- Biztos vagyok benne, hogy van nálam jobb. Viszont most ideje reggelizni. Gondolom azért küldtek fel, hogy felkelts.

- Igazad van. - Gondolkodott el, mire felkuncogtam.

- Akkor menjünk! - Leugrott az ágyról és előre szaladt. Mosolyogva néztem az árnyékot a sarokban. - Nem illik hallgatózni. - Sehun vidáman ragyogó tekintettel vált anyagivá.

- Van egy menyasszonyom. - Kuncogott, mire fenéken billentettem. - Amikor megkérdezte szeretsz-e valakit, rájuk gondoltál, igaz?

- Sehun.. igyekszem felejteni. Kérlek... - Átkarolta vállam és lefele terelgetett, majd halántékon puszilt.

Már mindenki lent volt és reggelizett, mire leértünk. Engem pedig ott várt a egy tányér felkarikázott ananász. - Szóval voltál már lent.

- Lebuktam. - Nevetett Sehun. Mingmin mosolyogva nézett. Azt hiszem megszeretett engem, minket.

- Dashimin, hamarosan anyukád után megyek a házhoz. Ma festjük ki az utolsó szobákat. A fiam nemsokára itt lesz, biztos, ami biztos figyel a lányokra, hogy nyugodtan tanulhass. De ha segítség kellene, nyugodtan szólj neki.

- Köszönöm. - Mosolyogtam rá.

- Remélem, jól kijöttök. Az új otthonunkban már ő is ott lesz velünk mindig.

- Minden bizonnyal nagyon kedves fiú. - Mingmin mosolyogva bólintott, majd egy-egy puszival elköszönve kislányaitól, már indult is.

Miryu Sehunnak mesélt valamit, Minha és Minah pedig a konyhai tévében nézett egy lányoknak való sorozatot, egy agyonsminkelt "helyes" fiúval. Sosem értettem ezeket.

Ebben a furcsa, a vihar ellenére idilli csendben nyílt az ajtó, kíváncsian néztem oda. Mire feleszméltem, Miryu már az alacsony fiú nyakában csüngött. Megmosolyogtatott.

- Sziasztok! - Cipelte be húgát a kissé ázott fiú. - Bizonyára te vagy Dashimin, Minseok vagyok. - Nyújtotta kezét, vidám mosollyal el a baráti gesztust.

- Örülök, hogy végre találkoztunk. Sokat mesélnek rólad errefele, csupa jót.

- A rosszakat nem merik elmondani. - kuncogott - Kim Minseok. - Mutatkozott be az árnynak is.

- Oh Sehun. - Viszonozta a jóval magasabb fiú vidáman.

- Látod Sehun milyen magas? - Szidta meg testvérét Miryu, mire felkuncogtam, Minseok pedig lebiggyesztette ajkát. Már most láttam milyen kedves, aranyos fiú. És erről eszembe jutott egy nagyon fontos mondat.

,,Vicces, hogy az emberi érzelmek milyen gyorsan változnak. De a helyedben nem feledkeznék meg Jonginról. Messzire elér a keze."

Csak egy pillanatra lehunytam a szemem, majd tovább ettem. Sehun kíváncsian pillantott rám, de nem tanúsított nagyobb figyelmet a dolognak. Minseok pedig visszaültette az asztalhoz Miryut.

A reggeli végeztével a mosogatóba raktam a tányérom és mentem is tanulni. Direkt hoztam pár tankönyvet. Szívesen áthívtam volna a mindig segítőkész Baekhyunt, de ilyen ítéletidőben nem volt szívem hozzá. Hát egyedül szorgoskodtam a leckémmel.

Kora délután talált rám egy szélesen mosolygó vendég, Miryu képében.

- Játszol velünk Cluedot unnie? Én leszek Sehunnal, te Minseokkal és Minhaék együtt.

- Ez ilyen páros játék? - Vettem ölembe.

- Igen, párban kell játszani. Jössz ugye?

- Persze kicsim, játszok. - Álltam fel az asztaltól és letéve a kislányt, mentem utána a nappaliba. Már mindenki a játéktábla körül ült. Mosolyogva telepedtem le Minseok mellé. - Sose hallottam még erről a Cluedoról.

- Apa akkor vette mikor Minah és Minha mindig veszekedett. Jól erősíti a csapatszellemet. Válassz egy színt nekünk!

- Én? Akkor a kék. - Vettem el a kérdőjeles bábut a dobozból.

- Akkor mi leszünk a kékek. - Értett egyet a fiú, majd hamarosan kezdetét vette a játékunk. Eleinte inkább hagytam, hogy a vidám Minseok irányítson helyettem.

Aztán kezdtem feloldódni, ellent mondtam neki, nevetve veszekedtünk, a többiek is jól szórakoztak rajtunk.

Erre a hangzavarra értek haza anyáék, aggodalmasan siettek a nappaliba, de nem volt mitől tartaniuk.

Egy-egy kávéval telepedtek a kanapéra és figyelték a játék alakulását. Fél szemmel néha őket figyeltem. Igazán jól mutattak egymás mellett. Végül Sehun és Miryu nyert, az ikrek láthatóan hagyták nyerni őket. Mi pedig a sok veszekedés és felesleges lépés miatt nem is sejtettük ki lehet a tettes. Így ránk maradt a játék elpakolása.

- Kincsem, holnapra van időpontod a fodrásznál. Rendben? - Mosolygott rám anya. Csak lelkesen bólogattam. Nagyon gyorsan és nagyon sokat nőtt a hajam, de a derekam verdeső alja még csúnyácska volt.

Hamarosan vacsoraidő volt, segítettem Sehunnak és anyáéknak megteríteni. Finom illatok kalandoztak a konyhában, biztos voltam benne, nagyon finom vacsora lesz. Miryu volt a következő, aki kirontott a konyhában bátyja nyakában ülve, mosolyogva figyeltem őket.

- Örülök, hogy boldog vagy. - Mormolta Sehun a fülembe. - Egyszerűen kivirultál ebben a hónapban.

- Én is így érzem. - Sóhajtottam megkönnyebbülten. Boldog voltam. Lett egy családom, olyan, amilyenre vágytam.

Este az ágyban elgondolkodtam. Miryu már hozzám bújva aludt. Kíváncsi voltam hová költözünk. Hogy szeretni fogom-e azt az életet. De biztos voltam benne, hogy igen. 

Sehun most is az ablakban ült, imádta figyelni a világot. És ilyenkor biztos voltam benne, biztonságban vagyok. Hittem az árnyamban. Ezekkel a bizalmas gondolatokkal aludtam el. Már nem volt mitől félnem.

Reggel kivételesen nem Miryu, hanem Sehun keltett. Álmosan pislogtam rá.

- Menned kell készülni, picur! Fodrász, utána pedig anyukád el akar vinni ruhát venni a tavaszi bálra. Reggeli az asztalon. – Csókolt homlokon és mikor a kislány mellől, ő befeküdt a helyemre. Fogva a mára kikészített puha szürke pamutruhám és fekete harisnyám, mentem öltözni és rendbe szedni magam a fürdőszobába. Azután pedig lea konyhába. Ma mangó várt rizspudinggal, lelkesen faltam be reggelim. Megittam a szokásos vizet, majd megkerestem anyukámat. Már a kocsifelhajtón várt rám.

- Mehetünk? – Mosolyodott el mikor meglátott, lelkesen bólogattam.

Mikor kiléptem a fodrászat ajtaján, új embernek éreztem magam. Hajam puha tincseivel az a kevés szél is játszott, ami mozgott az utcákon. A tegnapi viharos nap pici utóhatása volt. Nagyon jól éreztem magam és anyán is látszott a boldogság. Mindketten tudtuk mekkora rend van most velünk.

A ruhavásárlás is kellemes hangulatban telt, egy halvány égszínkék ruhát vettünk teljes hátkivágással, anyaga pedig olyan finom és selymes volt, hogy szinte kifolyt az ember ujjai közül. Kerestünk hozzá egy csinos cipőt is, meg ugyanolyan színű köves csatokat a hajamba. Pihenésként pedig egy kávézóban kötöttünk ki, én egy nagy bögre karamellás cappuccinoval és egy málnás tiramisu szelettel, anyukám pedig espressoval és túrótortával. – És kivel mész a bálba? Sehunnal?

- Még fogalmam sincsen, anya. Senki sem hívott el. Chanyeol Hayaval megy, néhány hete randizgatnak, nagyon aranyos pár, Baekhyun pedig értelemszerűen a barátnőjével. – eszembe jutott Jaemin, akivel akár valami jó is kialakulhatott volna, ha én nem vagyok fura és Kai meg Taemin öli meg. Hamar elkergettem a gondolatot. – Minden bizonnyal Sehunnal megyek. Úgy sem lehetne otthon tartani. – Anya halkan kacagott aprót. Hangja szinte csilingelt. Csodáltam őt. Hihetetlen változáson ment át. Követnem kellett volna a példáját, de egyenlőre nem volt kiért változnom.

- Nagyon ragaszkodik hozzád. Igazi védelmező barát. Mert látom, hogy számára ez nem csak kötelesség.

- Igen, igazi barát. – Mondtam meghatottan, halkan. Nagyon megszerettem Sehunt.

Az elkövetkezendő két nap hol el sem akart telni, hol szinte repült. Miryuval, Sehunnal és a pimasz, mosolygós, vidám Minseokkal töltöttem az időm, mikor nem suliban voltam. Baekhyun egyik délután átjött és kikérdezte a leckét, míg csomagoltam. Nagyon sok lemaradásom volt, de a sok segítségnek hála, gyorsan fejlődtem fel. Természetesen új mostohabátyám felügyelete alatt folyt a tanulás, hiába magyaráztuk el neki Sehunnal, hogy Baekhyun tényleg egy barát, semmi több. Nagyon megkedveltem ez idő alatt Minseokot. Rendes volt velem, vigyázott rám és ő is érdeklődött a bál felől. Még kíséretnek is szívesen jelentkezett, ha Miryu véletlen nem engedné el Sehunt. Így esett meg, hogy kettesben maradtunk egyik este.

- Feltűnt valami, amit szeretnék megkérdezni… ha nem baj.

- Kérdezz csak! – Mosolyogtam a fiúra felelőtlenül és meggondolatlanul.

- Először is az, hogy igazán csinos lány vagy, és ahogy látom, kijössz a srácokkal is. Még sincs egy fiú sem körülötted, aki nem a barátságod akarná. Nem értem. – Elpirulva néztem le kezeimre, amik zoknikkal voltak tele. – Talán van valami kellemetlen oka?

- Nincs.. nincsen oka. – akadtam el picit – Egyszerűen csak így alakult a dolog.

- Értem. – Bólogatott megnyugodva. Úgy festett fezültségem betudja a téma kínos mivoltának. – A másik, hogy látom, apa mennyire igyekszik. És látom, hogy nem vagy vele ellenséges. De mintha megtartanád a kötelező kartávolságot. Ez miért van? – Azonnal hevesebben vert a szívem és egy pillanatyni szünet után megráztam a fejem.

- Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is kellemes lenne ez a téma. Nem akarod tudni…

- Talán köze van édesapádhoz? – Ült közelebb hozzám. Mintha rákapott volna a horogra és mindenáron információt aart volna. Makacsul ráztam meg a fejem. – Kérlek Dashimin! – Fogta meg óvatosan a kezem, mire összerezzentem. Eddig nem is érintett meg. Azonnal elhúzta a kezét. – Ne haragudj!

- Nem.. nem a te hibád. – Sóhajtottam fel és leültem mellé. – Az apám nem volt épelméjű. Gondolom, tudsz Miryu gondjáról..

- Neki is az volt?

- Nem, az nekem van. – Ráztam meg a fejem. – Meg lehet tanulni vele élni. De az apám mindent elkövetett, hogy kétségbeesetten ragaszkodjak ahhoz a valósághoz.

- Ezt hogy érted?

- Olyan dolgokat tett velem… a testemmel, amiket a legbetegebb filmekben sem látni. – Nyeltem nagyot és úgy festett kezdi megérteni, mert megfeszült állkapcsa, majd óvatosan megfogta a kezem.

- Ugye már nem bánthat?

- Halott. – Bólogattam.

- Hogyan…?

- Egy… veszett vadállat kitépte a torkát. – Bólogattam magamnak, majd halvány mosolyt küldtem a fiúnak. – Kihevertem. Anya is kiheverte. Már minden rendben van. – Viszonozta az apró mosolyt, majd kaptam egy puszit.

Aznap este Minseok sokáig ott maradt velem, lefekvéskor Miryu és Sehun is csatlakozott hozzánk. A kislány hamar elaludt, én pedig csendben cirógattam puha, göndör kis fürtjeit. Egy igazi kis angyal volt.

Reggel, a költözés napján korán talpon voltunk mind, a kései lefekvés ellenére. Gyorsan ettem meg a joghurtot, amit Mingmin hozott nekem a közértből, majd felöltözve várakoztam.

Nyolcra érkeztek meg a költöztetők, vidáman, egymással élcelődve láttak munkához és pakolták ki az első emeleti lakást.

Unalmas és hosszú napnak néztem elébe, főleg mert senki sem hagyta, hogy én is cipekedjek, vagy hasznossá tegyem magam. Az én csomagjaim is Sehun és Minseok vitte le.

A lányokkal mi voltunk az utolsó szállítmány. Estefele jött értünk Mingmin és az árnyam. Mikor a bútorok már mind el voltak rendezve odaát. Sehun elég komornak festett, de hiába kérdeztem, csak azt mondta, hogy szimplán fáradt, ne is foglalkozzak vele.

Izgatottan remegő gyomorral ültem be a kocsiba a felhajtón és Miryuval azt játszva, hogy meglepjük magunkat, egész úton eltakartuk a szemünket, míg Mingmin nem sólt, hogy megérkeztünk és le nem állította a motort. Lassan engedtem le a kezem, majd lehajtott fejjel szálltam ki a kocsiból és felnéztem az öreg, régi építésű, emeletes házra. Gombóc szorította össze a torkomat, szívem pedig riadtan dübörgött mellkasomban. Nem tudtam közelebb menni, akarattal sem.

Anya kedves ölelése zökkentett ki gondolataim tornádójából.

- Belül szinte teljesen át lett alakítva. A te szobádból kettőt csináltunk Miryunak és Minseoknak, te pedig a földszinten fogsz aludni, Sehunnal egy szobában. Gyere, nézz szét bent, meglátod, semmi nem emlékeztet már bent az eredeti formájára! Tetszeni fog. – Csak boldogan befele igyekvő anyukám után néztem.

Tekintetem lassan vándorolt fel az emeleti ablakra, Miryu volt a szobám ablakában és nevetve integetett nekem. Megdermedve meredtem háta mögé, egy magas, kissé görnyedt, vézna árnyék sétált el mögötte.

- Taemin.. – Suttogtam, Miryu pedig hátrakapta fejét, azután eltűnt az ablakból. Pár pillanat múlva lelkesen szaladt felém, szóra nyíló szájacskával.

- Unnie, unnie! Van egy ajtó a szobámban. Megnézzük együtt, mi van a túloldalán? – Kapaszkodott fel karjaimba.

- Nem Miryu. Azon az ajtón soha, de soha nem mehetsz be. A kedvemért!

- Miért? – Biggyesztette le szív alakú kis ajkát.

- Mert ami a túloldalon van, meg fog engem ölni.